Nem akartak szakállat növeszteni, kirúgták az afgán biztonsági erők 281 tagját

Emelett tavaly több mint tizenháromezer embert tartóztattak le „erkölcstelen viselkedés” miatt.

Elbocsájtották a biztonsági erők 281 tagját Afganisztánban, mert nem akartak szakállat növeszteni – közölte kedden az országot irányító szélsőséges tálibok erkölcsrendészetért felelős minisztériuma.

Az Afganisztánban hatalmat gyakorló radikális iszlamisták minisztériumának tájékoztatása szerint tavaly több mint 13 ezer embert vettek őrizetbe „erkölcstelen viselkedés” címén. Éves jelentésében a tárca azt is kiemelte, hogy az ilyen ügyek miatt a hatóságok kezére kerültek nagyjából felét 24 órán belül szabadlábra helyezték. Mohibulláh Mohlisz, a tárca tervezésért és törvénykezésért felelős igazgatója kabuli sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy tavaly 21 328 hangszert semmisítettek meg, és számítógép-kezelők ezreit akadályozták meg abban, hogy „erkölcstelen, illetve etikátlan” filmeket árusítsanak a piacokon.

Az erkölcsrendészetért felelős minisztérium a tálibok 2021. augusztusi hatalomátvételét követően feloszlatott nőügyi minisztérium helyiségeibe költözött be Kabulban. A tárca a nők jogainak csorbítása és a szólásszabadság elleni intézkedések miatt jogvédők és az ENSZ heves bírálatainak kereszttüzében áll. A világszervezet afganisztáni képviselői több olyan esetet is jelentettek, amelyek során a minisztérium alkalmazottai azért vettek őrizetbe nőket, mert ruházatuk nem felelt meg az iszlám öltözködési szokások általuk vallott értelmezésének. A tálibok alaptalannak nevezték a bírálatokat, mondván, hogy az általuk alkalmazott szabályok megfelelnek az iszlám jognak és az afgán szokásoknak.