Nagyvilág
Élő
Az orosz igazságügyi minisztérium visszavonta tizenöt külföldi civil szervezet, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch bejegyzését – írja a Reuters.
2022. 04. 08. 19:28
Élő
Az orosz erők „sok” harckocsit, járművet és tüzérségi eszközt hátrahagytak az Észak-Ukrajnából való „sietős” kivonulásuk során, ami a „harci morál összeomlásának” is jele lehet – állítja egy nyugati illetékes a PA brit hírügynökség jelentése szerint. A forrás megerősítette, hogy már nincsenek orosz egységek Észak-Ukrajnában.
2022. 04. 08. 18:56
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megkezdte találkozóját Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság elnökével és Josep Borrell-el, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével Kijevben – közölte az ukrán államfő hivatala. A tárgyalások szűk körben zajlanak, ezt követően az államfő és az EU képviselői nyilatkoznak az ukrán és nemzetközi sajtónak, és kérdésekre is válaszolnak.
2022. 04. 08. 18:39
Élő
„Brutális háborús uszítónak” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt a német államfő egy pénteki interjúban, amelyben jelezte, hogy egyetértene azzal, ha Putyinnak a népirtással és a háborús bűnökkel foglalkozó Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt kellene felelnie az Ukrajna ellen indított háborúért.
Élő
Nagyon felkavaró információkat tett közzé pénteken a Facebookon Ljudmila Deniszova ukrán ombudsman arról, hogy mi történt az oroszok által megszállt Kijev környéki településeken.
Élő
Karácsony Gergely pénteken telefonon egyeztetett Vitalij Klicskóval, Kijev polgármesterével – jelentette be a főpolgármester a Facebookon, és hozzátette: biztosította kollégáját a támogatásáról.
2022. 04. 08. 17:28
Élő
Az Európai Unió tagállamai az Oroszország Ukrajna ellen február 24-án indított háborújára adott válaszul hozott uniós szankciók keretében eddig 29,5 milliárd euró értékű orosz és fehérorosz vagyont tettek hozzáférhetetlenné – közölte az Európai Bizottság pénteken.
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök megjelent a szerdán meghalt Vlagyimir Zsirinovszkij orosz politikus temetésén.
2022. 04. 08. 16:56
Élő
Oroszország nemrég jelentette be, hogy a moszkvai lengyel nagykövetség és a lengyel konzulátus negyvenöt alkalmazottját kiutasítja, válaszul Lengyelország lorábbi lépésére.
2022. 04. 08. 16:29
Élő
Ötvenre emelkedett a kramatorszki vasútállomáson elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma – közölte az ukrajnai Donyeck régió kormányzója.
2022. 04. 08. 16:12
Élő
Egymás után ítélték el Európa magas rangú vezető tisztségviselői a kramatorszki vasútállomás elleni orosz támadást.
2022. 04. 08. 16:05
Élő
Sokkoló képet tett közzé a kijevi amerikai nagykövetség a kramatorszki pályaudvar elleni orosz támadás következményeitől.
2022. 04. 08. 15:30
Élő
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökével együtt Kijevbe utazik Eduard Heger szlovák miniszterelnök is, aki az odaúton megerősítette, hogy elküldték Ukrajnába azokat az S-300-as, szovjet típusú légvédelmi rendszereket, amelyeket korábban már felajánlottak, amelyekért cserébe a NATO-tagországok kompenzációt ajánlanak fel Szlovákiának.
2022. 04. 08. 14:33
Élő
Mértéktelen gonoszságnak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kramatorszk pályaudvar elleni orosz támadást.
2022. 04. 08. 14:30
Élő
39-re emelkedett a kramatorszki vasútállomásnál történt rakétatámadás halálos áldozatainak száma, jelentette a helyi kormányzó.
2022. 04. 08. 13:07
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
