Nagyvilág
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden visszavont egy 2012-es rendeletet, amely elismerte Moldova szuverenitását a "Dnyeszteren túli terület" jövőjének rendezésében.
Élő
Oroszország kedden összetűzésbe került az Egyesült Államokkal és más nyugati országokkal az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának kivizsgálása kapcsán – közölte az AP hírügynökség.
2023. 02. 22. 12:32
Élő
Oroszország súlyos fenyegetést jelent Svédországra, sőt, a legnagyobb fenyegetés, és egyre agresszívabb.
Élő
Oroszország sikertelen interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre körülbelül abban az időben, amikor Joe Biden amerikai elnök Ukrajnában tartózkodott – írja a CNN.
2023. 02. 22. 09:42
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 4766-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4132-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, azaz 8898-an jöttek a háború sújtotta országból – írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A beléptetettek közül a rendőrség 79 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Élő
Hiperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó érkezett hadgyakorlatra a dél-afrikai Richards Bay kikötőjébe – számolt be szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Élő
A Visegrad24 hírügynökség szerint Ukrajna elkezdett csapatokat összevonni a moldovai határnál, mert onnan várnak támadást.
2023. 02. 22. 08:57
Politico: Orbán ismét vétóval fenyeget, négy embert vetetne le az oroszokat sújtó szankciós listáról
A lap szerint a magyar kormány azt sem támogatja, hogy 6 helyett 12 hónapra lehessen meghosszabbítani a szankciós csomagokat.
Élő
Az Egyesült Államok értesítette Oroszországot Joe Biden előkészületben lévő kijevi látogatásáról, ám az amerikai elnöknek Moszkva nem adott biztonsági garanciákat - jelentette ki Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Shot Telegram-csatornának nyilatkozva.
2023. 02. 21. 20:12
Élő
Kedden kora este Varsóban mondott beszédet Joe Biden néhány nappal a háború kirobbanásának évfordulója előtt és néhány órával azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megtartotta az évértékelőjét.
2023. 02. 21. 18:53
Élő
Orosz rakétacsapás érte Herszon egy forgalmas utcáját kedden.
2023. 02. 21. 17:38
- 18:10 A szurkolói csoportok vezetőivel tárgyaltak a DVTK játékosai
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 18:00 Milliárdos fejlesztés indul az Aggteleki térségben
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 17:29 Akár a pályafutása is rámehet, dupla vállműtét vár a dán válogatott kapusára
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 17:03 Közel 20000 baglyot számláltak össze: Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2026. évi lakossági felmérésének összefoglalója
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 16:44 Méltó helyére került a 2000 éves érme, amivel valaki buszjegyet vásárolt
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
