HIRDETÉS
Nagyvilág

2029-re felépítik Indonézia új fővárosát

Firdaus Wajidi / ANADOLU / Anadolu via AFP
Firdaus Wajidi / ANADOLU / Anadolu via AFP

Prabowo Subianto, Indonézia közelmúltban beiktatott, új államfője a következő négy évben be akarja fejezni az új főváros, Nusantara építését, a parlament és a kormányhivatalok áttelepítését – közölte a hétvégén a kormány egyik tagja a közösségi médiában.

Az új főváros megépítése még Joko Widoso korábbi elnök kezdeményezésére kezdődött, hogy a süllyedő és túlzsúfolt fővárosból, Jakartából az attól 1200 kilométerre fekvő Nusantarába helyezzék át az ország székhelyét.

Prabowo Subianto bízik benne, hogy a következő indonéz elnököt és alelnököt 2029-ben már Nusantarában iktatják be hivatalába

– írta az Instagramra kitett posztjában, szombaton Raja Juli Antoni erdészeti miniszter.

A Borneo szigetén lévő, új főváros megépítése mintegy 32 milliárd dollárba (12 ezer milliárd forintba) kerül. A legfontosabb kormányzati épületek, köztük az elnöki palota és néhány állami tisztviselő otthona már elkészült, a repülőteret és a díjköteles utat viszont még építik.

Az új főváros létrehozásába 2022-ben vágtak bele, de közben számos nehézség merült fel a megvalósításban nélkülözhetetlen külföldi befektetők megnyerésével kapcsolatban. A kormány beleegyezését adta ahhoz, hogy a teljes költségvetésnek csupán az ötödét fedezze az állam.

A projekt első külföldi befektetése, a kínai Delonix Group ingatlanfejlesztő vállalattól, szeptemberben érkezett meg. A vállalat mintegy 500 milliárd rúpiát (12 milliárd forintot) fordít egyebek között hotelek és irodák építésre Nusantarában.

Az indonéz főváros átköltöztetésének indokai között szerepel, hogy egy 2021-es tanulmány szerint a Jáva-tenger partján fekvő Jakarta évente hat centimétert süllyed. Megfelelő ellenintézkedések nélkül 2050-ig a város negyede víz alá kerülhet. Jakarta a világ egyik legsűrűbben lakott városa, az agglomerációt is beleszámítva harmincmillióan élnek benne. Ugyanakkor nagy a kockázata a földrengéseknek, mert egy földtani törésvonal közelében fekszik.

Nusantara a Föld harmadik legnagyobb szigetén, a különleges élővilágáról ismert Borneo keleti partján épül. A sziget területén három ország, Indonézia mellett Malajzia és Brunei osztozik. Környezetvédő szervezetek arra figyelmeztettek, hogy Indonézia politikai központjának áthelyezése komoly ökológiai károkat okozhat a régióban.

Ajánlott videó

„Nem térdepeltethet meg minket Brüsszel” – Lázár János az amerikai pénzügyi csomagról
A brüsszeli pénzügyi zsarolást washingtoni pénzügyi megállapodással ellensúlyozná az Orbán-kormány – erről beszélt a 24.hu-nak salgótarjáni fórumán Lázár János. Ez lenne a pénzügyi védőpajzs, amiről Orbán Viktor beszélt, de ez egyelőre "egy politikai mondás, nem több", a részletei még csak most körvonalazódnak. Az építési és közlekedési miniszter ugyanakkor azt cáfolta, hogy valutacseréről (ún. swap line) lenne szó a forint védelmében. A lényege szerinte annak kifejezése, hogy Brüsszel pénzügyileg nem térdepeltethet meg minket, mert ez az USA jelenlegi kormánya és elnöke érdekével ellentétes.
0 seconds of 7 minutes, 12 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„Nem a Rigó utcában dolgozom” - Szijjártó Péter a szinkrontolmácsról
06:31
00:00
07:12
07:12
 
Olvasói sztorik