Ennél azért többre van szükség, ha valaki a hazáért akar dolgozni az elszakított országrészekben

– bírálta a szlovákiai magyar pártok teljesítményt Orbán Viktor az idén Tusványoson. A miniszterelnök szóválasztása, nevezetesen, hogy „elszakított országrészként” hivatkozott a Felvidékre, természetesen hullámokat vert a diplomáciában, de a helyi közélet szereplői meghallották az intelmeket. A megosztottságot jelzi, hogy a három, külön listát állító magyar párt háromféleképpen értelmezte a tusnádfürdői dorgálást:

• A 3 és 4 százalék közé mért Szövetség (Aliancia), amely a helyi magyar pártok esernyőszervezeteként indult – és a formációba beolvadó Magyar Közösség Pártjától (MKP) megörökölte a Fidesz-partnerséget – megköszönte a „karcos gondolatokat”.
• Az egy százalékra mért vegyespárt, a Híd, amely egy szélsőjobboldali jelölt listára helyezése miatt távozott a Szövetségből, és Mikulás Dzurinda volt miniszterelnököt választotta listavezetőjének, a „választásba való durva beavatkozásként” értékelte Orbán szavait.
• A mérhető támogatással alig rendelkező Magyar Fórum – és a vele induló mikropártok – azt olvasták ki a bírálatból, hogy Orbán sem bízik abban, hogy parlamentbe juthat a Szövetség.

A magyar kormányfő „képtelen helyzetnek” nevezte, hogy a felvidéki magyarságnak várhatóan nem lesz parlamenti frakciója:

a mértékadó közvélemény-kutatók még egyszer sem mérték a parlamenti küszöb fölé a szombati választáson a magyarok képviseletére jelentkező pártokat.

A három párt együtt is alig teszi ki a bejutáshoz szükséges 5 százalékot, holott a 450 ezres szlovákiai magyarság aránya a teljes népességen belül csaknem 9 százalék. Orbán szerint ez „minden visszafogottság mellett is egy gyenge teljesítmény”.

Az utolsó magyar Pozsonyban

Liberális párt kisebbségi politikusa szórólapozik a füleki Billánál. A magasban a tatárjárást is átvészelő várrom figyeli a várost, közben Ravasz Ábel két aktivistával győzködi a vásárolni igyekvőket. „Egy szlovák, egy cigány és egy magyar” – így kampányolnak Ravaszék a füleki vár lábánál.

„Nyugodtan vegye el, én vagyok rajta, nem más” – nyújtja a szórólapot Ravasz az üzlet bejáratánál.

Legalább egy magyar legyen a parlamentben

– győzködi a bevásárlókosarat toló nyugdíjast. A szórólapok többsége sikeresen gazdát cserél, de az nem egyértelmű, hogy az urnáig viszik-e az embereket: a losonci járásban a többség megszokta, hogy magyar pártra szavaz. Ravasz – aki korábban a szlovák kormány romaügyi biztosaként adott interjút lapunknak – azt mondja, a nagy kérdés az, hogy a magyarok hajlandók-e párt helyett az egyéni képviseletbe helyezni a bizalmukat.

A korábbi hidas politikus most a liberális SaS (Szabadság és Szolidaritás) listáján indul, melynek támogatottsága már nem a bejutási küszöb környékén táncol: 6–7 százalékra mérik őket. Karcolhatja az esélyeiket, hogy a héten egészpályás letámadást indított a SaS elnöke ellen a populista Igor Matovic, a 2021-ben megbukott kormányfő: korrupcióval és hazaárulással vádolja Richard Sulíkot, egyebek mellett azért, mert gazdasági miniszterként ajánlatot sem tett a kínai CATL akkumulátorgyárra, így végül az óriásberuházást Debrecen nyerte el. Legalábbis ezt állítja a 8 százalékra mért pártszövetséget vezető Matovic, akinek legkevesebb 7 százalékra van szüksége a parlamentbe jutáshoz, mivel koalícióban indul.

Ravasz a SaS-lista 31. helyén szerepel, ám elmondása szerint kellő mennyiségű preferenciaszavazattal mandátumot szerezhet. Szlovákiában nincsenek egyéni jelöltek, az egész ország egy választókerületnek számít, ám a szavazóknak az általuk választott pártlistán lehetőségük van legfeljebb négy jelöltnek extra támogatást nyújtani, amit a nevük előtti szám bekarikázásával tehetnek meg. Ha egy jelölt begyűjti az összes pártszavazat legalább 3 százalékát, akkor a pártlista elejére ugrik.

Ravasz nem aggódik a SaS bejutása miatt: 6–7 százalék körüli eredményre számít, ami az ő szempontjából azt jelenti, hogy 5–6 ezer preferenciakarikát már parlamenti székre válthat. A legutóbbi választáson ennek a kétszeresét zsebelte be. Ennek ellenére májusig meg volt győződve arról, hogy el sem indul: az egységes magyar pártra nem akart ráindulni, de nem is kívánt a számára „Orbán-ízű” formáció listájára kerülni. A közös párt egységét viszont nem kellett neki megbontani, mert szétesett magától: ezután került Ravasz a liberálisok listájára. Az egyetlen komoly feltétele a pártvezetés felé az volt, hogy ő diktálhassa a kisebbségpolitikát, amelyről külön programot írt.

Ha a magyar választók úgy döntenek, hogy csak azért is a magyar pártokra szavaznak, még úgyis, hogy azok nem jutnak be a parlamentbe, akkor valószínűleg alacsonyabb karikaszámot fogok kapni. De az elmúlt egy hónapban inkább azt tapasztalom, hogy az emberek nem értik, miért nincs egy párt, nem tudják, hogy mit kellene csinálniuk, demobilizálva vannak

– érvelt Ravasz.

A Billánál a délelőtti nyüzsgésben tényleg nagy zavart okoz, hogy magyar pártból most három is van. „Miért nem fognak össze?” – kérdezi Ravasztól egy nyugdíjas asszony. Értetlenségén a helyiek többsége osztozik: nem értik, miért nincs közös lista, és aggódnak, hogy elaprózódnak a magyar voksok.

Könnyen előfordulhat, hogy én leszek az egyetlen magyar ember a parlamentben, aki kisebbségpolitikával foglalkozik

– jósolta Ravasz, megjegyezve, hogy Grendel Gábornak (a szlovák parlament volt alelnökének) a Matovic-féle listáról ugyan van esélye bejutni, ám ő sohasem foglalkozott kisebbségi ügyekkel.

„Olyan miniszterelnöke nem lesz soha Szlovákiának, mint Orbán”

Megosztottság ide vagy oda, Füleken a többségtől így is azt halljuk, hogy a Szövetségben látják a megoldást. Ha bizonytalanul, bizalmatlanul is, de a legesélyesebbnek tűnő magyar pártra ikszelnek. Ezzel együtt a lelkesedés mérsékelt, az emberek érezhetően belefáradtak a kampányba. Mindez a választói hajlandóságon is visszaköszön: alacsony választási részvétellel számolnak, ráadásul Ravasz azt jósolja, hogy a magyarlakta déli és keleti országrészeken a hajlandóság még szerényebb lesz, mint északon, az otthonmaradással fogják büntetni a „hosszú, mocskos kampányt” és az egymással civakodó magyar pártokat.

A politikai apátia lassan maga alá gyűri az embereket. Sokan vélik úgy, hogy olyan, mintha évek óta nem kormányozná senki az országot. Két, kocsinak támaszkodó cigány fiatal el is engedte az egészet. Azt mondják, a Felvidékkel nem törődik senki, beleértve a magyar pártokat.

Az elmúlt tíz évben volt változás? Nem volt

– sommázza egyikük, majd megállapodnak abban, hogy a szavazásnál hasznosabban is el lehet tölteni a hétvégét.

Akad olyan is, aki teljesen tanácstalan. Egy nyugdíjas nőkből álló társaság pár nappal a voksolás előtt sem tudja, hogy kire szavazzon. Zavarja őket, hogy a magyarok nem tudtak megállapodni a közös listában, így veszélyben a szűk félmilliós kisebbség képviselete. Szlovák politikusra meg mégsem szavaz az ember, hiszen „azok egymással verekszenek a tévében” – utalnak arra, hogy Matovic a minap mellkason rúgta Robert Kalinákot, a Fico-kormány korábbi belügyminiszterét.

A Szövetség központi üzenete, hogy szükség van magyar képviseletre a parlamentben, és ezt csak ők képesek elérni. Pártfegyelemmel mégsem vádolhatók: jelöltjeik lényegében szabad kezet kaptak a kampányoláshoz, ami azért okozott zavarokat. A párt hivatalos álláspontja szerint semmilyen esetben sem lépnének koalícióra Ficóékkal (ezt az alapító elnökségi határozatban is rögzítették), ám az országot fideszes üzenetekkel teleplakátoló Gyimesi György nem utasítaná vissza az együttműködést. Gyimesi a Szövetség legláthatóbb jelöltje, aki a hazai kormánykommunikációból ismerős panelekkel ostorozza az EU-t, a NATO-t, a Nyugatot, az Ukrajnának szánt katonai támogatást pedig leállítaná. Ennek ellenére Berényi József, az MKP-platform elnöke szerint Budapest kifejezetten kérte, hogy ne szerepeljen a párt listáján, mivel ezzel veszélyeztetik a pártszövetség egységét (mint utóbb kiderült: jogos volt a félelem).

A szupermarket előtti padon két hatvanas forma férfi társalog: egyikük a Szövetségben bízik, a másik továbbra is Matovicban, mivel ő megemelte a nyugdíjakat. Előbbi most jött haza Németországból: azt mondja, a boltokban drágaság van, a környéken munka alig, a szociálisból pedig csak eltengődni lehet. Őt épp Gyimesi állította a Szövetség mellé. A magyar miniszterelnökről is jó véleménnyel van: az anyaország kormánya a Rákóczi-program keretében iskolabuszokat küldött Felvidékre, a szórványban és a nyelvhatáron működő magyar általános iskoláknak, hogy segítse a gyerekek magyar iskolába járását. Ráadásul a pozsonyi kormánnyal szemben szerinte Orbán azon munkálkodik, hogy véget vessen a háborúnak. „Mi közünk nekünk az ukránokhoz?” – tette fel a kérdést. Ezért a fegyverszállításokat – ahogy Gyimesi és a Fico is hangoztatja – le kéne állítani. (Az utóbbi másfél évben az Ukrajna egyik fő európai támogatójának számító Szlovákia egyebek mellett az összes MiG–29-es vadászgépét átadta. A közvélemény-kutatásokat vezető Fico azonban gyökeres fordulatot hajtana végre, és az orbáni retorikát követi a háború ügyében.) Arról is beszélt, hogy Putyint nem tartja agresszornak, Zelenszkijről pedig úgy hallotta, hogy dollármilliókból épített magának palotát a háború előtt.

Amikor a fülekiek megtudják, hogy Budapestről jöttünk, többen méltatni kezdik a magyar kormányfőt.

Olyan miniszterelnöke nem lesz soha Szlovákiának, mint Orbán

– sajnálkozott egy nyugdíjas férfi, aki szintén rosszalja a fegyverszállításokat, és békét akar.

A háború mellett a migránskérdés is aggasztja a helyieket, ami a Fico-féle Irány (Smer-SD) kampányának is az egyik fókusza. A korábbi miniszterelnök a szlovák-magyar határ ellenőrzésének ideiglenes visszaállítását követelte Ódor Lajos ügyvivő kormányától, mert egyre többen próbálnak az országba jutni Magyarország felől. Az idén már 24 ezer migránst fogtak el, nagy többségüket az elmúlt két hónapban.

Egy határ menti faluban a buszmegállóban felgyújtották a kukát, rendetlenséget, felfordulást hagytak maguk után – panaszolja egy nő a füleki kocsmában, aki maga is látta már vonulni a határsértőket. Azt is elmondta, hogy a migránskérdés régóta probléma, de az elmúlt időszakban érezhetően rosszabb lett a helyzet: egyre többen gázolnak át az Ipoly folyón vagy lopódznak át a zöldhatáron Magyarország felől. Amióta kiújult a válság, katonák és helyiekből verbuvált járőrcsapatok szelik át a környéket. A helyiek félnek, a magyar tévé is bemondta, hogy az idegenek „erőszakosak”. A migránsok elhagyatott épületekben keresnek menedéket. A pultos lány szerint Füleken a Tesco mellett, a régi fürdőben látni őket éjszakánként. Délután mi is ellátogattunk az omladozó épülethez, akkor üresen találtuk.

A magyar macska

A legmagasabb munkanélküliséggel küzdő három járásból kettő Dél-és Kelet-Szlovákiában van. A legrosszabb adattal, 13,74 százalékkal a Losonccal szomszédos rimaszombati járás rendelkezik (az országos munkanélküliségi ráta 4,4 százalék). Fülek polgármestere, Agócs Attila úgy gondolja, a regionális egyenlőtlenségek jelentik a térségben a fő problémát. Pozsony és környéke teljesen más életszínvonalat, gazdasági erőt képvisel, de a leszakadó régióknak – ahová Losonc is tartozik – kicsi az adóereje. Ráadásul a rossz infrastrukturális összeköttetés miatt a munkahelyteremtő befektetések is elkerülik a vidéket. „Nehéz megtartani a lakosságot: nagy az elvándorlás, az elöregedés” – mondja a városvezető, aki abban a Hídban politizál, amely májusban ugrott ki a magyar pártszövetségből.

A szakadást azzal indokolja, hogy mára „áthidalhatatlanná váltak az ellentétek az egyes politikai, világnézeti táborok között”.

Valamikor elég volt ráfesteni egy macskára, hogy magyar, és már megválasztható volt

– vélekedik Agócs.

Megjegyezi: a Híd-platform vezetése – és személyesen ő is – előre jelezte, hogy Gyimesivel nem tartják elképzelhetőnek a közös indulást, így a kiválásuk aligha jelenthetett meglepetést. Immár kívülállóként úgy értékeli a konfliktust, hogy azért ragaszkodott a Szövetség foggal-körömmel Gyimesihez, mert „a radikális szavazóiknak szüksége volt egy zászlóvivőre”. A nyugatias, atlantista Híd így aztán Budapest helyett Pozsonyban talált szövetségre: a korábbi kormányfő, Mikulás Dzurinda nevével fémjelzett Kékekkel (Modrí) együtt indulnak. Ennek ellenére nemcsak a parlamentbe jutásra, de az állami finanszírozáshoz szükséges 3 százalék elérésére is szerény esélyük mutatkozik.

Agócs elismeri, hogy nem túl jók a számok. Dzurinda visszatérésétől nagyobb lökést várt, végül a társulásnak nem lett akkora felhajtóereje. Ezt részben azzal magyarázza, hogy Dzurinda egy időre kivonult a szlovák politikából, másrészt sokan felhánytorgatják a hivatali ideje alatt végrehajtott privatizációt és reformokat (2004-ben a neoliberális sokkterápia a Kelet-Szlovákia cigányság körében éhséglázadásokhoz vezetett).

A Szövetség lenne a mérleg nyelve

A szomszédos nagyrőcei járásban tart kampányrendezvényt a Szövetség: Tornalján a művelődési központban a Gömöri Cigányzenekart várják a pódiumra, de mielőtt megtelne zenével a díszterem, a Szövetség jelöltjei igyekeznek lelket önteni a publikumba. A párt szavazói bizakodóak is, többen mondják, hogy meglesz az 5 százalék. Két nyugdíjas nő a recepció előtt a pártszakadás kapcsán elmondja, hogy hatalmi csatározást sejtenek a szövetség megbomlása mögött. Kétlik, hogy Gyimesi személye önmagában ekkora felfordulást okozna.

A hiányos infrastruktúrát különösen fontos problémának látják: egyikük hosszú órákat kénytelen utazni Pozsonyba, hogy láthassa a családját. A magyar pártokat megosztja az Orbánhoz fűződő viszony, de szerintük nincs abban semmi rossz, ha az anyaország kormánya támogatja a felvidéki magyarságot.

Miért nem a szlovák kormány küld iskolabuszt?

– teszik fel a kérdést.

A Szövetség politikusai közvetlenül a színpad alatt ülnek sorban egy asztalnál, ahonnan egymásnak adva a mikrofont bizonygatják, hogy egy magyar párt még talpon van, ezért nem szabad, hogy győzzön a fásultság. A csüggesztő közvélemény-kutatásokat a Churchillnek tulajdonított bölcselettel söprik le az asztalról: annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítok. Ötven-száz fős közönség hallgatja őket: főleg nyugdíjasok és sokgyerekes cigány családok töltik meg a padsorokat. Ahogy fáradnak a kölkök, a kampányszöveg egyre gyakrabban veszít csatát a gyerekzsivajjal szemben.

Cigányok vagyunk, rajtunk nem segített soha senki. A választások előtt megígér mindent mindenki, aztán az egészből nem lesz semmi

– mondja a rendezvény után egy húszas évei végén járó nő. Ahogy a környéken sokan, az ő férje is külföldön dolgozik.

A rendezvény szervezőjét, a Szövetség listájának negyedik helyén szereplő Cziprusz Zoltánt végül Budapesten értük utol. Az esélyek kapcsán elmondja, hogy tavaly a megyei és önkormányzati választáson sem várta senki a jó szereplést, végül mégis az övék a legtöbb polgármesteri szék az országban. Most is bizakodó: értékelése szerint a támogatottság felfelé ívelő pályán van. Habár a három magyar párt az egységérzetnek nem tett jót, attól nem fél, hogy a Híd és különösen a Magyar Fórum érdemben szalámizná a Szövetség szavazóit. Viszont sok magyar gondolkozik azon, hogy szlovák pártra szavaz. Ők – becslése szerint – 3–3,5 százaléknyian vannak, de ha csak a billegők felét sikerül a Cziprusz által 4 százalékra taksált Szövetség-táborba csábítani, már készülhetnek is a parlamenti munkára.

Én bízom benne, hogy 6 százalékon tudunk végezni

– mondja Cziprusz, aki a közelmúltban egy ködös hátterű közvélemény-kutatótól publikált meglehetősen optimista felmérést, ám ennek a részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

A valódi megoldást a pártképviseletben látja: sok szlovák párt – újabban még a magyargyűlölő Ján Slota-féle soviniszták is – felrak egy-egy „díszmagyart” a listájára, de ők „vasárnapra elfelejtenek magyarul”. Mint mondja, a hatékony képviseletre csak olyan gyűjtőpárt képes, mint a Szövetség, amely a ideológiákon átívelően reprezentálni kívánja a közösség egészét.

A felvidéki magyarság rendkívül sokszínű. Ha csak nemzeti-konzervatív programmal indulnánk, akkor lehet, hogy mi is elérnénk az 50 százalékot, mint a Fidesz, de az nálunk még mindig csak 4 százalék

– véli Cziprusz, aki szerint nagy erő, hogy a Szövetséget még egyetlen induló párt sem zárta ki mint lehetséges koalíciós partnert. Mint mondja:

Lehet, hogy a nap végén a magyarok fogják döntően befolyásolni, hogy ki alakít kormányt. De ahhoz be kell jutni.