szombat
A legjobb szombat esti film egy Sydney Pollack-féle krimi, a politikai bűnfilmek mestere a csodálatos Nicole Kidmannel dolgozott együtt, illetőleg a még csodálatosabb Sean Penn-nel. Az ENSZ-ben nincsenek régóta rendben a dolgok, amit már egy ideje sejtünk, de most egy afrikai államfőt akarnak megölni, amit egy Tolmács leplez le, de aztán tovább bonyolódnak a dolgok, ahogy az már Pollacknál és a politikai krimikben lenni szokott. 21:35, TV2.
Az amerikai bokszolós történet egyrészt egy (néha kettő) színész jutalomjátéka szokott lenni, mint azt nemrég láthattuk is Christian Bale esetében A harcos című film kapcsán Másrészt ritkán van csavar nélkül – esetünkbe a felállás pedig: jutalomjáték Samuel L. Jacksonnak, aki azt az egykori, lecsúszott bokszolót alakítja, akire pedig a Josh Hartnett megformálta Erik talál rá már hajléktalanként, aztán irány az út felfelé, vagy mégsem? A nőt Teri Hatcher játssza, aminél hallottam már rosszabbat is. Viszlát, bajnok!, 22:00, Viasat3.
Igazi közép-európai őrületnek indul a Kötöznivaló bolondok, egy borbély belevág a vendége fülébe, aminek haláleset lesz a vége. Ez indítja be azt a láncreakciót, ami a régészettől kezdve rengeteg területet von be a film bűvkörébe. A csavaros történethez jó színészek dukálnak Salma Hayektől Jeff Goldblumon át Tom Wilkinsonig, meg persze hírességeket is: Steve Zahn állítólag színész, ezenkívül Lara Flynn Boyle és Elijah Wood is várható. 22:00, Filmmúzeum.
Ma és vasárnap is lesz francia film (ma kettő is), elsősorban a színészek és szép táj, no meg a kosztümök miatt, A púpos története pl. közismert, ennek a ma vetítendő 1997-es feldolgozásnak az a különlegessége, hogy Daniel Auteil és Vincent Perez mellett Philipe Noiret, illetve a még hamvas Marie Gillain is színre lép. 22:45, Duna TV.
Az előző kalandfilmnél némileg mélyebbre ásna le a Képmás című film (leánykori nevén A saját képére), melyben egy tudós klónozza feleségét, majd az eredeti meg is szüli a babát, nem tudván a nagy meglepetésről. Ez aztán persze fura módon hat ki a gyerek, és persze az egész család életére. Kisebb lelkiismereti válságot okozott a tény a film ajánlásával kapcsolatban, hogy Christophe Lambert játssza az „őrült tudóst”, de kiegyenlítette jelenlétének súlyát a tény, hogy a feleséget meg Nastassja Kinski. Ajánlom figyelmükbe a még gyerek Audrey DeWilder-t. 0:20, RTL Klub.
vasárnap
Közelmúltunk elkötelezett, fegyelmezett, alapos kutatója Papp Gábor Zsigmond, akinek Balaton retró című 2007-es dokumentumfilmjében aranybányára lel mindaz, aki értékeli az idő múlását. A 60-as évek balatoni hangulatát lehet felidézni-elképzelni a szocialista dőzsölés diszkrét bájának minden hozzávalójával. 15:30, m1.
A F-1-ben itt a Kanadai Nagydíj ideje, s mivel a bahreini futam kiesésével nyilván minden verseny hangsúlyosabban számít, ismét nagy kérdés, hogy Vettelt ki szorítja meg, avagy ki tudja megint legyőzni. Mert lassan elégedetten hátradőlve nézheti, ahogy a többiek próbálják utolérni a pontversenyben. 18:55, RTL Klub.
Az Ízlések és pofonok című romantikus vígjátékban Michael Douglasnét láthatjuk játszani. Catherine Zeta-Jones remek színésznő, mélyen képességei alatt van értékelve és szerepeltetve – ha kell minden szíven átsöprő díva, ha kell, szürke légikisasszony, jelenléte erős és tapintható, mint egy érett camembert szaga. Azért is mondtam kulináris példát, mivel kőkemény szakácsot alakít, akinek az életében előbb egy kislány, majd egy nagy fiú toppan be. A film műfaji megjelöléséből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy nem a viharos szakítások és élethazugságok lelepleződései fogják jellemezni a történetet, de hát nem is az a lényeg. A női olvasóink úgyis a történetre fognak koncentrálni, a férfiak pedig pl. Catherine Zeta-Jonesra. 20:50, RTL Klub.
A híres kínai agyagkatonák kapcsán az nagyon érdekes, hogy i. e. 210 óta hogyhogy csak 1974-ben fedezték fel őket. A mennyiségek ugyanis elképesztőek: a lovakkal, harci szekerekkel is felszerelt, embernagyságú szobrokból kb. 8000 lehet, ennek csak egy részét sikerült feltárni, kiemelni. Rendeltetésük egyértelmű: Csin Si Huang-tit, az első császárt védték halála után. Ám még számtalan rejtély megoldatlan körülöttük, melyekből egy csokorravalóra keresi a választ a Kína szellemhadserege című ismeretterjesztő film 22:00-től a National Geographicon.
Korhű, látványos feldolgozásra törekedtek az alkotók Beaumarchais Figarójának feldolgozásakor. A kosztümös filmek szerelmesei tehát már élesíthetik szemüvegeiket és mindennemű filmrögzítő eszközeiket, a társadalomkritikai élt sem nélkülöző, a forradalom szagával teli darab 2008-as feldolgozásának főszereplője (Almavíva grófnő) Isabelle Adjani játssza. 23:10, m1.