Meghallgatható:
THE STROKES: Angles
Minden rossz megtörtént a Strokes-szal az új lemezük megjelenése előtt: vegyes fogadtatásban részesült az előző albumuk, aztán évekre leálltak, közben pedig elkezdett lecsengeni az a gitárzene-trend, aminek ők amolyan pápái voltak. Ráadásul menet közben a banda hangszeresei kitalálták, hogy márpedig ezentúl ők is fognak dalokat írni, nemcsak az eddigi sikerekért elég nagy részben felelős Julian Casablancas énekes, és még az eső is eleredt most, hogy pár nappal a hivatalos megjelenés előtt kitették az Angles-t a weblapjukra. Szóval tényleg minden együtt volt a katasztrófához.
Na de ugye innen szép nyerni, és láss csodát: a Strokes-nak sikerül is. Az Angles természetesen nem teszi őket újra az egyik legfontosabb zenekarrá, de az már tíz éve is vitás kérdés volt, hogy mitől és mennyire fontosak a fontos zenekarok, úgyhogy ez nem is nagyon számít. Az viszont tény, hogy ez a lemez nagyon tömör és mentes az üresjáratoktól. Már eleve az jelez valamit, hogy a 2006-os First Impressions of Earth 52 perce után visszatértek a korábban jól bevált bő félórás játékidőhöz, de persze ez még nem záloga semminek – a zálog az, hogy a lemezanyag a karcsúsága mellett izmos is. Annyira, amennyire talán a debüt óta nem volt izmos egyik Strokes-lemez sem.
A bicepsz mindazonáltal már nem ugyanúgy feszül. Az akkoriban a hatvanas-hetvenes évekre gyúró garázsbanda ezúttal már inkább a nyolcvanas évek újhullámaiban mártózik és tempózik, és a habitus is más egy kicsit: míg a bemutatkozó anyagnak az odakent, laza, lo-fi hangvétel adta meg a hangulatát, itt épp a feszes, precíz megközelítés a vonzó. A lényeg azonban mégis ugyanaz: a Strokes nem szégyell megdolgozni a számaival, vagyis hallani minden egyes témán, hogy át van gondolva, ki van dolgozva és el van helyezve az adott dalban. Sőt minden pontosan annyiszor hangzik el, ahányszor kell, se többször, se kevesebbszer.
Ez persze leírva rosszul is mutathat, de egyáltalán nem az ócska corporate rock matematikáról van szó, hanem annak a lehető legpozitívabb ellentétéről, azaz megszállott, gondos, mániákus dalszerzésről, amiben csak izgalmas, ütős megoldásoknak van helye, és amiből ordít a hangszerek iránti imádat. A Machu Picchu reggae-zése, a bonós sikollyal is ékes Under Cover of Darkness slágeressége, a Two Kinds of Happiness vibrálása és a You’re So Right zaklatott new wave monotóniája egyenként is annyi felsőkategóriás gitárriffet, okosan összelegózott licket és ritmus rejt, amennyit mások komplett diszkográfiája sem – a lemezt hallgatva pedig szinte kívánja az ember a zenélő együttes látványát, annyira jók a témák és akkora az összhang a tagok közt.
Rég volt ilyen kellemes meglepetés a független és öntudatos gitárzenék piacán, legutoljára egészen konkrétan akkor, amikor a Franz Ferdinand előállt a Tonight című harmadik lemezével. Az Angles annyira talán azért nem meglepő, mint az az album, de az egészen biztos, hogy ugyanúgy vízválasztó, mert odateszi a Strokes-t is az elmúlt évek trendjeinek kevés túlélője közé. Égszakadás és földindulás persze valószínűleg nem lesz a nyomában, de pont ez jelzi majd azt, hogy igen jól sikerült. Ja és még valami: mire hivatalosan megjelenik, az előrejelzések szerint a nap is ki fog sütni újra. Vivát!
A lemez a Strokes weboldalán hallgatható meg.
Meghallgatható:
JUSTICE: Civilization
Ha már visszatérésekről beszélünk: itt a Justice új dala is. A francia elektroduó első lemeze meglepően jól állja az idő próbáját, az viszont már kezdett kínossá válni, hogy a megjelenése óta Gaspar Augé-ék egy koncertanyagot leszámítva semmit nem voltak képesek alkotni, úgyhogy nagyon ideje volt már ennek az új számnak, ami a kettes albumot vezeti fel, és amúgy egy reklámban is szerepel. Mivel a hivatalos verzió csak április 4-én jön, egyelőre pusztán a szpotból rippelt verzió áll rendelkezésre, de ez is több a semminél.
Letölthető:
JUNIOR BOYS: ep
A Justice-szal szemben a kanadai Junior Boys nagyon is megbízható ritmusban szállítja a lemezeket, sőt ami azt illeti, a páros kezd a szintipop Motörheadjévé válni, hiszen nemcsak ütemesen adják ki az albumokat, de alapvetően nem is változtatnak semmit a zenéjükön, mégis lehet mindig eltéréseket felfedezni az egyes munkáik között, sőt akár vitatkozni is rajta, hogy melyik jobb és miért. A júniusi It’s All True című lemezt felvezető ep-ből szerintem például az eddig oly jellemző melankólia hiányzik, és pont ezért izgalmas, de persze nyugodtan le lehet hurrogni a szám letöltése és meghallgatása után.
A dal a Domino Records weboldaláról, e-mail-cím ellenében tölthető le.
Meghallgatható és letölthető:
MAMIFFER: We Speak in the Dark
Mi történt Aaron Turnerrel, az Isis frontemberével, mióta feloszlott a zenekara? Nos, beszállt például a Mamifferbe, ami Faith Coloccia ambient projektje, és március 15-én jelenttette meg Mare Decendrii című új lemezét. Erről származik az ingyen letölthető, 20 perces We Speak in the Dark is, amely hosszú ideig csak egy unalmas zongorás-hegedás izének tűnik, a második felében azonban hirtelen erőre kap, és olyan komoly, itt-ott egyenesen zenés színpadi művekre emlékeztető kompozícióvá terebélyesedik, hogy azonnal megjön tőle a kedv az egész albumhoz is.
A dal a Stereogum oldalán hallgatható meg és tölthető le.
Letölthető:
TV ON THE RADIO: Caffeinated Consciousness
Újabb dalt pottyantott el soron következő lemezéről, a Nine Types of Lightról a brooklyni artrock-üdvöske, a TV on the Radio. Talán Kyp Malone-ék is érezték, hogy a múltkori Will Do annyira nem tűnt nagy eresztésnek egymagában, talán nem, a pumpálós Caffeinated Consciousness mindenesetre sokkal biztatóbb előjel, mint amaz volt, úgyhogy ezennel hivatalosan is elkezdhetjük nagyon várni az új albumot.
