Csehországban is viharok tombolnak: 250 ezer háztartás maradt áram nélkül

A vasúti közlekedésben is jelentős a fennakadás. A hatóságok arra kérnek, sem autóval, sem vonattal ne most utazzanak a csehek.

Csehországban több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a pusztító vihar miatt. Erről a CTK ügynökség számolt be vasárnap a az energiaszolgáltatókra hivatkozva.

Az MTI összefoglalója szerint a Lengyelországgal határos Morva-Szilézia keleti régiójában a legdrámaibb a helyzet. Csak ott több mint százezer háztartásnak kellett áram nélkül boldogulnia. A felázott talaj miatt számos fa dőlt a felsővezetékekre és a nagyfeszültségű vezetékekre. Az előrejelzések szerint az esőzések várhatóan hétfőig folytatódnak.

A vasúti közlekedésben is jelentős fennakadások voltak, mivel fák dőltek a sínekre, számos pályaszakasz pedig víz alá került. Mintegy negyven vasútvonalat teljesen le kellett zárni. A Prága és Ostrava közötti fontos vasúti fővonal Studenka állomásnál víz alá került. Ezért számos lengyelországi és szlovákiai Eurocity-járatot töröltek. A vonalon a Prágából érkező vonatok Olomoucban, a Lengyelországból érkező vonatok Bohuminban végződnek.

A vasútigazgatóság tűzoltóságának szóvivője szerint a tűzoltók a szombati nap folyamán mintegy százharminc balesetnél avatkoztak be a vasútvonalon.

A hatóságok felszólították a polgárokat, hogy lehetőség szerint kerüljék az utazást autóval vagy vonattal.