A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei című regénye azonban se nem nyomasztó, se nem lassú. A történet egy harminc körüli férfiról szól, aki súlyos önértékelési gondokkal küzd. Az önmagáról alkotott képe lényegesen lesújtóbb annál, mint amit a külvilág lát, önbizalom¬hiánya pedig szinte már kóros.
Hogy megértsük miből ered Tazaki visszahúzódása, visszatérünk vele a múltba. Középiskolás évei alatt egy furcsa, szinte természetellenes baráti társaság tagja volt. Az egymástól elválaszthatatlan három fiú és két lány szimbiózisa – úgy tűnik – egy egész életre szól. Cukuru titkon mégis kívülállónak érzi magát közösségükben, pedig minden porcikájával, minden lélegzetvételével hozzájuk akar tartozni. A szoros kötelék szinte az életet jelenti számára.
Aztán történik valami, aminek következtében minden magyarázat nélkül kiteszik a társaságból, és rövid úton megszakítanak vele minden kapcsolatot. Tazaki majdnem belehal a veszteségbe. Eltűnt minden, ami biztonságot nyújtott számára, majd egy nehéz és fájdalmas időszak után úgy dönt, szívós önuralommal, apránként újból összerakja az életét. Megváltozik kívül-belül, és a súlyos trauma után látszólag rendbe is jön.
De amikor végre megérinti a szerelem, és találkozik a néhány évvel idősebb Szalával, rájön, hogy mégsem lesz zökkenőmentes ez a kapcsolat. Szala ultimátumot ad: ha fontos neki a közös jövőjük, derítse ki mi történt húsz évvel ezelőtt, és ha végre begyógyultak a sebek, térjen vissza hozzá. Cukuru tehát nekivág, hogy megkapja a múltját és a jövője ígéretét.
A könyv tézise voltaképpen rém egyszerű. Ahhoz, hogy az ember igazán megélhesse a jelenét, előbb a múltját kell rendbe tenni. Lehetne ez akár egy szépen becsomagolt Coelho-féle közhely is, de Murakami szerencsére jobban tálalja.
A történet hangulata beletenyerel az emberbe. Elgondolkodtató, vajon milyen hatással lenne az életünkre, ha fény derülne minden múltban történt dolog igazi miértjére. Ha kiderülne a valódi indítéka az elejtett félmondatoknak, amelyek miatt sírtunk vagy nevettünk, vagy amelyek egy-egy komoly (esetleg elhibázott) döntés felé löktek. Lehet, hogy minden egészen más megvilágításba kerülne, és más utat választanánk. Talán.
Tazaki története azt sugallja: jobb szembenézni az igazsággal (még ha az gyilkos is) mint saját félelmeink csapdájába zárni magunkat, és így élni le az egész életünket. Bár lélektani a dráma, de jó tempójú, sodró lendületű, és míg faljuk (mert eteti magát) a történetet, van időnk Tazakival együtt gondolkodni.
Murakami nem bízza a véletlenre a sikert. A történetben felbukkan egy barát, Haida, aki folyton kedvenc zongoraművét hallgatja. Cukuru kérdésére meg is mondja, mi az: Liszt Ferenc Honvágy (Le Mal du Pays) című darabja. Liszt műve, mely többször is visszatér a történetben, tökéletes aláfestése a regénynek, szinte érezzük Cukuru magányát és a vágyat, hogy valahova tartozhasson. (Murakami tömegbefolyásoló hatását jelzi, hogy Japánban a könyv megjelenését követően szinte azonnal az első helyre került a letöltési listákon a Liszt-mű, a boltokban kapható cd-ket pár nap alatt elkapkodták.)
A lélek-sztori mellett (vagy ellenében) némi hiányérzetet hagy a karakterek kibontat¬lansága. Tazaki minden gondolatát, rezdülését megértjük, átérezzük, viszont a négy barátról szinte alig tudunk meg valamit. Pedig az ő személyiségük, motivációik rásegítettek volna, hogy jobban megértsük Tazaki karakterét. Igaz ugyan, hogy megismerhetjük jelenkori személyiségüket, hiszen ők is változtak a történtek hatására.
Az egyébként hétköznapi és szépen terelgetett mondatok között meglehetősen elriasztóan hatottak rám a helyenként közbeszúrt bölcselkedések. Lehet, hogy csupán ízlésbeli dolog, ám hajlandó vagyok úgy tekinteni, hogy a japán történetszövésnek ez elengedhetetlen része (mint a tömegtánc az indiai filmekben…).
Meg kell említenem a borító grafikáját. Jól eltalált és szépen tükrözi a regény hangulatát. A fehér, üres háttéren az áthúzott vonalak valamifajta szimbólumai lehetnek az idő lassú múlásának. Ahogy a filmekben is látjuk a börtön falára karcolva az elmúlt napok, hetek számát.
Tazaki Cukuru zarándokévei lehetnének akár a mi éveink is. Sérülések, tüskék, hegek mindenkiben vannak – csupán bátorság kérdése, szembe merünk-e nézni velük.
Fordító: Nagy Anita
Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
Geopen Kiadó, Budapest, 2013
Szerző: Fekete Judit
