Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta a New York-i Trump Towerben.
Trump a megbeszélés előtt újságíróknak elmondta, hogy kész Ukrajnával és Oroszországgal is együtt dolgozni a konfliktus rendezése érdekében.
Nagyon jó a kapcsolatunk Zelenszkijjel, és mint tudják, nagyon jó a viszonyom Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is
– mondta Trump, aki úgy gondolja, győzelme esetén gyorsan véget vetne a háborúnak.
Zelenszkij, aki a napokban Donald Trump demokrata párti kihívójával, Kamala Harrisszal is találkozott, a sajtónak azt mondta, hogy egyebek között a győzelmi tervét szeretné megvitatni Trumppal, illetőleg, hogy Ukrajnának erős amerikai támogatásra van szüksége a folytatódó háborúhoz.
Egyetértünk abban, hogy az ukrajnai háborút meg kell állítani
– mondta Trump oldalán Zelenkszij.
A találkozó után mindketten a Fox műsorának vendégei voltak, ahol Trump elmondta: „mindenki számára tisztességes alkut” szeretne kötni a háború befejezése érdekében, de arra nem tért ki, mindez hogyan nézne ki.
Zelenszkij a Trump által lebegtetett megállapodásról nem beszélt, hanem elmondta, hogy „mindent meg kell tennünk, hogy nyomást gyakoroljunk” Putyinra a háború lezárása érdekében, és, hogy „igazságos békét” szeretne kötni.
(NY Times)