Kultúra

Team Building [filmpremier]

Lehet-e a trükkös túléléshez, a benyali lojalitáshoz vagy épp a nyegle kekeckedéshez szokott magyar főnökből határozott, céltudatos, sikeres európai menedzsert faragni? És kell-e?

A szatíra, ha magyar, jobbára saját elmaradottságunkról, provincializmusunkról, bunkóságunkról szeret szólni. Filmek sora kéjeleg mazochista örömmel a különféle – szellemi, jellem- és életmódbéli – magyar fogyatékosságokon. Az elsőfilmes Almási Réka dolgozata is innen indít, ám egyáltalán nem ide akar eljutni. A Team Building világtól elzárt wellness-hoteljében csapatépítés címén lebonyolított kiképzésnek csak egyik eleme a résztvevők szembesülése saját nevetséges megrögzöttségeikkel. Kár is volna tagadni, egy kissé mindnyájan ilyenek vagyunk: van ennek az országnak a lakosaiban valami eredendő komolytalanság, cinizmussal palástolt kisebbrendűségi érzés, valami büszke slamposság, amelyhez minden körülmények között ragaszkodunk. Az önmagunkon végzendő tudatos munkát szeretjük hárítani, s ennek legadekvátabb kifejeződési formája az össznépi sportként gyakorolt beszólás.

A filmben egy angol profi okítja a – multinacionális vállalatcsoport középvezetőiként odaterelt – fegyelmezetlen bennszülötteket arra, hogyan kell hatékony és sikeres főnöknek lenni. Módszerei olykor nevetségesnek, nyálasnak, kínosnak tűnnek, nem átall korrumpálni, zsarolni, manipulálni sem, ám megvan benne az az autoritás, ami még a kiképzésre érkezett csapat rosszfiújában sincs meg. Aki kéjjel alakítja a szitán mindig átlátó, a módszerek és gyakorlatok ürességét leleplező s azokat visszájukra fordító lázadó szerepét, ám épp az angollal szemben, éles helyzetben mégis kudarcot vall. Az ő ifjúkori barátja az a videós, aki, mint a tréningvezető samesza, a szállóban történeteket elejétől végéig rögzíti – s aki ezért, mint az egykor volt, kurucos lázadó szellem elárulója, egyre több szemrehányást kap cimborájától –, hogy azután a film fináléjában egy véletlenül rögzített esemény nyilvánosságra hozásával visszájára fordítson mindent, ami addig történt. Így válik ő – megjegyzéseket tenni sosem restellő, ám a tettek mezején csekély hatékonyságú barátja helyett – az egész, folyton az egyéniség szerepét sulykoló, valójában azonban az emberi személyt semmibe vevő rendszer leleplezőjévé.

Keserű szatíra ez. Poénjai nem azért csikorognak, mert nincs bennük elég humor, hanem mert belengi őket valami túlontúl jól ismert rosszkedv, valami kínos ráismerés arra, ahogyan a dolgok tényleg vannak; a helyzetkomikumban pedig mindig megjelenik az a szánalmas és szánandó kiszolgáltatottság, kiszolgáltatottságunk, ami arcunkra fagyasztja a nevetést.

Kinek ajánljuk?

A nívósabb humor kedvelőinek, akik nem riadnak vissza attól, hogy egy-egy poénon nevetve olykor saját gyengeségeikkel is szembesüljenek.

Kinek nem?

Multinacionális vállalatok vezetőinek, akik abban a félreértésben élik életüket, hogy elért sikereik csupán saját képességeiknek, rátermettségüknek és szorgalmuknak köszönhetőek.

Team Building – színes,részben feliratos, magyar-német-angol szatíra, 2010. Írta és rendezte: Almási Réka. Szereplők: Nagy Zsolt (Dani), Nagy Péter (Péter), Fullajtár Andrea (Krisztina), Kamarás Iván (Sanyi), Alexis Latham (George), Blaskó Péter (Géza), Géczi Zoltán (Kornél), Elek Ferenc (Elek), Derzsi János (Dénes), Vasvári Emese (Marcsi), Szalay Marianna (Rita), Varga Mária (Klári), Pusztai Ferenc (Taxisofőr). 90 perc. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik