Kultúra

Százezren nézték meg a magyar melegvígjátékot

A bemutató óta eltelt egy hónapban 100 ezer néző váltott jegyet a Coming out című filmre.

A Csányi Sándor, Tompos Kátya, Karalyos Gábor főszereplésével készült, Kálomista Gábor producer nevéhez fűződő vígjáték 56 moziban indult december 5-én országszerte, s már az első hétvégén beváltotta a hozzá fűzött reményeket – közölte Chernel Erika, a produkció sajtófőnöke.

A bemutatót követő első hétvégén rekordszámú, a premier előtti vetítésekkel együtt közel 24 ezer nézőt vonzott, december 15-ig pedig több mint ötvenezren nézték meg országszerte a multiplexekben és az artmozikban.

A bemutató óta eltelt 1 hónapban 100 ezren voltak rá kíváncsiak, amit hollywoodi sztárprodukciók is egyre ritkábban érnek el hazánkban, de magyar alkotás esetében erre évek óta nem volt példa – mutat rá a közlemény.

Orosz Dénes romantikus vígjátéka a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült a Megafilm gyártásában, hazai forgalmazója a Hungaricom.

Jó vagy nem jó?

Ritka, hogy egy magyar film ennyire megossza a kritikusokat, mivel általában a magyar filmeket a kritikusok egyöntetűen lehúzzák.

Most érezhetően két részre szakadt a tábor, voltak, akik rejtett homofóbiát olvastak ki a filmből, és voltak, akik szerették, és melegbarátnak vélték (illetve többen kicsit ügyetlennek érezték az egészet, de ez a vélekedés mindkét nagy ideológiai-esztétikai táborban felütötte a fejét).

Bár egy százezres nézőtábor önmagában elegendő pozitív visszajelzés, most itt az alkalom, hogy Ön, kedves olvasó is elmondja véleményét (a furcsa válaszok a pálffyzók miatt kellenek, a KDNP-s képviselő is úgy ítélt el egy színházi előadást, hogy nem is látta):

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik