A következő élő közvetítés része Kijevbe érkezett az amerikai külügyminiszter

Ukrajnában katonai nyilvántartásba veszik az egészségügyi végzettséggel rendelkező nőket

Brendan Smialowski / POOL / AFP
Brendan Smialowski / POOL / AFP

Ukrajnában október elsejétől katonai nyilvántartásba veszik az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőket – jelentette be szerdán az ukrán parlament (Verhovna Rada) biztonsági, védelmi és hírszerzési kérdésekkel foglalkozó bizottságának egyik tagja, megerősítve az erre vonatkozó sajtóértesüléseket.

Fegyir Veniszlavszkij szerint

a kabinet határozatot, a védelmi minisztérium pedig rendeletet készített elő, amelyek értelmében kötelező jelleggel katonai nyilvántartásba kell venni az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőket október elsejétől.

„Ez a megközelítésmód nem számít újdonságnak, hiszen az egykori Szovjetunióban és a nyugati világ országaiban is rendszerint az egészségügyi végzettséggel rendelkező nők hadkötelesnek számítanak, és szerepelnek az ennek megfelelő nyilvántartásokban” – tette hozzá az ukrán képviselő a Verhovna Rada honlapján közzétett állásfoglalásában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban rendeletet írt alá a nők önkéntes katonai szolgálatáról. A jogszabály értelmében azok a nők, akiknek a foglalkozása, életkora és egészsége a katonai feltételeknek megfelel, önkéntes alapon kérhetik katonai nyilvántartásba vételüket.

Az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőkre október elsejétől kiterjesztik az eddig csak 18 és 60 év közötti férfiakra vonatkozó kiutazási tilalmat is.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik