Nagyvilág

Tízéves tervet, újraiparosítást hirdetett az új brit miniszterelnök, a brexit óta eltelt évtized után szükség is lesz rá

Carl Court / Getty Images
Andy Burnham, az új brit miniszterelnök.
Carl Court / Getty Images
Andy Burnham, az új brit miniszterelnök.
Lemondott hétfőn Keir Starmer, a 2024 óta az Egyesült Királyságot irányító munkáspárti miniszterelnök. Utódja, Andy Burnham szintén a Munkáspárt politikusa, mégis, mintha két világ ütközött volna össze hétfőn Londonban. A leköszönő Starmer arról beszélt, hogy az elmúlt két évben erősebb lett az ország, Burnham viszont a stabilitás helyreállítását tartotta szükségesnek, és tízéves tervet hirdetett a gazdasági bajok orvoslására. Tíz évvel a brexit, Nagy-Britannia EU-ból való kilépése után, inkább Burnhamnek lehet igaza: a brit gazdaságnak átfogó reformokra van szüksége, ha lépést akar tartani a világgal. A bajok oka azonban aligha a nyolcvanas évek brit privatizációja (amit az új kormányfő emlegetett), sokkal inkább az elmúlt évtized gazdasági vergődése, amit a brexit okozott.

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer. Az uralkodó, III. Károly elfogadta azt, és felkérte a Munkáspárt másik irányzatához – a „soft lefthez”, azaz a mérsékelt baloldalhoz – tartozó politikusát, a volt manchesteri polgármestert, Andy Burnhamet a kormányalakításra. Burnham, aki pár hete a makerfieldi választókerületben egyéni mandátumot szerzett az időközi választáson – ami a kormánytaggá válásának előfeltétele volt – elfogadta a felkérést.

Így ő lett tíz éven belül az ország hetedik miniszterelnöke, amire Burnham maga is emlékeztetett kormányfőként tartott első, hétfő délutáni beszédében. Sőt ennél is bizonytalanabb a helyzet, hiszen négy év alatt az ötödik brit miniszterelnök került most hatalomra. Nem véletlenül ígérte most hétfőn, első miniszterelnöki beszédében Burnham, hogy helyre kell állítaniuk a stabilitást a szigetországban.

Mielőtt még Burnham szónokolni kezdhetett volna, elődje, Keir Starmer búcsúzott el a kormányfői bársonyszéktől. Starmer alig több mint két évig (746 napig) állt a munkáspárti kabinet élén, úgy fogalmazott: munkája befejeződött, de kormányfőként sikerült Nagy-Britanniát erősebbé és „fairebbé”, azaz tisztességesebbé tennie. A gazdaságot külön kiemelte, amelyet szerinte úgyszintén megerősítettek 2024 óta.

Carl Court / Getty Images Andy Burnham megérkezik a londoni Downing Street 10. szám alá 2026. július 20-án.

Starmer utódja kevésbé volt lelkes a brit gazdaság eddigi teljesítményétől. Burnham politikai és gazdasági reformot hirdetett, szerinte azonban a hiba a nyolcvanas években történt, amikor a magángazdaság túlzottan teret nyert, illetve az ország irányítását túlzottan központosították. A volt manchesteri polgármester tehát – nem meglepő módon – a regionalizmus híve az ország kormányzását illetően.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik