Kultúra

Felzabál minket a korrupció

Igen, már a görögök meg a rómaiak is. Tudományos szöveg ma a Matiné - néha ennek is bele kell férnie. Van az a pénz.

Pamfletet adott közre 1914-ben egy Walter Hammer nevű német férfiú. Hammer biztosító-pénztári orvos volt, és a „birodalmi német betegbiztosítók korrupcióját” állította pellengérre. Nem a biztosítópénztárak  igazgatóságainak megvesztegethetőségét, hanem a közegészségügyben tapasztalható morális hanyatlást, vagyis a szociális ellátásokkal  való visszaéléseket panaszolta fel.

Az „erkölcsileg romlott” munkavállalók – úgymond – betegszabadságra íratják magukat, ha nyaralni akarnak menni. A „hitvány biztosító-pénztári orvosok” pedig készséggel segédkeznek a „betegbiztosítókon élősködőknek”.

A „hitvány doktorok garázdálkodásának” oka pedig – így Hammer – az alulfizetettség.  A pamflet szerzője a szerinte immár tarthatatlan helyzet mielőbbi megoldását sürgette: szigorúbb ellenőrzést és több pénzt követelt.

Hammer könyvecskéje egyike volt az 1900 körül megjelent számtalan  éles hangvételű korrupciókritikus írásnak. Állításai – nevezetesen  az önérdek, az erkölcstelenség és a közintézmények (jelen esetben az  egészségügy) romlása között feltételezett összefüggés – visszaköszönnek minden korrupciós vitából.

A korrupciókritika mindig és mindenütt a morális és a politikai mocsokról, azaz a hatalom sötét oldaláról szólt.

Összeköt bennünket a múlttal az, hogy látszólag pontos elképzelésekkel rendelkezünk arról, hogy mi is voltaképpen a korrupció: nevezetesen a közösség létét fenyegető nyavalya. Alaposabb szemrevételezés során kiderül azonban, hogy bizonytalan, nem kellőképpen körülhatárolt fogalomról van szó. És éppen ez a kettősség a korrupcióról alkotott fogalmunk legfőbb sajátossága: éles elítélése olyasvalaminek,  aminek elmosódottak a határai.

Csaknem valamennyi nyugat-európai nyelvben használatos a korrupció szó: Korruption, corruption, corruzione, corrupción, corruptie. Közös örökségről van itt szó, a felsorolt szavak eredete ugyanis egytől egyig a latin corruptusra (’élvezhetetlen, romlott, rossz’) vezethető vissza. A korrupció mindig valami negatív, mindig valamiféle bomlásra vagy  romlásra utal. A romlás pedig három területre vonatkozhat:

a fizikai-anyagi bomlásra és rothadásra, az erkölcsi-morális romlásra a társadalmi  és a vallási rend ellen elkövetett vétségek értelmében, illetve  az intézmények, törvények és alkotmányok romlására.

A korrupció  fogalmának van tehát egy materiális, egy morális és egy politikai-funkcionális  jelentése.

A politika területén olyan hanyatlást jelent a korrupció, amelynek  során megbomlik az egyéni érdek és a közérdek egyensúlya. A korrupció számos hasonló, illetve ellentétes értelmű fogalommal kapcsolódik össze. A hasonló értelmű fogalmak körébe tartoznak a kedvezményben részesítés, a megvásárolhatóság, a megvesztegethetőség és a megvesztegetés egyéni praktikái; illetve a patronázs, a kegyencuralom és a klientelizmus  mint emezek kollektív megfelelői. Sokatmondók az ellentétes  értelmű fogalmak is: a tulajdonságok terén az integritás, az erény, az  önzetlenség és a perfekció a korrupció ellentettjei. Politikai értelemben  pedig a közjó uralma, avagy a köz java – minden politika ideális célja –  a korrupció legfőbb ellentéte. A korrupció mint a partikularitás avagy  az önérdek uralma ezzel szemben a politika csődjét jelenti.

Mindezeken felül tágítható fogalom is a korrupció: konkrét cselekedetekre,  bizonyos személyekre, illetve egyes esetekre egyaránt vonatkozhat. A Volksstaat című újságban, a Német Szociáldemokrata Párt  (SPD) Vorwärts című központi lapjának elődjében például egy egyedi  esetekre koncentráló meghatározás jelent meg 1873-ban:

A korrupció  mindig is azt jelentette, hogy a hivatalnokok […] saját előnyükre használják  ki a hivatalukból fakadó befolyást […], vagyis pénzért […] közvetlenül  spekulánsoknak adják el a befolyásukat.

Az idézett definíción mármost félreismerhetetlen nyomokat hagytak az iparosítás során  adódott új lehetőségek – vagyis bizonyára nem „mindig is” ezt jelentette  a korrupció. A korrupció ugyanis számos esetben egyszersmind  egy teljes közösség hanyatlását avagy pusztulását is jelöli. És éppen a két  említett dimenzió kombinációjából fakad a fogalom hatóereje.

strike1

A korrupció mint egy egész társadalom morális hanyatlásának diagnózisa  – kiváltképp a korrupciós viták aranykorában volt jelentős konjunktúrája ennek az elképzelésnek. Nagy-Britanniában 1800 körül a politikai és társadalmi rend egészére vonatkoztatták az old corruption polemikus fogalmát. 1900 körül az összes itt vizsgált nyugat-európai  országban akadt olyan irányzat, amely a korrupcióban vélte  felfedezni az adott politikai rendszer hanyatlásának legfőbb okát – különösen pregnánsan jelent meg ez a felfogás Spanyolországban és  Itáliában.

A német nemzeti jobboldalhoz tartozó publicisták sötét  képet festettek az állítólag velejéig korrupt Weimari Köztársaságról  a két világháború közötti időszakban.

A korrupció fogalmának mármost – egyéb kulcsfogalmakhoz hasonlóan  – megvan a maga története. A fogalom eredete egészen a görög és a római ókorig visszakövethető. Már akkor léteztek bizonyos, egyes vétségeket – például a megvesztegetést és a megvesztegethetőséget,  illetve a részrehajló hivatali eljárást – illető elképzelések, és a corruptio,  illetve a corrumpere fogalma az erkölcsi romlásra vezette vissza a megvesztegetést. A késő középkorban más szavak mellett – például abusus, defectus vagy scandalum – különféle visszásságokat, vétkeket, illetve teológiai tévtanokat jelölt a corruptio. Ha felbukkant is olykor hivatali mulasztásokkal összefüggésben, nem rendelkezett élesen elkülönült jelentéssel. A késő középkor észak-itáliai városállamaiban, amelyekben rendkívül modern értelmezése alakult ki a hivatalviselésnek, a baratteria volt a hivatali megvesztegetést jelölő legfontosabb szakkifejezés.

Emellett a korrupt bíró – iudex corruptus – volt még többé-kevésbé  elterjedt, már az érett középkorban használatos kifejezés.

A korai újkor államfilozófiájában jelentős konjunktúrája volt a közintézmények hanyatlását és szétzilálódását illető elképzeléseknek. Ekkor az állam –  főként a republikánus berendezkedésű városállamok – hanyatlását  jelölő szakkifejezéssé vált a korrupció.

A korai újkorban továbbra is felbukkant emellett a korrupció a hivatali  visszaéléseket jelölő fogalom gyanánt, kiváltképp a bírák vonatkozásában  és kiváltképp Franciaországban: a jogtudósok ekkor már nem  csupán a bíró eltévelyedését, a vádlókkal és a vádlottakkal szemben  elkövetett méltánytalanságot, hanem elvi problémát, a közrend ellen  elkövetett árulást láttak a manipulált ítéletekben.

A megvesztegetett  bíró ugyanis nem csupán a peres feleket károsította meg, hanem legalább  ugyanolyan mértékben a királyt mint legfőbb bírát is: az ő jogbiztonságra és pártatlan eljárásra tett ígéretét sodorták veszélybe hűtlenségükkel a korrupt bírók.

A 17. század végétől fogva azután az említett  felfogás levált az uralkodó személyéről, vagyis a bírói korrupció a továbbiakban  immár a közösség és az állam ellen elkövetett árulásnak,  végső soron a közjó veszélyeztetésének minősült.

Hasonló fejlődés figyelhető meg a kései 16. század óta a német nyelvterület politikai moralisztikájában és uralkodóknak szóló tanításaiban. A helyes uralkodásról szóló kézikönyvek szigorú kritikával illetik az olyan hivatalviselőket, akik személyes okokból előnyben részesítenek egyes személyeket.

Nagyjából 1600 óta a szerzők többek  között a korrupció fogalmát használják olyan esetek vonatkozásában,  amikor az állam szolgái ajándékot fogadnak el, és ennek fejében előnyhöz  juttatnak valakit.

Ezzel egyidejűleg itt is megfigyelhető a közjó és a magánérdek ellentétének tudatosodása. Jóllehet az ajándékozó társadalom alapelvei jó ideig érvényben maradtak még a korai újkor folyamán, az államelméleti irodalom mégis egyre határozottabb nemtetszésének adott hangot az ajándékoknak a hatóságokra gyakorolt befolyását illetően, mégpedig annál nyomatékosabban, minél inkább kiépült az állami közigazgatás. Az említett problémát pedig – kiváltképp a kései  17. század óta – egyre következetesebben a korrupció névvel jelölték.

A modernitás előtti időkre nyúlik vissza a korrupció fogalmának vallási értelme is.

A Vulgatában, a Biblia Európa-szerte használt latin fordításában az ember bűnbeesés utáni állapotát jelölte a corruptio fogalma. Korrupció alatt ilyenformán a bűnök között hányódó, a testi  öregedés, a betegségek és végül a halál nyomorúságának kiszolgáltatott  ember elkerülhetetlen sorsát értették.

A keresztény ember erkölcsi és egyszersmind fizikai romlását jelölő fogalom volt tehát a korrupció:  az ember korrupciója ellentétben állt Isten múlhatatlan dicsőségével.  Csakhogy ez egyszersmind azt jelentette, hogy a korrupció feltartóztatására önerejéből nem lehet képes az ember. A romlás és a korrupció végén elkövetkezik majd az utolsó ítélet, eljön Isten országa, vagyis  elérkezik a megtisztulás, a gyógyulás, a megszabadulás. A hivatalban  való meggazdagodást és a megvesztegetést, amit ugyancsak tematizál a Szentírás, a Vulgatában érdekes módon más fogalmakkal adták vissza,  a korrupció szó soha nem szerepel a szövegben ilyen összefüggésben.

A korrupció azonban nem csupán az egyes ember sorsa volt, hanem egyszersmind az egyház rákfenéje is.

Számos humanista és reformátor úgy vélte, hogy feltartóztathatatlan elvilágiasodási folyamat zajlik az  egyházban – kiváltképp mióta politikai hatalomra tett szert.

Az ember és az egyház korrupciója ilyenformán tehát bevett elképzelés volt a modernitás előtti idők teológiájában. Olykor a 19. században is előfordul még a fogalom vallásos színezetű használata. A „vallási korrupciót” emlegetők például azt a legkevésbé sem új panaszt hangoztatják,  hogy kiüresedik a hit. „A kereszténység korrupciója” kifejezés  jelöli továbbá azt az összes vallási reform kiindulópontjaként szolgáló  diagnózist, miszerint az igaz hit immár feledésbe merült, éppen  ezért vissza kell térni a gyökerekhez.

Borító.indd

Ivo Jens Engels: A korrupció története

Corvina, 2016

 

Címlapkép és illusztráció: Szergej Eisenstein – Sztrájk (1925)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik