Nagyvilág
Élő
Egy hónapokkal ezelőtt megölt palesztin kislány emlékére átnevezték a Columbia egyetem egyik épületét az egyetemfoglalók New Yorkban – írja a Haaretz.com a palesztinbarát diáktüntetők mozgalmának X-en megjelent bejegyzésére hivatkozva.
2024. 04. 30. 18:00
Élő
Ukrajna amerikai gyártású taktikai rakétákkal (ATACMS) támadta a Krímet, hogy megpróbálja áttörni az elcsatolt félsziget oroszok által ellenőrzött légvédelmét.
2024. 04. 30. 17:32
Élő
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kedden a jeruzsálemi Miniszterelnöki Hivatalban találkozott a Hamász által fogva tartott túszok családtagjaival, illetve a szeretteiket elveszített gyászoló családok képviselőivel – adta hírül az izraeli kormányzati portál.
Élő
Az amerikai hadsereg olyan képeket tett közzé, amelyeken bemutatják azt az ideiglenes úszó kikötőt, amelynek használatával az eddigieknél több segélyt lehet eljuttatni az ostromlott Gázai övezetbe – szúrta ki a Guardian.
Élő
Az Oroszországgal vívott háború kezdete óta mintegy harminc olyan ukrán férfi vesztette életét, aki szökni próbált az ország területéről, hogy elkerülje a részvételt a harcokban – mondta el az ukrán határőrség szóvivője hétfőn este az Ukrinform hírügynökségnek.
2024. 04. 30. 09:50
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 4459-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4806-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
2024. 04. 30. 08:47
Élő
Legalább öt ember meghalt, és hozzávetőleg 30-an megsérültek egy orosz rakétacsapásban április 29-én Odesa ellen – közölték helyi tisztviselők április 30-án.
2024. 04. 30. 08:46
Élő
Az ENSZ szankcióbizottságának április 29-én kiadott és a Reuters által közölt jelentése szerint a Harkiv ellen január 2-án végrehajtott rakétacsapás után talált törmelék egy észak-koreai Hwasong-11 sorozatú ballisztikus rakétából származott – írja a Kyiv Independent.
2024. 04. 30. 08:42
Élő
Fehéroroszország szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta a Deutsche Welle (DW) televízió helyi tevékenységét - közölte hétfőn a bonni székhelyű DW.
2024. 04. 29. 21:17
Élő
Az Egyesült Államok több egyeteme intézett ultimátumot a területfoglaló palesztinpárti tüntetők felé hétfőn, hogy számolják fel illegális sátortáboraikat, eközben Atlantában többeket őrizetbe is vettek.
2024. 04. 29. 19:23
Élő
Az orosz csapatok hétfőn ismét ágyúzták a dél-ukrajnai Herszon megyét, egy 60 éves helyi lakos életét vesztette Kizomisz faluban, egy 37 éves férfi pedig megsebesült - tudatta Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója a Telegramon.
2024. 04. 29. 16:58
Élő
A NATO-tagországok kudarcot vallottak a katonai segélyre vonatkozó, elmúlt hónapokban tett ígéreteik beváltásában, de most már nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyver- és lőszerszállítmányok, jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Kijevben, ahová előre be nem jelentett látogatásra érkezett.
2024. 04. 29. 15:21
Élő
Izrael válasza a Hamász 2023.
2024. 04. 29. 15:09
Élő
A Gázai övezeti humanitárius helyzet számottevő javulását tapasztalta az Egyesült Államok az utóbbi hetekben - jelentette ki hétfőn Rijádban az amerikai külügyminiszter, aki mindazonáltal felszólította Izraelt, hogy tegyen lépéseket a helyzet további javítása érdekében, és ismét óva intette attól, hogy szárazföldi támadást indítson az övezet déli határán fekvő Rafah ellen, ahol nagyon sok palesztin menekült van.
2024. 04. 29. 14:14
Élő
Reménykedünk
2024. 04. 29. 13:29
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 07:04 Pakisztán légi- és szárazföldi támadásokat indított Afganisztán ellen, a védelmi miniszter nyílt háborúról beszél
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Vomberg Frigyesnek nagyon hiányzik Wolf András: Pótolhatatlan a Séfek séfében
- 06:47 A hétvégén végre kitavaszodik
- 06:30 A legnagyobb átlagos amerikai címmel indul kvízműsor az Egyesült Államokban
- 06:27 Titokban megszületett David Guetta negyedik gyereke
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
- 04:10 Fontos különbség: fogyasztható, vagy minőségét megőrzi
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
