Kultúra

Hatvanéves lesz Udvaros Dorottya

Augusztus 4-én ünnepel a Kossuth-díjas színésznő.

Udvaros Dorottya 1978-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Diplomájának megszerzése után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, 1981-ben a Nemzeti Színház tagja lett, 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1994-től az Új Színházhoz, 1997-től 2001-ig a Bárka Színházhoz kötötte szerződése, 2003 óta a Nemzeti Színház tagja – olvashatjuk az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréjában.

A művésznőnek nincs életkora a színpadon, huszonévesen játszott már negyvenéves családanyát, de jóval fiatalabban volt már szerepe szerint hatvanéves is. Nem vállalta a médiasztár szerepét, nemet mondott a sorozatokra; kerüli a bulvárt, mégis elvállalta a felkérést az egyik kereskedelmi televízió táncos műsorában, mert színvonalasnak találta a produkciót, és ott is a maximumot nyújtotta.

 Fotó: Sárközy Marianna

Eddigi pályafutása alatt elhalmozták feladatokkal, emlékezetes alakításaiból néhány: Cressida (Shakespeare: Troilus és Cressida), Célimene (Moliére: A mizantróp), Anna Galaktia (Barker: Jelenetek egy kivégzésből), Szidónia (Csiky: Buborékok), Iokaszté (Szophoklész: Oidipusz király), Elmira (Moliére: Tartuffe), Warrenné (Shaw: Warrenné mestersége), Madame de Merteuil (Heiner Müller: Kvartett), Olga (Csehov: Három nővér). Egyik utóbbi alakítása Francesca volt Robert James Waller A szív hídjai című regényének színpadi változatában.

Számos filmben és tévéjátékban is láthatta a közönség, emlékezetes például a Szívzűr, a Te rongyos élet, a Csók, anyu, A nagy generáció, az Érzékek iskolája, A miniszter félrelép, valamint Bartis Attila regényének filmváltozata, a Nyugalom, amelynek női főszerepét, Weér Rebekát már a Nemzeti színpadán, az Anyám, Kleopátrában is eljátszotta.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy több mint két évtizede Átutazó címmel lemezt adott ki Dés László zenéjével és Bereményi Géza szövegeivel. A dalok közül jó néhány műsoron szerepel a szerzőpáros Férfi és Nő című nagysikerű koncertsorozatán, amelyen Udvaros Dorottya három színésztársával – Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János – a muzikalitását is bizonyította.

 

Művészi munkáját sokszor, sokféleképpen ismerték el. 1983-ban Jászai Mari-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, 1998-ban Magyar Művészetért Díjat kapott. Nyolc alkalommal nyerte el különféle filmfesztiválokon a legjobb női alakítás díját. 2004-ben Prima díjas lett, 2005-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik