Az evangélikus anyától és zsidó orvos apától született Helene Mayer sosem vallotta magát igazán zsidónak, élete egyik legfontosabb pillanata miatt azonban máig sokan értetlenül állnak a tette előtt. A gyermekkorában már kiemelkedően tehetséges tőrvívónak számító Mayer tizennégy évesen, 1924-ben már megnyerte a német női vívóbajnokságot, sőt, legyőzőre a következő hat évben sem talált.
1928-ban, az amszterdami olimpián már tizenhét évesen a dobogó legmagasabb fokára állhatott, ez pedig jó eséllyel egy fényes, Németországban töltött karrier kezdetét jelentette volna, ha nincsenek azok a harmincas évek.
1929-ben és 1931-ben a még mindig csak 19, illetve 21 éves lány begyűjtötte az európai bajnoki címet, sőt, 1929 és 1931 közt (majd 1937-ben) a világbajnoki aranyat is, így minden esélye megvolt arra, hogy 1932-ben, Los Angelesben is ő áll majd a dobogó legfelső fokán.
A következő évben, Hitler hatalomrajutása után, zsidó apja miatt (nem tudták papírokkal bizonyítani az árjaságát) nem térhetett vissza Németországba, így a Dél-Kaliforniai Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol végül diplomát szerzett.
Természetesen karrierjét sem adta fel, így az egyetemi tőrcsapat tagjaként továbbra is formában maradhatott, úgy, hogy 1946-ig nyolc alkalommal nyerte el az amerikai bajnoki címet.
Életének legfurcsább fejezete azonban az 1936-os berlini olimpiához kötődik, hiszen a Harmadik Birodalom meghívásának eleget téve (az amerikai olimpiai bizottság győzte meg a némeeket egy zsidó indításáról), engedve honvágyának, és félretéve a hitleri hatalom tetteit, többek közt ő képviselte a játékokon náci Németországot.
Németországba való visszatérése igen messze állt a dicsőségestől, hiszen a sajtó egyszerűen figyelmen kívül hagyta, a kormány pedig finom lenézéssel tekintett az ország sporttörténelmét az azt megelőző években rengeteg dicsőséges pillanattal bővítő Mayerre.
Az immár huszonöt éves, minden lehetséges érmet már megszerzett sportoló az olimpián végül egészen a döntőig menetelt, ahol Elek Ilona egy fantasztikus, 6-1-re végződő mérkőzésen győzte le.
Az olimpia után a sportoló visszatért a tengerentúlra, ahol továbbra is sikert sikerre halmozott. 1952-ben végül véglegesen visszatért Németországba, ahol egy évvel később, rákban hunyt el. Élete során igen kevés interjút adott, így sosem tudjuk már meg, hogy hogyan gondolkodott a berlini olimpián való részvételéről, vagy épp a német helyzetről, egy dolog azonban biztos: ő volt minden idők egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – női tőrvívója, öröksége és lenyűgöző eredményei pedig kitörölhetetlenek a sporttörténelemből.
