Belföld

Felháborította a Sziget vezetését az, hogy többeket bedrogozhattak a szombati DJ Oti-bulin

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Arra biztatnak mindenkit, aki értintett lehet, hogy forduljon a rendőrséghez.

Szombat este tartották a Hajógyári-szigeten, a Sziget bemelegítéseként a DJ Oti-koncertet, ahol Sebestyén Balázs zenélt több mint 60 ezer embernek. Ahogy lapunk is írt róla, a bulit követően többen is arra panaszkodtak, hogy kábítószert csempészhettek az italukba, közülük pedig volt, aki megfogalmazta azt is, hogy méltatlanul bántak vele a mentők, amikor panaszával hozzájuk fordult.

A történtekkel kapcsolatban a Sziget vasárnapi megkeresésünkre azt írta, értesültek az eseményekről, figyelemmel kísérik az ezzel kapcsolatos kommunikációt, valamint az OMSZ és a biztonsági szolgálat helyszíni vezetőivel is egyeztettek. A Blikknek hétfő reggelre ehhez hozzátették:

Minket is mélyen felháborítottak a közösségi médiában megjelent beszámolók, és mindenkit, aki ilyen esettel érintett, arra bátorítunk, hogy forduljon a rendőrséghez. A magunk részéről minden lehető módon segíteni fogjuk a nyomozó hatóság munkáját

Mindemellett pedig kitértek arra is, hogy a fesztivál vendéglátóegységeit hosszú évek óta ugyanazok a megbízható alvállalkozók üzemeltetik, és a biztonságos kiszolgálást alapvető követelménynek tekintik.

Kapcsolódó
Több beszámoló szerint is kábítószert csempészhettek italukba Dj Oti koncertjén, az esetek kezelését a mentők is vizsgálják
Az egyik beszámolóban komoly aggályok merültek fel az ügyet kezelő mentők viselkedése kapcsán. Az esetre a Sziget is reagált.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik