Foci

„Ez egy álomgól” – 65 méterrről bikázott a kapuba a svéd játékos

Öt bajnoki óra képtelen volt a gólszerzésre a Degerfors IF labdarúgócsapata, amely a Malmö FF ellen egy parádés találattal nem csupán egy rossz szériát tört meg, de olyan lendületbe jött, hogy még győzni is tudott.

A svéd bajnokság 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésén se a Degerfors volt az esélyesebb, pláne idegenben, annak ellenére, hogy a Malmö FF is elég gyenge szezont fut, és a két évvel ezelőtti bajnok csupán a középmezőnyben szerénykedik.

A Degerfors ugyanis a nyári szünet óta öt bajnokit vívott, mindet elbukta, tíz gólt kapott és egyet sem szerzett. Ahogy elkezdődött a mérkőzés, ez sem utalt arra, hogy megtörne a jég, a malmői csapat, amelynek kezdő tizenegyében öt 21 év alatti játékos is szerepelt, többet birtokolta a labda, az első negyedórában néhány nagyszerű helyzetet is kialakított.

Aztán jött Dijan Vukojevic, aki hosszú idő után végre kezdőként lépett pályára, és a 18. percben egy varázslatos gólt szerzett. A 30 éves támadó középpályás a saját térfelének közepén szerzett labdát, , majd látta, hogy Robin Olsen messze kint kóborol, így 65 méterről tüzelt. Olsennek bőven volt ideje visszaérni, de a nap a szemébe sütött, és nem tudta pontosan felmérni a labda röppályáját, amely így bevágódott a léc alá.

Őrület, még csak belegondolni is. Micsoda gyöngyszem! Ez egy álomgól, lehet, még a távolságrekordot is megdöntötte

lelkendezett a TV4 szakkommentátora, a korábbi válogatott labdarúgó, az ausztrál női válogatott jelenlegi asszisztense, Jens Fjellström.

Vukojevic a szünetben azt mondta, nem először gondolt már arra, hogy így lepje meg az ellenfél kapusait.

Legalább tizenötször lőhettem már ilyen messziről, éreztem,, hogy egyszer muszáj lesz betalálnom

– nyilatkozta.

A második félidőben a cserecsatár Diego Garcia két és fél perc után egyenlített, de a 70. percben Vukojevic még egyszer megvillant, 2-1-es győzelemre vezetve csapatát.

A Degerfors április 23-a óta először nyert a svéd élvonalban (Malmőben pedig 1993 óta első alkalommal diadalmaskodott), de így is csak a 14., osztályozót érő helyen szerénykedik.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik