Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, május 1-jén lezuhant egy Cessna 206 típusú kisrepülőgép Kolumbia déli részén, a dzsungel kellős közepén, az utoljára leadott segélykérés alapján vélhetően motorhiba miatt. A fedélzeten a pilóta mellett egy édesanya utazott a négy gyermekével, valamint egy bennszülött törzs helyi vezetője, amelyhez a család is tartozott.
A becsapódás következtében a felnőttek azonnal szörnyethaltak, később a roncsokban bukkantak rájuk, a négy testvérnek azonban csak a hűlt helyét találták a helyszínre érkező mentőcsapatok. Mint azóta a maguk után hagyott nyomokból kiderült, a 13 éves Lesly, a 9 éves Soleiny, a 4 éves Tien és a mindössze 11 hónapos Cristin csodával határos módon túlélték a szerencsétlenséget. Az pedig ennél is nagyobb csoda, hogy bár hetek óta kóborolnak az esőerdő mélyén, valószínűleg még mindig életben vannak.
Azt a kolumbiai polgári légiközlekedési hatóság átfogó vizsgálata már megállapította, miként lehetséges, hogy nem veszítették életüket a gyerekek a zuhanásban. A pilóta a közeli folyóban próbált meg kényszerleszállást végrehajtani, de ez nem sikerült. A nyomozás szerint a repülő előbb a fáknak csapódott, majd függőlegesen esett a földre. A felnőttek a gép elejében ültek, a gyerekek pedig hátul, így őket a becsapódás okozta ellenhatás kevésbé érintette. Az általuk elfoglalt három székből kettő ki sem szakadt a helyéről. A csecsemő valószínűleg az anyja ölében utazhatott, így talán neki volt a legkevesebb esélye a túlélésre a körülményeket figyelembe véve.
Mivel a gép eltűnt a radarokról, már a roncsokat sem volt egyszerű megtalálni. A hadsereget május 6-án vonták be a keresésbe, és végül május 16-án bukkantak rá a darabjaira hullott repülőre. A kolumbiai hadsereg katonái az önkéntes bennszülöttekkel együttműködve azóta hatalmas erőkkel keresik a gyerekeket. Bár az ország államfője, Gustavo Petro május közepén a Twitter-oldalán május 17-én bejelentette, hogy megtalálták őket, nem sokkal később kiderült, hogy az elnököt is félretájékoztatták. Bár nyilván sokan csak legyintenének, hogy a kicsik ennyi időt úgysem bírtak ki egyedül a vadonban, mégis számos jel utal arra, hogy még életben vannak, és az őserdőben bolyonganak.
Mintha árnyékokat követnének a sötétben
A kutatóakció egy hónapja tart, a résztvevő csapatok ezalatt 1400 kilométert jártak be a dzsungelben, ami közel a Madrid–Párizs távolságnak felel meg. Útközben megtalálták
- a csecsemő két használt pelenkáját a földön,
- egy hajgumit,
- egy telefontokot,
- egy cumisüveget,
- egy kisollót,
- félig elfogyasztott gyümölcsöket,
- és két, ágakból eszkábált átmeneti menedékhelyet is.
Ezek nem egy konkrét helyen voltak, ugyanakkor nem túl messze egymástól.
Sánchez ezzel kapcsolatban azt mondta, reménytelen dolog megtalálni egy cumisüvegnek a tetejét egy ilyen sűrű dzsungelben. Most mégis épp ezt csinálják: dacolnak a lehetetlennel. Korábban felmerült az is, hogy a gyerekek esetleg fel sem szálltak a gépre, de ezt a teóriát elvetették, amikor a személyes dolgaik előkerültek az esőerdőben.
A gyerekek egyébként nem járhattak messze akkor, amikor a holmijaikat megtalálták. Felmerül a kérdés: miért nem sikerült megtalálni őket. Pedro Sáncheznek erre az volt a válasza, hogy „a terep nem éppen egy golfpálya”. A dzsungel olyan sűrű, hogy maximum húszméteres a látótávolság, és még egy felnőtt is könnyen elveszik benne, ha lemarad a többiektől. Gyakorlatilag folyamatosan esik az eső, amitől hallani sem sokat lehet, az 50 méteres fák alá pedig alig szűrődik be fény még nappal is.
Sánchez egy példával élve azt monda,
a kutatás nem is olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, hanem jóval nehezebb: mintha árnyékokat követnénk a sötétben.
Tízezer szórólap és a nagyi üzenete
Pár napja viszont újabb biztató jelre lettek figyelmesek, ugyanis a saras talajon találtak egy lábnyomot. Beazonosítás céljából egy kolumbiai katona is mellélépett, ez alapján következtették ki, hogy az szinte biztosan a legnagyobb gyermeké lehet, aki átvitt értelemben a hátán cipeli a testvéreit.
Mivel a gyerekek egy bennszülött törzs tagjai, a 13 éves lány tisztában van vele, hogyan lehet túlélni a dzsungelben akár heteket is. Így is folyamatos veszély leselkedik rájuk, mert a folyamatosan esőzés mellett jaguárok, ocelotok és mérgeskígyók is élnek a környéken, melyek akár a végzetüket is jelenthetik.
A katonaság folyamatosan ötletel és próbál üzenetekkel is eljutni a gyerekekhez. A dzsungelben rengeteg ponton rögzítettek a föld felett 60 centiméteres magasságban rikító színű szalaggal körbetekert sípokat, amiket meg tudnának fújni, ha rátalálnának. Ezzel olyan zajt lehet csapni, aminek köszönhetően jó eséllyel rájuk bukkanna a keresőosztag. Emellett több mint 10 ezer szórólapot szórtak már ki repülőgépekről és helikopterekről a dzsungelben, ezeken a törzsi nyelvükön adnak tanácsokat nekik a túléléshez, egyúttal arra kérik őket, hogy maradjanak egy helyben.
A dzsungel felett köröző helikopterekről mindeközben rendre hangosbemondón szól a nagymamájuk által felmondott utasítás arról, hogy ne mozduljanak. Nagyapjuk egyébként úgy véli, az unokái rejtőzködhetnek.
Talán nem is tudatosul bennük, hogy keresik őket. Még csak gyerekek
– mondta.
Akkor fejezik be a kutatást, ha a gyerekek előkerülnek
A kereső csapatokhoz csatlakozott körülbelül két hete a gyermekek apja is, akihez eredetileg a repülővel tartott a család, miután a gerillák elüldözték őt a lakhelyükről. Lelkileg megtört, de bizakodó, ahogy egész Kolumbia is, hiszen az egész nemzetet lázban tartják a történések.
Pedro Sánchez közölte, a gyerekek életben vannak, amíg nem erősítik meg az ellenkezőjét. Akkor fejezik be a kutatást, ha a testvérek meglettek, vagy ha a józan ész már ezt diktálja. Azaz, ha olyan sok időt telik már el, amit reálisan nem élhetnek túl a dzsungelben, és minden apró szegletét felderítették a csapatok az esőerdőnek.
Arra a kérdésre, lát-e esélyt, hogy a gyerekek sosem kerülnek elő, a parancsnok úgy felelt:
a kudarc nem opció számunkra.
