Nagyvilág
Élő
Csütörtökön az ukrán-magyar határszakaszon közel 5700-an léptek Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon több mint 6500-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
2022. 05. 06. 08:15
Élő
Holnap reggelre egy konvoj érkezik Azovsztalba, ahol remélhetőleg fel tudja venni és biztonságba tudja szállítani azokat a civileket, akik ott ragadtak ebben a sivár pokolban
2022. 05. 06. 07:16
Élő
Az ukrán hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök május 9-én, a győzelem napi ünnepségeken jelenheti be Mariupol elfoglalását.
2022. 05. 06. 06:49
Élő
Az amerikai hírszerzés segített Ukrajnának elsüllyeszteni az orosz Moszkva hadihajót - jelentette az NBC News amerikai tisztviselőkre hivatkozva.
2022. 05. 06. 06:34
Élő
A nagy létszámú magyar kisebbség lakta Kárpátalja ellen a héten végrehajtott orosz rakétacsapás megmutatta, hogy a háború nemcsak Ukrajnát, hanem Magyarországot is érinti, „bármennyire is próbálják figyelmen kívül hagyni ezt a tényt Budapesten” –jelentette ki Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő csütörtökön a Facebookon közzétett bejegyzésében az MTI szemléje szerint.
Élő
Rövidesen Kijevbe látogat Annalena Baerbock német külügyminiszter – jelentette be Olaf Scholz német kancellár egy csütörtök esti sajtótájékoztatón.
2022. 05. 05. 19:29
Élő
Vlagyimir Putyin bocsánatot kért az izraeli miniszterelnöktől az orosz külügyminiszter hitlerező kijelentései miatt – közölte Naftali Bennett, miután csütörtökön telefonon beszélt az orosz elnökkel.
Élő
Vlagyimir Putyin azt követeli az ukrán kormánytól, parancsolja meg a mariupoli Azovsztál gyárat védő katonáknak, hogy adják meg magukat az oroszoknak – közölte csütörtökön a Kreml.
Élő
Az Agrárminisztérium (AM), az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.
Élő
Az Európai Unió további 200 millió eurót szán az Ukrajnán belül menekülő emberek támogatására – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön Varsóban, az ott rendezett nemzetközi donor-konferencián, amely résztvevői összesen 6,1 milliárd eurónak megfelelő összeg továbbítására kötelezték el magukat.
2022. 05. 05. 16:42
Élő
Az Európai Unió közvélemény-kutató intézete, az Eurobarométer csütörtökön közzétett gyorsfelmérése szerint az európai polgárok többsége egyetért az Ukrajna elleni orosz támadásra adott uniós válaszokkal.
2022. 05. 05. 15:18
Élő
Csütörtökön telefonon beszélt egymással Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – írja a Spiegel.
Élő
Nem hitte volna, hogy az orosz hadsereg ukrajnai művelete így elhúzódik - fejtette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az AP amerikai hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában, közölte, ő maga mindent megtesz annak érdekében, hogy véget érjen a háború.
2022. 05. 05. 12:51
- 17:10 Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez összefejelt ellenfelével
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 16:40 Hatos lottó: ezek voltak a vasárnapi nyerőszámok
- 16:38 Összeütközött két vonat Egyiptomban
- 16:02 Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei
- 15:59 Külügy: Nincs magyar érintettje a krakkói lövöldözésnek
- 15:58 Nógrádi László: Nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek
- 15:48 „Jó móka volt elkészíteni a koporsómat” – aki szeretné, a temetésig könyvesszekrényként is használhatja
- 15:27 Súlyos baleset a horvát autópályán: áttörte a szalagkorlátot, majd felborult egy busz
- 15:26 Továbbra is félelmetes szezonkezdetet produkál a Lazio
- 15:06 Autóbusz ütött el egy vándorcirkuszból elszökött tevét Bajorországban
- 15:00 „Ha négy-öt napig senki nem adna vért, a rendszer nem tudna működni”
- 14:44 Ilyen szürreális módon talán még sohasem buktak el bajnoki aranyérmet
- 14:43 A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét, Gadi Ejzenkotot bízták meg kormányalakítással Izraelben
- 15:59 Érti a kutya, ha leszidjuk? A reakciója egészen mást jelenthet
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
