Nagyvilág

Lemondott Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke

Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA
Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Távozik tisztségből Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke, az első nő, aki ezt a befolyásos tisztséget betöltötte, írja az MTI.

A politikus csütörtökön, egy nappal azután, hogy az alsóházban a republikánusok szűk többséget szereztek a félidős választásokat követően, közölte, hogy lemond a képviselőház vezetői tisztségéről, amelyet mint a demokrata frakció vezetője töltött be.

A 82 éves kaliforniai liberális politikus, aki már kétszer volt házelnök, bejelentette ugyanakkor, hogy

a törvényhozásban marad, és ahhoz hasonlóan, ahogy három és fél évtizeden keresztül tette, San Franciscót fogja képviselni.

Hakeem Jeffries New York-i képviselő megpróbálhatja átvenni a helyét az újjáalakuló képviselőház első számú demokratájaként. Jeffries lenne az első fekete törvényhozó, aki az egyik nagy párt frakcióját vezetné a kongresszusban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik