Nagyvilág

Három hete a dzsungelben bolyonghat a repülőbalesetet túlélő négy kolumbiai gyerek

Colombian Army / AFP
Colombian Army / AFP

Továbbra is kitartóan keresik azt a négy gyereket, akik egy repülőgép-balesetet követően tűntek el a kolumbiai dzsungelben még május 1-jén.

A BBC szerint új fejlemény az esettel kapcsolatban, hogy a 11 hónap és 13 év közötti testvérek holmijait két különböző helyen találták meg az esőerdőben.

Anyjuk és a fedélzeten tartózkodó többi felnőtt életét vesztette, amikor a gépük lezuhant, ugyanakkor a kutatócsapatok múlt héten feltehetően a gyermekek lábnyomait fedezték fel a földön, ami azt jelenti, hogy ők túlélhették a szerencsétlenséget.

Anadolu Agency via AFP

A lábnyomokra még múlt csütörtökön lettek figyelmesek a mentőcsapatok, szakértők szerint pedig szinte biztosan gyerekekhez tartoznak.

A hét elején arról is hírt adtak a kolumbiai egységek, hogy meglettek a gyerekek kulacsai, egy hajcsat és a egy olló is a dzsungelben, valamint egy ágakból épített rögtönzött búvóhelyet is felfedeztek, amiben egy félig már elfogyasztott maracuja volt.

Mivel a gyerekek a Huitoto bennszülött törzshöz tartoznak, a közösség bízik benne, hogy a dzsungelben szerzett tapasztalatukat kamatoztatni tudják a túléléshez.

Szerdán a kora reggeli órákig viszont nem sikerült újabb nyomokat találni még úgy sem, hogy több mint 100 katona járja a dzsungelt.

Legutóbb egy bennszülött nő talált egy használt pelenkát, egy zöld törölközőt és egy pár cipőt 500 méterre a baleset helyszínétől. A cipő valószínűleg a négyéves gyereké lehet a méretéből ítélve, míg a pelenkát a legkisebb, 11 hónapos baba hordhatta.

AFP

Mindeközben helikopterek is köröznek a dzsungel felett. A hangosbemondóból a nagymama üzenetét játsszák újra és újra, aki arra kérte unokáit a törzs nyelvén, hogy maradjanak egy helyben, hogy könnyebb legyen megtalálni őket.

A kolumbiai hadsereg szerint van remény, hogy életben vannak a gyerekek, viszont a talált tárgyak állapotából saccolva azokat még május 8. előtt hagyhatták el a kicsik. Azt viszont biztatónak találják, hogy egyik holmin sincs vérnyom.

A kutatást vezető parancsnok pedig arról beszélt, minden jel arra utal, hogy a gyerekek járják a dzsungelt.

Múlt héten a kolumbiai elnököt számos kritika érte, amiért a Twitteren azt írta, meglettek az eltűnt gyerekek. Másnap ezt a tweetet letörölte. Állítása szerint az információt az ország gyermekjóléti ügynökségétől kapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik