Volker Hagedorn, a Magyarország nacionalista kormánya eltűri a zsidók és a homoszexuálisok elleni uszítást és sanyargatja a kulturális életet alcímmel közölt írás szerzője a Kurtág György 85. születésnapján tartott budapesti koncerttel kapcsolatban kérdezi, vajon hallhatják-e még a magyar fővárosban a koncerten bemutatott Kurtág-művet, mert a zenekar elveszítette fő szponzorát, és állami segítséget remél. Az Európai Unió által elvárt takarékossági intézkedésekkel összefüggő szigorú elvonások sok muzsikust, színházat is és számos filmest sújtanak Magyarországon, ám az elvonások nehezen kibogozható módon összefonódnak a konzervatív-nacionalista kormány politikájával, Tarr Béla kritikus filmrendező megrendszabályozásával, a liberális filozófusok “pénzpazarlóként” való, a cikkíró szerint politikai indíttatású üldözésével, és a gyűlölettel, amely a nemzetközileg egyik legnevesebb magyar muzsikus felé csap hazájában – olvasható a cikkben.
A szerző emlékeztetett arra, hogy Schiff András zongoraművész olvasói levelet küldött a The Washington Postnak. Erre a Magyar Hírlapban Orbán Viktor pártbeli társa, Bayer Zsolt a magyar politika bírálói ellen uszított, azt írván: “Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben”. Miközben minden magyar tudja, hogy ebben az erdőben 1919-ben legalább 300 baloldalit és zsidót kínoztak és öltek meg. “Bayer célzása azt jelenti, hogy sajnos akkor túl kevés zsidót öltek meg, és most itt vannak a nyakunkon az utódaik” – mondta Fischer Ádám magyar karmester. Magyarország csendben maradt, az antiszemitának nevezett Bayer korábbi publikációiért még jelentős irodalmi díjat is kapott. Schiff András, aki sok családtagot vesztett el Auschwitzban, máig hiába vár bocsánatkérésre. Ehelyett egy magyar bíróság éppen ítéletben szögezte le, hogy a nácik készítette Jud Süss című film “nem ideológiai tartalmú”. Schiff Magyarországon egyelőre nem akar fellépni.
Hogy mi történik az Orbán-kormány Magyarországán, az azért válik különösen világossá a muzsikusok kapcsán, mert nekik nincs szükségük tolmácsra-fordításra, külföldön különösen érezhetően jelen vannak, és elég sokan is vannak – ez a zsenik azon gyakoriságának köszönhető, amilyennel talán a világ egyetlen más országa sem rendelkezik 10 millió lakosra számítva. Schiff Andrással és további művészekkel és értelmiségiekkel közösen Fischer felhívást intézett az EU művészeihez, hogy “lépjenek fel Európa morális alapértékeinek megőrzéséért” – írta a hetilap.
A német újságíró megszólaltatta Fischer Ádámot, aki egyebek között kijelentette: “Ez egy paternalista társadalom és ez a szocialistákkal sem lett volna jobb. Csak ők félősebbek voltak”. – bár ez a kijelentés már nem éppen a kultúrpolitikát próbálja minősíteni. Úgy vélte: “Orbán fejjel a falnak stílusával az a probléma, hogy az emberek normálisnak találják”. Normális, hogy egy gumiparagrafusokat tartalmazó törvény megbénítja az újságírókat, normális, hogy közalkalmazottakat indoklás nélkül el lehet bocsátani – tette fel a kérdést a cikkíró. A szerző idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitungot, amelynek nemrég Fischer Iván kijelentette: “Fennáll a veszély, hogy az ország nacionalista diktatúrába süllyed”.
A cikkíró szerint a magyar lakosság polarizált. Az egyik oldalon állnak az olyanok, mint Fischer, akik Magyarországot “a nyugati világhoz szeretnék csatlakoztatni”, a másikon azok, akik a “Nemzeti Együttműködés Rendszerét” választották. Aki azonban ma a Duna mentén a felemelkedő diktatúra nehéz légkörére számít, olyan Budapestet talál, amely mellett Berlin már-már kissé depresszívnek tűnik. Éjszakai utcák, ahol nem kell félni. Fura-érdekes kocsmák, ahol természetesen beszélnek angolul. Az operában és a koncerteken erősen vegyes, intelligens közönség, amely Schubert nagy C-dúr szimfóniájának Fischer Iván általi érdekes interpretációját lelkesen ünnepli. “Budapest vibrál a kultúrától, Európa egyik kincse, amely Kelet-Európa Párizsa lehetne. Ezzel szemben állnak a hatóságok, amelyek ezt egyszerűen nem értik. Ez mindig is így volt” – mondja Fischer, aki szerint ennek a kultúrának a megmentéséhez Marshall-tervre van szükség.
A cikkíró szerint az ember szívesen megtudná Szőcs Géza kulturális államtitkártól, hogy mit gondol az aggodalmakról, amelyeket Fischer Ádám, Schiff András és a felhívás további aláírói nyilvánítottak ki. De három e-mail-címének mindegyike halott levélszekrény a jelek szerint, miközben arra talál időt, hogy kérdőre vonjon egy filmrendezőt. A szerző ismertette Tarr nyilatkozatát a Tagesspiegel című lapnak, majd az interjútól való elhatárolódását, és megírta, hogy a film budapesti premierjét időközben lemondták. A cikkíró megszólaltatta Eötvös Péter zeneszerzőt, aki egyebek között elmondta, hogy “a média óvatos”. Sokan óvatosak itt, és a legfájdalmasabban ezt Schiff András érzékelte. Az őt ért támadás után Magyarországon “egyetlen kolléga sem mondta hangosan, hogy pillanat, ez túl messzire megy. Csendben vannak, mert félnek. De ennyire nem kell félni. Nem ott tartunk, ahol 1933-ban. A hallgatás egyetértés, vagy nem?” – olvasható a Die Zeit cikkében.
