A magyar hazához ezer éven át ezer szállal kötődő németség kitaszítását az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. december 29-i rendelete alapozta meg.
Ez kitelepítésre kötelezte mindazokat ‑ legtöbbször családjaikkal együtt ‑, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek, vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, továbbá akik tagjai voltak a Volksbundnak, vagy a fegyveres SS-nek ‑ függetlenül attól, hogy önként vagy sorozás alapján léptek be. A rendelet végrehajtásához a Belügyminisztérium korlátlan hatalmat kapott: listákat állítottak össze, melyeket kifüggesztettek az adott településeken és mindössze öt napos fellebbezéssel meghozták a döntést a kitelepítendőkről. Az első “egy batyuval” kitaszított csoportot 1946. januárjában vagonírozták be Budaörsön. Nyárig közel 110 ezer embert kényszerítettek az ország elhagyására; az elüldözöttek száma 1948. júniusáig meghaladta a kétszázezret.
Az Emlékpont rendhagyó tanóráján Oswald Valter meséli el ‑ egy Duna melletti, német többségű községből, Bácsról származó ‑ családja megrázó történetét. 1944 őszén, amikor a Vörös Hadsereg és a Tito-partizánok közeledtek a Délvidékhez, a bánáti és bácskai svábok jelentős része Németországba menekült. Akik maradtak – mint az Oswald család – azokra keserves sors várt. Mint közismert, nem csak több tízezer magyart gyilkoltak meg 1944 őszén-telén a szerbek, hanem jóval több német nemzetiségűt is, akik pedig életben maradtak, azokat különböző koncentrációs táborba zárták. Az akkor négyéves Valter családjával együtt a gádori lágerba került, ahol az éhhalál várt rájuk. 1946 őszén a szülei vele és karonülő kishúgával kalandos úton – a zöldhatáron keresztül – Magyarországra szöktek.
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapjához kapcsolódó rendhagyó tanórán egy bácskai német család megrázó történetét ismerhetik meg a hódmezővásárhelyi diákok január 17-én, csütörtökön 10 órakor az Emlékpontban.
