A következő élő közvetítés része Újabb orosz offenzíva indult Zaporizzsja megyében

Zelenszkij: Az oroszok miatt tovább drágul majd az élelmiszer Európában

MTI/AP/Andrij Andrijenko
MTI/AP/Andrij Andrijenko

Az ukrán tengeri élelmiszerexport akadályozásának a megszüntetését szorgalmazta szombaton Volodimir Zelenszkij.

Több mint száz, élelmiszert szállító hajó vesztegel a Boszporusz közelében – idézi az MTI az ukrán államfőnek a mezőgazdasági miniszterek berlini nemzetközi konferenciájához intézett videoüzenetét. Az ukrán elnök szerint heteken át feltartóztatják a hajókat, mert ellenőrizni kell őket, és Oroszország képviselői akadályozzák az ellenőrzést. Mind mondta, ennek a következménye az élelmiszerárak emelkedése lesz Európában.

Ázsia szempontjából ez a társadalmi instabilitás növekvő kockázatát is jelenti, az olyan afrikai országok számára pedig, mint Etiópia és Szudán, üres vacsoraasztalokkal jár családok ezrei számára, tette hozzá Zelenszkij, aki ígéretet tett, hogy továbbra is ellátják a világot élelmiszerrel. Annak ellenére, hogy Oroszország továbbra is rakétákkal támadja az ukrajnai infrastruktúrát, így a kikötőket és szállítást, és kegyetlen harcok folynak a mezőgazdaság szempontjából kulcsfontosságú területeken, az ukrán földművesek továbbra is megművelik földjeiket, mondta az elnök.

Oroszország szombaton tagadta, hogy akadályozná az ukrán gabonaszállító hajókat, és Kijevet vádolta azzal, hogy mesterséges „közlekedési dugót” idéz elő.

Az orosz hadiflotta az ukrajnai invázió kezdete után azonnal blokád alá vette a fekete-tengeri ukrán kikötőket. Törökország és az ENSZ közvetítésével a nyáron megállapodás született a blokád feloldásáról az élelmiszerellátási világválság megelőzése érdekében. Az orosz hadihajóknak azonban a megállapodás szerint joguk van a hajók szállítmányának ellenőrzéséhez.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik