Vacskamati igencsak működött.
– Úgy fogtok tisztelni, mint a sicc – mondta működés közben.
És zörgött-börgött az üvegekkel, pancsikált a gyanús lében, labdázgatott a ványadtbarackokkal.
Na persze Aromo azonnal elhúzta a száját.
– Ha egy macskaféle azt mondja, hogy sicc, annak jó vége nem lehet – mormogta.
De Vacskamatinak aztán mormoghatott. Vacskamati zavartalanul zörgött-börgött, pancsikált és labdázgatott tovább. Azaz nem egészen zavartalanul, mert Ló Szerafin megkérdezte:
– És mitől fogunk úgy tisztelni, mint a sicc?
– Ez az! Mitől?! – bődült el Bruckner Szigfrid.
– Attól, hogy gazdag leszek – mondta nagy büszkén Vacskamati.
– Mint a sicc? – kérdezte Szörnyeteg Lajos.
– Igen. Mint a sicc! – mondta megvetően Vacskamati.
– Ha szabad érdeklődnöm, mitől fogsz meggazdagodni? – kérdezte gúnyosan Bruckner Szigfrid.
– Nem látod? – mondta Vacskamati –, barackbefőttet csinálok…
– Ezekből a ványadt barackokból? – heherészett Ló Szerafin.
– Ványadt? Még hogy ványadt?! – nevetett Vacskamati.
– Igenis ványadt! – kiabált Aromo. – Mi az, hogy ványadt! Csenevész, ösztövér, gyöszös, csökött!
Vacskamati, úgy látszik, ezt a pillanatot várta, mert abbahagyta a zörgés-börgést, a pancsikálást, a labdázgatást. Hősi pózba vágta magát.
– Valóban – mondta fennkölten. – A barack az ványadt, csenevész, ösztövér, gyöszös, csökött. De ti, kis földhözragadtak, nem ismeritek Vacskamati nagy, egyetemes, világméretű agyvelejét!
A hatás elsöprő volt. Szájtátva bámulták őt, az egy Aromo kivételével. Aromo csak vihogott:
– Talán a nagy, egyetemes, világméretű agyvelődet akarod befőttként eladni?
– Nyúlnak nyúlfarknyi esze – legyintett Vacskamati. – Most megismerkedhettek a nagy Vacskamati nagy, egyetemes, világméretű agyvelejének nagy, egyetemes, világméretű találmányával, a nagy, egyetemes, világméretű befőttesüveggel. Ide süssetek!
Ettől a szónoklattól még Aromóba is némi kis tisztelet költözött. Oda sütött hát ő is. Vacskamati meg – mint egy bűvész – fölkapott egy ványadt barackot, magasra emelte.
– Mi ez? – kérdezte drámai hangon.
– Egy dió – suttogta Szörnyeteg Lajos.
– Nem téged kérdeztelek – mérgelődött Vacskamati.
– Azt akartam mondani – védekezett Szörnyeteg Lajos –, hogy egy dió nagyságú barack.
– Ez a helyes beszéd – bólintott Vacskamati. – Ványadt ez a barack?
– Hát bizony… – mondták a többiek.
– Nem kétséges, jól mondjátok. Ványadtka, gyöszöcske, csenevészke. De ezt figyeljétek!
Meglóbálta a feje fölött a barackot, és mint egy varázsló, belehelyezte az előtte fényeskedő befőttesüvegbe.
Fölhördültek a csodálkozástól. A ványadtka barack akkorának látszott a befőttesüvegben, mint egy sárgadinnye.
– Na, hát ez az! – mondta büszkén Vacskamati. – Az emberek kapkodni fognak a befőttem után. Ez az én nagy, egyetemes, világméretű találmányom.
– Jobban mondva ez a te nagy, egyetemes, világméretű csalásod – mondta Aromo.
Fölcsillant Vacskamati szeme.
– Azt mondod, hogy ez egy nagy, egyetemes, világméretű csalás?
Bruckner Szigfrid böffentett.
– Még kérdi! Nagyítóüvegből csinál befőttesüveget, és még kérdi!
Vacskamati kivirult.
– Akkor ez azt jelenti… ez nem jelenthet mást, mint, hogy én egy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagyok!
Ló Szerafin bólintott.
Kép: Szabó Ákos
– Az bizony. Az emberek majd boldogan megvásárolják a befőttedet, mert azt gondolják, hogy csodabefőttet vásárolnak csodabarackból. Odahaza kibontják, és ványadt, töppedt, vacak, mogyorónyi barackot találnak az üvegedben.
– Akkor aztán lesz haddelhadd – mondta Bruckner Szigfrid.
– Bizony – folytatta Ló Szerafin –, sose mosod le magadról, hogy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagy. Az emberek köpnek, ha találkoznak veled.
– Sőt pöknek – bólogatott Szörnyeteg Lajos.
– Bizony, köpnek és pöknek – vette át a szót sugárzó arccal Aromo –, és soha többé egy szavadat sem hiszik. Árulhatsz nekik akkora barackokat, mint egy úri tök, akkor sem veszik meg, mert azt hiszik, becsapás.
– Megrendül benned a bizalmuk – mondta komoran Bruckner Szigfrid. – Te nagy, egyetemes, világméretű csaló.
– De hát ez nagyszerű! – ugrándozott Vacskamati.
– Miért volna ez nagyszerű? – nézett rá szemrehányóan Ló Szerafin.
– Gondoljátok, hogy bevesznek akkor abba a könyvbe is, aminek az a címe, hogy Nagy, egyetemes, világméretű csalók?
– De be ám! – rikkantott Bruckner Szigfrid –, még a fényképed is benne lesz. Szemből is, meg profilból is.
– Nagyon jó fényképarcom van – suttogta boldogan Vacskamati. – Híres leszek. Nagyon híres.
És már vitte is a piacra a befőttjeit.
– A szégyentelen – néztek utána mogorván a többiek.
Na, a piacon körülállták ám Vacskamati portékáját.
– De gyönyörű barack – mondták az emberek –, de csodálatos! Ilyen szép barackot még sose láttunk. Hogy adod, Vacskamati?
Vacskamati csak vihogott örömében.
– Ugye csodálatosnak látjátok?
– Miért ne látnánk annak, amikor az – mondták az emberek.
– Mégiscsak én vagyok a világ legnagyobb csalója! – rikkantott boldogan Vacskamati.
– Már miért volnál?
– Mert ezekben a befőttesüvegekben akkorka barackok vannak, mint egy ma született dió. Haha!
– Hogy mondhatsz ilyet – mérgelődött egy nagy bajszú –, amikor a saját szememmel látom, hogy gyönyörű, nagy barackok!
Vacskamati a hasát fogta nevettében.
– Na itt van, nyisd csak ki!
– Mennyiért adod?
– Ingyen – mondta Vacskamati –, nyisd csak ki!
A nagy bajszú kinyitotta az üveget, kivett egy barackot. Na nézd! Tényleg, mint egy csökött dió. Nahát. Úgy kacagott a nagy bajszú, majd kidőlt az oldala. Hamm, bekapta a ványadt barackot.
– Édesnek édes – mondta, és úgy nevetett, hogy kis híján a torkán akadt a barackmag.
Az emberek meg egyre többen tolongtak Vacskamati körül.
– Nézd, milyen mókás! – kiabálták. – Nahát!
Vacskamati osztogatta a befőtteket.
– Ezt nézzétek meg! Mit tud a nagy, egyetemes, világméretű csaló!
Nagy vigasság volt, nagy befőttevés. Ekkora ingyenes, kacagásos befőttevésre még a legvénebbek sem emlékeztek. Nem is emlékezhettek, mert ilyen még nem volt, amióta a világ világ. És talán nem is lesz. Mert ilyesmi csak egyetlenegyszer fordulhat elő a világon.
Nagy ünnepelve, nótaszóval, rikogatva, sikogatva kísérték haza Vacskamatit.
– Oda nézzetek, már verik! – mondta Ló Szerafin.
– Dehogy verik – mondta gyanakodva Aromo. – Éppen hogy majdnem a vállukon hozzák.
Néztek nagy ámuldozva.
– Éljen Vacskamati! – kiabálták az emberek.
– Na, mi az – kérdezte Bruckner Szigfrid –, meggazdagodtál?
– Ugyan, gazdagság! – legyintett Vacskamati. – Nem érdekel az engem. Nem látod, hogy a nagy, egyetemes, világméretű csalásomat ünneplik? Mert én vagyok a földön a legnagyobb, legegyetemesebb, legvilágméretűbb csaló. – Aromóra nézett. – Te meg csak egy pici, egyetemetlen, világméretetlen mezei nyúl vagy.
– Pfuj! – mondta mérgesen Aromo.
Vacskamati meg fáradtan a fűre hajtotta a fejét, és az égzengető ünneplés és hejehuja közepette elaludt.
– Legalább nekünk is hagytál egy üveg befőttet? – kérdezte boldogtalanul Bruckner Szigfrid.
De hiszen kérdezhette. Mert egyfelől a befőtt már réges-rég elfogyott. Másfelől mert Vacskamati már aludt, s mosolygott álmában, mert arról álmodott, hogy a világ legnagyobb, legegyetemesebb és legvilágméretűbb csalója.
Lázár Ervin: Vacskamati, a nagy, egyetemes, világméretű csaló
Részlet A Négyszögletű Kerek Erdő – Bikfi-bukfenc-bukferenc című kötetből
Móra, 2013
