A szocializmusban egy dolog tagadhatatlanul jó volt: a magyar animációs film. Olyan esti meséket rittyentettünk, hogy a mai napig megnyaljuk utánuk mind a tíz ujjunkat. Egy Kukori, Frakk, Vízipók, Mikrobi stb. (!!) mese után infantilis és jellegtelen hülyeségnek tűnt bármelyik KGST-ország hasonló exportcikke, kivéve pár lengyel és cseh versenyzőt. A rendszerváltás idején (előtt, alatt, után) aztán betörtek hozzánk a nyugati mesék (amerikaiak, franciák, japánok), sokkal akciódúsabbak lettek a filmek.
A Bogyó és Babóca sem a szellemes, karakteres, kedves, olykor ironikus, kétfedelű első, sem az akciódús második hagyományhoz nem tud kapcsolódni. A mesefolyam második részénél visszaköszönnek a bajok: a mesék nem túl érdekesek, sokszor keresettek a problémák, és nyelvileg sem túl invenciózus a megformáltságuk. De a történet hagyján, ha a látvány vagy a karakterek elég erősek, elvisznek a hátukon mindent. A látvány sem túl egyedi azonban, a mese világa túlságosan geometrikusan leegyszerűsítő, sokszor hat üresnek. A szereplőket annak ellenére nehéz külön látni, hogy Pogány Judit nagyon jól választja szét a hangokat. Ő szinkronizál mindenkit, és ő a narrátor is, akinek jelenlétét nem éreztem kellően szükségesnek. A történetek pedig kissé iskolásan mindig valami morális töltetet hordoznak, mindig van valami üzenet – rendben, ez általában kell egy mesébe (a Grimmek tán másként gondolták), de az elsődleges mégiscsak egy működő, azonosulható, izgalmas mesevilág volna.
Ajánljuk: újszülötteknek
Nem ajánljuk: bogárfóbiásoknak
Bogyó és Babóca – rendező: Antonin Krizsanics, író: Bartos Erika, zeneszerző: Alma Együttes, mesélő: Pogány Judit, producer: M. Tóth Géza, forgalmazó: KEDD Animációs Stúdió
Hazai bemutató: 2011. június 2.
