Élő Nagyvilág

Izrael hamarosan dönt a Hezbollah elleni totális háborúról

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

Ciprust is megfenyegette a Hezbollah vezetője

Izrael mellett Ciprust is megfenyegette a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője a Gázai övezeti háborúval, illetve az izraeli-libanoni határ menti konfliktussal kapcsolatban szerdán egy tévéműsorban.

A Hezbollah nem akar totális háborút Izraellel, de egy ellene irányuló agresszió esetén vissza fog vágni a rendelkezésére álló minden fegyverrel – hangoztatta szerdán Haszan Naszrallah, a libanoni síita milícia vezetője a mozgalom al-Manár nevű tévéjének egyik műsorában. „A konfliktus elmérgesedése esetén nem tartjuk magunkat semmilyen játékszabályhoz” – jelentette ki. „Ebben a helyzetben nem lehet kizárni erőink behatolását Izrael északi részébe, Galilea megrohamozása lehet az egyik verzió” – tette hozzá.

A Hezbollah-vezető szerint ebben az esetben sehol semmi sem lesz biztonságban Izraelben a milícia rakétáitól és drónjaitól. Mint mondta, a Hezbollahnak van egy listája olyan célpontokról, amelyekre képes precíziós csapást mérni.

Naszrallah – most először – megfenyegette Ciprust is, mondván, a Hezbollah a háborúban részes félnek fogja tekinteni a szigetországot, ha engedélyezi Izraelnek repülőterei használatát Libanon elleni támadásokhoz. A milícia vezetője „megbízható forrásokból származó információkra” hivatkozva azt állította, hogy Izrael megpróbál hozzáférést szerezni a ciprusi légitámaszpontokhoz. „Ebben az esetben katonai célpontokká válnak a földközi-tengeri létesítmények” – fűzte hozzá.

Az izraeli hadsereg kedden este közölte, hogy jóváhagyta a műveleti terveket egy libanoni offenzívához. Aznap Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter is figyelmeztetett, hogy hamarosan döntés születhet a libanoni Hezbollah síita szervezet elleni háborúról.

Már a második izraeli miniszter jelzi, hogy az ultraortodoxok sorozása ellen szavaz a Kneszetben

Nir Barkat gazdasági miniszter a kormányzó Likud párt második magas rangú tagja, aki nyilvánosan kijelentette, az az ultraortodoxok sorozásáról szóló törvény ellen fog szavazni a Kneszetben, ha az nem esik jelentős változtatásokon. Barkat azt mondta, hogy más kormánypárti képviselők is így fognak eljárni.

Korábban Joav Gallant védelmi miniszter szólalt fel a jogszabálytervezet ellen, amely csökkentené azt az életkort, amelytől kezdve a jesivákban tanuló diákokat felmentik a katonai szolgálat alól. A törvényjavaslat háborús időszakban történő előterjesztése sok világi és vallásos cionista izraelit feldühített, mivel a hadsereg már korábban közölte, hogy sürgősen több ezer új katonára van szüksége.

Az ultraortodox Haredi közösség még 1948-ban, Izrael megalakulásakor kapott mentességet a katonai szolgálat alól David Ben-Gurion, az ország első kormányfőjétől.

(The Times of Israel)

Az izraeli tankok előrenyomultak Rafahban

Helyi lakosok és a Hamász tisztviselőinek egybehangzó beszámolói szerint egyre mélyebbre hatoltak Rafah városának nyugati részébe a repülőgépekkel és drónokkal támogatott izraeli tankok.

A helyiek szerint a tankok éjfél után öt lakónegyedbe vonultak be. A Rafahtól nyugatra fekvő Al-Mawasi térséget heves ágyúzás és lövések érték. Ez az a terület, ahol a lakóhelyüket elhagyni kénytelen családok sátortábora áll.

Orvosok és a helyi média beszámolója szerint a menekülttáborban zajló harcokban nyolc palesztint öltek meg, és sok család kétségbeesésében északra menekült. A halálos áldozatokat még nem azonosították.

(The Times of Israel)

Blinken: egyetlen bombaszállítmány kivételével a tervek szerint halad az amerikai fegyverek eljuttatása Izraelnek

Az amerikai külügyminiszter szerint egyetlen leállított bombaszállítmányon kívül a tervezett ütemben zajlik az amerikai fegyverek szállítása Izrael számára. Antony Blinken ezzel az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu szavaira reagált, aki szerint az Egyesült Államok fegyvereket tart vissza, amivel lassítja az izraeli hadműveleteket.

Mint az MTI írja, Antony Blinken kedden újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok egyetlen bombaszállítmány küldését vizsgálja felül, amelyben nagy hatóerejű bombák, egyebek mellett 1000 kilogrammos eszközök szerepelnek. A külügyminiszter megismételte, hogy az amerikai adminisztráció aggályosnak találja ilyen eszközök bevetését sűrűn lakott térségekben, mint a dél-gázai Rafáh városa. Antony Blinken szerint a többi katonai szállítás az eredeti tervek szerint zajlik.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden felfoghatatlannak nevezte, hogy az amerikai adminisztráció fegyvereket és lőszereket tart vissza, majd a Hamász megsemmisítésére indított hadműveletre utalva azt mondta: adják oda az eszközöket, és mi sokkal gyorsabban elvégezzük a munkát.

Az amerikai adminisztráció több tagja helyezte kilátásba az elmúlt hónapokban, hogy leállítják az Izraelnek szánt fegyverszállítmányokat, amennyiben az izraeli hadsereg átfogó katonai műveletet kezd a Hamász ellen a civilektől zsúfolt Rafáh-ban.

Joe Biden és a Fehér Ház vezető tisztségviselői ugyanakkor többször kijelentették, hogy Izrael egyelőre nem lépte át azt a vörös vonalat, ami a szállítmányok leállítását eredményezné, kivéve a nagy hatóerejű bombákat. Kedden az amerikai Kongresszus két vezető demokrata tagja hozzájárulását adta ahhoz, hogy az Egyesült Államok F15-ös vadászrepülőgépeket adjon el Izraelnek, amivel lehetővé válhat a szállítási szerződés véglegesítése.

Gregory Meeks, a képviselőház külügyi bizottságának rangidős tagja, valamint Ben Cardin a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke közölte, hogy hozzájárulását adja az adásvételhez, amibe a republikánusok már korábban beleegyeztek. A két demokrata politikus előzetesen annak tisztázását kérte a Biden-adminisztrációtól, hogy amerikai fegyvereket milyen körülmények között vet be az izraeli haderő a Gázai övezetben.

Az üzlet értelmében Izrael 15 milliárd dollár értékben vásárol F15-ös gépeket és kiegészítő felszereléseket, amelyek szállítása 2029-ben kezdődhet meg.

Izraeli külügyminiszter: Közel a döntés a Hezbollah elleni totális háborúról

Israel Katz izraeli külügyminiszter közlése szerint nem sokára dönthetnek egy Hezbollah elleni totális háborúról, azután, hogy izraeli tábornokok kedden késő este bejelentették, hogy aláírták a libanoni offenzíva terveit – írja a brit The Guardian.

Az offenzíva tervezését azután kezdték meg, hogy a libanoni Hezbollah olyan drónfelvételeket közölt, amelyeken az egyik megfigyelő drónjuk átrepült Haifa fölött, felvételt készítve érzékeny helyszínekről, például repülőterekről, és polgári lakónegyedekről. A felvételek nyilvánosságra hozását széles körben úgy értelmezték, mint az izraeli város elleni, nyílt fenyegetést.

A cikk megjegyzi, nemrég a Hezbollah vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah a főleg kínai és indiai cégek által üzemeltetett haifai kikötőket fenyegette. Erre Katz az X-en írt arról, hogy „nagyon közel vagyunk ahhoz a pillanathoz, amikor dönteni kell a Hezbollah és a Libanon elleni játékszabályok megváltoztatásáról”. Egyben kijelentette:

egy totális háborúban a Hezbollah megsemmisül, Libanon pedig súlyos vereséget szenved.

Olvasói sztorik