Csütörtökön hazaszállítják a Nicolás Maduro diktátor ellen indított amerikai katonai beavatkozás során meghalt 32 kubai harcost, majd ezután kezdetét veszik a hivatalos katonai szertartások és temetések, írja a BBC.
A Cubadebate nevű lap ezzel egy időben közzétette az áldozatok nevét, fotóját és rövid életrajzát is a Facebookon. Ebből kiderül, hogy a legfiatalabb katona 32 éves, a legidősebb pedig 68 éves volt. Mindannyiukat hősként tisztelik.
A január 3-án történt akcióban több mint százan haltak meg a venezuelai kormány közlése szerint.
55 éve nem halt meg ennyi kubai egy amerikai akcióban
A kubai kormány korábban arról tájékoztatott, hogy 32 kubai állampolgár vesztette életét az amerikai támadásban. Nagy részüknek az volt a feladata, hogy az elrabolt Madurót védjék.
A mostani közlés szerint a fővárosban, Havannában róhatják majd le a kegyeletüket az emberek a harcosok előtt, akik életüket adták a hivatásukért.
A cikk szerint a kubai amerikai nagykövetség előtt péntekre tüntetést is szerveznek.
Az 1961-es disznó-öbölbeli invázió óta most halt meg a legnagyobb számú kubai harcos egy amerikai katonai akcióban. Akkor Washington Fidel Castro rezsimjét akarta megdönteni, sikertelenül.
Forrnak az indulatok Kuba és az Egyesült Államok között
Venezuela és Kuba régóta egymás legszorosabb szövetségesei. A január eleji venezuelai beavatkozást követően viszont Donald Trump megfenyegette Kubát is, de Miguel Díaz-Canel kubai elnök jelezte, hogy az utolsó csepp vérig megvédik a hazát.
Arról, hogy mi várhat Kolumbiára és Kubára a jövőben, ebben a cikkben beszélgettünk bővebben szakértőkkel.
Friss hír, hogy egy emberi jogi szervezet megnevezte a venezuelai börtönből szabadult magyar állampolgárt.

