Udvaros Dorottya kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művésznő Farkas Éva Erzsébet makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban vette át a díjat – írja az MTI.
Az elismerést minden évben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája – úgy döntött, hogy idén Udvaros Dorottya veheti át a díjat.
Makó, Páger Antal szülővárosának képviselő-testülete 2001-ben határozott a díj alapításáról: “Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger-család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta, nyolcvanéves korában a Vígszínháztól.
A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Rudolf Péter és Cserhalmi György részesült az elismerésben, tavaly pedig Gáspár Sándor kapta a díjat.
Az idei díjazott, a nemrég hatvanadik életévét betöltő Udvaros Dorottya művészi munkáját sokszor, sokféleképpen ismerték már el. 1983-ban Jászai Mari-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, 1998-ban Magyar Művészetért Díjat kapott. Nyolc alkalommal nyerte el különféle filmfesztiválokon a legjobb női alakítás díját. 2004-ben Prima díjas lett, 2005-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé.