Kultúra

Új magyar gyermekfilm a mozikban

Jön a Bogyó és Babóca-mesékből készült rajzfilmek második sorozata.

A Bartos Erika meséiből készült első, 13 részes rajzfilmsorozat eredetileg televízióra készült, a készítő animációs stúdió azonban végül a mozikban indította útjára. A film 2010-ben négy hónap alatt az év negyedik legnézettebb magyar mozifilmje lett több mint 30 ezer nézővel.

Nemsokára látható lesz a folytatás, a Bogyó és Babóca – 13 új mese, amely a tavalyihoz hasonlóan a műfaj kezdeteit idézi. Az alkotók azt ígérik, hogy a vetítővásznon megjelenő, egymást követő rövid epizódok továbbra is jól érthetők lesznek a legkisebbek számára is.

A sorozat zenei aláfestését ismét az óvodások körében népszerű Alma együttes készítette, a mesehősök legendás szinkronhangja pedig az új részekben is Pogány Judit.

A mesesorozat mozis előbemutatójához Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep kapcsolódik majd május 29-én, amely csaknem harminc magyarországi moziban és rendezvényhelyszínen várja a gyerekeket és családokat.

A rajzfilmünnep kiemelt fővárosi helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, de számos program várja az érdeklődőket a Puskin és a Corvin moziban, valamint vidéken is.

 

AJÁNLOTT LINK:
Az Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep weboldala

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik