Ilyen tiltakozást csak szakszervezet tud megszervezni. Egyénileg nem lehet
– kezdi a visszatekintést a romániai pedagógussztrájkra egy bukaresti angoltanárnő, aki végig ott volt az események forgatagában. Májusban a társaival együtt heteken át demonstrált, aminek eredményeként a román kormány engedett a tanárok követeléseinek, és megállapodott velük a béremelésről.
Vadász Réka harminc éve van a pályán, tizenhét évig igazgatóként vezette Bukarest egyik legjobb líceumát. Erről a posztról néhány éve lemondott, és úgy döntött, hátralép egyet, mivel – miként azt lapunknak kifejtette – a koronavírus-járvány idején az oktatás megszervezése és a folyamatosan felbukkanó újabb nehézségek felőrölték az erejét. Ma pedagógusként dolgozik a fővárosi iskolában, ám annak fényében, hogy mennyi időt töltött el vezetőként, tökéletes rálátása van a román oktatási rendszer problémáira, amelyek szerinte az 1989-es forradalom óta egyre csak szaporodnak, mára már tarthatatlan állapotokat előidézve.
A mindenkori kormányok folyamatosan ígérgették, hogy a következő években több forrás érkezik majd az oktatásba, és megemelik a béreket, de ez mostanáig nem valósult meg. Ennek következménye pedig nem csupán az, hogy a pedagógusok keveset keresnek, hanem az is, hogy az infrastruktúra, az oktatási környezet leamortizálódott. Hasonlóan a magyarországi helyzethez sok pedagógus a nem túl magas fizetésének jelentős hányadát kénytelen eszközökre, felszerelésre költeni, hogy egyáltalán tanítani tudjon.
„Romániában a pedagógusok átlagfizetése nagyjából nettó 3500 lej volt. Én mondhatom, hogy az ágazatban az egyik legmagasabb bért kapom, a fizetésem bónuszokkal együtt 5400 lej volt eddig, míg egy kezdő tanár fizetése 2000 lej” – magyarázza Réka. Mivel magas pozíciókat töltött be, és több mint negyedszázada a pályán van, az emelésig mai árfolyamon számítva 409 ezer forintos havi fizetést kapott. Ehhez képest egy pályakezdő átszámítva alig 152 ezer forintot vihetett haza eddig.
„Ebből félretenni semmi esetre sem lehet” – szögezi le. Románia nagyobb városaiban egy garzonlakást sem lehet kivenni 1500 lejnél olcsóbban, ami azt jelenti, hogy az átlagfizetéssel rendelkezőknek is a fele bérük legalább elment csak a lakhatásra, a pályakezdők pedig teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek, ha bérelniük kellett.
„Ezért voltak a létező legrosszabb helyzetben a pályakezdők, ha őket nem támogatta a családjuk, vagy nem volt saját lakásuk, biztosan másodállást kellett vállalniuk ahhoz, hogy fenn tudják tartani magukat” – mondja Réka, rávilágítva, hogy ezért is egyre kevesebb fiatal választja magának a tanári pályát. Romániában egyébként nincsenek külön tanárképzők, bizonyos felsőoktatási szakok elvégzése után lehet a tanári pálya felé orientálódni, ám ez az utóbbi években egyre kevésbé vonzó. A pedagógus szerint az is probléma, hogy mára csak az megy tanárnak Romániában, aki nem reménykedhet abban, hogy máshol jobb állást kap. Ezért is lett a tiltakozások alapkövetelése az, hogy legalább a pályakezdők bérét emelje meg a kormány.
Ahogy egy szakszervezetnek működnie kell
Keleti szomszédunknál májusban, az érettségi vizsgák előtt a szakszervezetek vezetésével és 150 ezer pedagógus részvételével háromhetes általános sztrájk indult, amit bár a kormány kezdetben próbált ignorálni, végül meghajolt a tanárok akarata előtt, és megegyezett a szakszervezetekkel: az azonnali béremelés mellett azt is sikerült kiharcolni, hogy a pedagógusok bértáblája az országos átlagbérnél kezdődjön a jövőben. A megállapodás értelmében
- egy pályakezdő tanár fizetése a jelenlegi bruttó 4098 lejről (290 ezer forint) 5400 lejre (384 ezer forint) nő;
- erre rájön 10 százalék stresszpótlék;
- az eldugottabb településeken oktatóknak plusz 30 százalék;
- aki börtönben is vállal tanítást, annak további 15 százalék;
- továbbá a 10–15 éve oktató tanárok bruttó bére 6600 lej (470 ezer forint) lesz,
- aki pedig legalább 25 éve a pályán van, bruttó 8500 lejt (605 ezer forint) kap.
A megállapodást a három nagy szakszervezet, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Tanügyi Szakszervezetek Spiru Haret Szövetsége és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség harcolta ki. Réka szerint hosszú évek óta ez volt az első alkalom, amikor e három szervezet összefogott, aminek meg is lett az eredménye. Ő maga az FSLI-vel volt kapcsolatban, és végigkövette, ahogy a petícióktól eljutottak az általános munkabeszüntetésig. Az első mozgolódások még 2021-ben szerveződtek, ezek a következő hónapokban egyre gyakoribbakká váltak, 2022-ben figyelmeztető sztrájk is volt, azok a folyamatok pedig, amelyek a májusi eseményekhez vezettek, idén februárban kezdődtek el.
Romániában a szociális párbeszédről szóló törvény határozza meg, milyen lépéseket kell megtenni ahhoz, hogy a sztrájk törvényes legyen: milyen dokumentumot, petíciót kell benyújtani a megfelelő szervekhez, figyelmeztető sztrájkot kell eszközölni, majd egy hónappal a tervezett munkabeszüntetés előtt be kell jelenteni a sztrájkot. Ez hosszú folyamat, amit február óta óraműpontossággal menedzseltek a szakszervezetek úgy, hogy közben az ország legeldugottabb végében tanító pedagógusok is naprakészek voltak az ügymenettel kapcsolatban.
Romániában, magyarázza Réka, minden iskolában van szakszervezeti egyesület, és van valaki, aki vezeti a szakszervezetet iskolai szinten. Ő kommunikál a felső tagszervezeti főnökökkel, rajta keresztül jut el az információ a tanári kar tagjaihoz, Réka bukaresti iskolájában is a szakszervezeti felelősön keresztül értesültek a pedagógusok arról, hogy a tanév végére időzítenék a sztrájkot. Mivel nem mindenki jártas a jogszabályokban, a részleteket is elmondták nekik, így azt is, hogy a sztrájk ideje alatt nem kapnak fizetést. Ennek tudatában dönthettek arról, hogy részt vesznek-e a munkabeszüntetésben.
Minden le volt írva, mindenről tudtunk előre. Így mindenki, aki szavazott, tudta, mi vár rá
– foglalta össze.
Ahogy a bukaresti gimnáziumban, úgy az ország összes iskolájában is a hagyományos szakszervezeti működéshez híven szavaztak az érintettek. Rékáék iskolájában az 56 fős tanári karból mindössze hárman szavaztak a sztrájk ellen (ők az események alatt is megtartották az óráikat), országos szinten pedig a pedagógusok közel 80 százaléka támogatta a munkabeszüntetést.
Miért most?
Sokan feltették a kérdést, hogy ha évek óta ismertek a román oktatás problémái, a pedagógusok pedig évek óta elégedetlenek, miért most sikerült áttörést elérni. Réka szerint a siker kulcsa az időzítés, az, hogy a sztrájkot szándékosan az érettségi vizsgák idejére időzítették.
Tudtuk, hogy hiába sztrájkolunk októberben vagy decemberben, akkor senkit sem érdekel, hogy a tanárok nem tanítanak. A vizsgák idejére kellett időzíteni mindent, különben senki sem hallgatott volna ránk. Ez volt az egyetlen időpont, ami fájhatott a kormánynak.
Az országot ráadásul egy furcsa koalíció, az évek óta egymással rivalizáló Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közösen kormányozza, a két párt a kormányfői tisztségről is úgy egyezett meg, hogy a ciklus egyik felében liberális, a másikban szocdem vezetője lesz a kabinetnek. A váltás most lett esedékes, de előtte még Nicolae Ciuca liberális kormányfőre várt a feladat, hogy megbízatása utolsó heteiben kezelje az oktatási tiltakozás ügyét, azt ugyanis tisztázták a felek, hogy a váltás addig nem mehet végbe, amíg ez a kérdés nem rendeződik. A miniszterelnök-csere váratott is magára több hétig, mert a megegyezés csak nem akart összejönni. Ebből kivehető, hogy komoly politikai tétje volt annak, miként kezeli a kormány a tanárok kiállását – Réka szerint ugyanakkor a sztrájk időpontjának kiválasztásakor nem volt megkerülhetetlen tényező a kormányfőváltás, egyszerűen azért, mert az érettségi veszélybe kerülése jelentősebb kérdés volt.
Réka felidézi, hogy a háromhetes sztrájk első periódusaiban a kormány nem méltatta figyelemre a tanárokat, a problémákat kisstílű intézkedésekkel igyekezett orvosolni. Példaként említi, hogy miután a sztrájk miatt a legtöbb tanuló jegyeit senki nem zárta le év végén, kormányrendeletbe rögzítették, hogy bárkit le lehet zárni, akkor is, ha csak két érdemjegye van egy adott tantárgyból. Egy ponton azt is pedzegették, hogy ha nincsenek tanárok, majd az iskolaigazgatók lezárnak mindenkit. Amikor pedig szorított az idő, eltörölték a szóbeli érettségi vizsgákat, ezek eredményeit a tanulók év végi eredményeivel váltották volna ki. Ezek a húzások dühítették csak fel igazán a tanárokat.
„Úgy érzetük, hogy a kormánynak nincs szüksége ránk, mindent megold a maga módján. De nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy ha elérünk a vizsgákhoz, ott mi lesz a megoldásuk. Tanár nélkül semmit nem tudtak volna csinálni” – mondja Vadász Réka. A kormány ezen a ponton valóban meghátrált, így megszületett a megállapodás, ami után a szakszervezetek június 12-én bejelentették a sztrájk felfüggesztését.
A résztvevők nagy többsége végig kitartott a tiltakozások alatt, előfordult, hogy néhány iskolai dolgozó – takarítók, technikai személyzet – két hét után kiszállt, de ők is csak azért, mert ha továbbra sem kaptak volna fizetést, az a megélhetésüket sodorta volna veszélybe. A pedagógus kiemelte továbbá, hogy a történések ideje alatt senki sem próbált politikai tőkét kovácsolni a tanárok ügyéből, a szakszervezetek által vezetett megmozdulások során a parlamenti ellenzék „láthatatlan volt”.
Amíg egy idehaza végzett felmérés szerint a magyarok többsége bár jogosnak tartja a tanárok követeléseit, helyesli, hogy az érettségit nem veszélyeztették, Romániában az emberek meglátták azt, hogy a hosszú távú cél érdekében akár ezt is be kell vállalni. Réka egy kezén meg tudja számolni azokat, akik aggódva telefonáltak be az iskolába, hogy mi lesz a vizsgákkal. Olyanról pedig egyáltalán nem tud, aki szabotálni próbálta volna a sztrájkot. Különösen megható volt számára, hogy amikor Bukarest belvárosában vonult a tüntető tömeg, éljenzés kísérte az útjukat. A diákok is kiálltak a tanáraik mellett, a gimnazistákon kívül egyetemisták is kivették a részüket a tiltakozásokból.
Közben a szakszervezetek folyamatosan tárgyaltak a kormánnyal, és minden fejleményről értesítették a pedagógusokat, akik szavazhattak arról, hogy elfogadják-e a kormány ajánlatát. Nem olyan megoldás született tehát, ami egy tucat ember alkuja, a kormány ajánlatát lényegében az egész pedagógustársadalom jóváhagyta.
Hogyan tovább ott, és hogyan tovább itt?
Az persze távolról sem igaz, hogy a román oktatási rendszer minden problémája egy csapásra megoldódott. A helyzetet bonyolítja, hogy a sztrájkkal egy időben a román parlament elfogadta, Klaus Johannis államfő pedig már alá is írta a 2011-es jogszabály helyére lépő, „Tanult Románia” névre keresztelt új tanügyi törvényt, az új tanévben már ennek megfelelően kell szervezni az oktatást. Vadász Réka szerint a törvény ezer sebből vérzik, nem egy olyan pontja van, aminek hosszú évekig képtelenek lesznek megfelelni, mert nem adottak a feltételek. Azt viszont nem tartja elképzelhetőnek, hogy a pedagógusok újra utcára vonuljanak, ezúttal a törvény ellen. Ennek gátját szerinte leginkább a sztrájkot megelőző hosszú bürokratikus folyamatok képezik, hozzátéve, hogy a béremelés kiharcolásával így is nagy eredményt értek el. Olyat, amiről magyarországi kollégáik egyelőre csak álmodhatnak.
A pedagógusnak van némi rálátása a magyarországi helyzetre: véleménye szerint az oktatás kérdése Magyarországon rendkívül átpolitizált, azt pedig
Érti azt is, hogy a politikai berendezkedés Romániával ellentétben kikezdhetetlen Magyarországon, ahol a 2010 óta kétharmados többséggel hatalmon lévő Orbán-kormány gyakorlatilag olyan intézkedést hoz, amilyet csak akar, az elmúlt évek tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy hiába tüntetnek az emberek bármi ellen, a kormány nem enged, a tiltakozások pedig szép lassan kifulladnak. Erre példa a tavaszi pedagógustüntetések sora is, melyek közül az utolsó megmozdulásokon már csak pár száz ember vett részt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ezzel igazolta a státusztörvény elfogadását, mondván, „a tüntetésekből kifogyott a szufla”, és „már nem volt, aki tiltakozzon”.
Azonnali megoldással Réka nem tud szolgálni. A lehetőséget abban látja, hogy olyan időpontban vagy esemény idején kell a tömegmegmozdulást összehozni, amikor nemcsak a sztrájkolók, de a kormány számára is tétje van a cselekvésnek. Hogy ez egy választási kampány vagy az érettségi vizsgák ideje, az a viszonyokat jobban ismerőkön múlik. Ám a pedagógus szerint még egy ilyen akció sem vezethet sikerre, ha nincs összetartás az országban. Csak a saját példájukat tudja ismételni:
Amikor a tanárok 80 százaléka nem dolgozik, és közben több tízezer ember tüntet az utcákon, köztük nem csak tanárok, az a kormánynak egy jel volt: hogy milyen sokan vannak.
