SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / AFP
Nagyvilág

Repedezik Putyin szövetségi rendszere, mérséklődik az orosz jelenlét a befolyási övezeteikben

Vlagyimir Putyinnak sokáig előnyös helyzetet teremtett, hogy miközben fenntartotta a posztszovjet térség megosztottságát, érvényre juttathatta saját regionális hatalmi törekvéseit. Ez a stratégia látszik egyre kevésbé működőképesnek az utóbbi időben.

Túl az orosz–ukrán háború kétszázötvenedik napján egyre több jel utal arra, hogy az agresszor elszámította magát. Oroszországra mind a globális szövetségesei, mind a szorosabb, regionális szövetségi rendszere felől egyre erőteljesebb nyomás nehezedik, az orosz elnök körül határozottan fogy a levegő. Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő szerint lényegében illuzórikusnak bizonyult Vlagyimir Putyin várakozása, hogy a háború során politikailag és gazdaságilag is jelentős mértékben támaszkodhat Kína és India segítségére.

„Jól láthatóvá ez szeptember 15-én, a Sanghaji Együttműködési Szerződés szamarkandi találkozóján vált. Hszi Csin-ping kínai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök itt inkább a nyugtalanságának és elégedetlenségének adott hangot, semmint támogatta vagy biztatta volna Oroszországot háborújában” – válaszolta a szakértő a 24.hu kérdésére. Az indiai kormányfő még a találkozó nyilvános részén is szükségesnek tartotta megfogalmazni Oroszországgal szembeni éles kritikáját, miszerint

ez nem a háborúk ideje.

A kínai elnök útban a szamarkandi találkozóra megállt a kazah fővárosban, a korábbi nevét visszanyert Asztanában, ahol kijelentette, Kína messzemenőkig támogatja Kazahsztán területi integritását. Ez Sz. Bíró Zoltán szerint nagyon egyértelmű jelzés az orosz vezetésnek, hogy meg se próbálkozzanak Kazahsztánban olyasmivel, ami jelenleg Ukrajnában zajlik.

Sergei GUNEYEV / SPUTNIK / AFP Narendra Modi indiai miniszterelnök, Kaszim-Jomart Tokajev kazahsztáni elnök, Szadir Dzsaparov kirgiz elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök, Sávkat Mirzijojev üzbég elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Emomali Rahmon tádzsik elnök és Sahbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök a Sanghaji Együttműködési Szerződés csúcstalálkozóján 2022. szeptember 16-án.

Kína figyelmeztetése nem előzmények nélküli. Az orosz politikai osztály számos szereplője évek óta beszél arról, hogy Kazahsztán északi része nem is Kazahsztáné, hanem Szibéria déli része, és az ott élő, viszonylag nagy számú orosz kisebbség miatt ennek a területnek inkább Oroszországhoz kéne tartoznia. Vezető orosz politikusok nem egyszer vonták kétségbe Kazahsztán területi egységét, illetve tettek olyan megjegyzéseket a kazah államiságra, ami kifejezetten sértő volt. Emiatt a kazah vezetés több alkalommal be is kérette az orosz nagykövetet – emlékeztetett a szakértő.

Sz. Bíró Zoltán azt jósolta, hogy a G20-ak közelgő találkozója is érdekes fejleményeket hozhat Oroszország további nemzetközi elszigetelődésében. A szakértő lapunknak azt mondta, hogy Putyin abban az esetben menne el a találkozóra, ha lehetősége  volna Joe Biden amerikai elnökkel külön is tárgyalni. Ha erre azonban nem kap ígéretet, alighanem távol marad az eseménytől. Csütörtökön az indonéziai kormány közölte is, hogy Putyin távol marad a csúcstalálkozótól, Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter fogja képviselni a jövő héten.

Sz. Bíró szerint még az sem teljesen kizárt, hogy Oroszország a G8-as csoportból való 2014-es kizárása után a G20-ból is távozni kényszerül, ha Ukrajnában folytatódnak a kritikus infrastruktúra (a víz- és az elektromos hálózatok) elleni szisztematikus támadások, és a háború egyre brutálisabb formát ölt.

Az orosz érdekszférán belüli bizalmi válságnak egyik látványos jele volt október közepén, hogy Putyin elnök hét teljes percen át volt kénytelen hallgatni a tádzsik diktátor, Emomali Rahmon kirohanását a közép-ázsiai államfők csúcstalálkozóján.

Rahmon elnök izgatott szónoklatában olyan elemek köszöntek vissza, amelyek a magyar közönségnek is ismerősek lehetnek Orbán Viktor fő szövetségesével, az Európai Unióval folytatott ádáz küzdelmében. Ahogy Orbán 2014 óta többé-kevésbé a mai napig folyamatosan napirenden tartja a szólamot, mely szerint Magyarország több tiszteletet érdemel „Brüsszeltől”, úgy ment neki Rahmon fő szövetségesének, Putyinnak, mondván:

lehet, hogy kis nemzet vagyunk, lehet, hogy nem vagyunk 100–200 millióan, de van történelmünk, kultúránk, és azt akarjuk, hogy tiszteljenek bennünket. Nincs szükségünk semmire, csak arra, hogy tiszteljenek bennünket.

Emomali Rahmon lényegében azzal vádolta orosz hivatali partnerét, hogy ugyanazokat a hibákat követi el, amelyek a Szovjetunió bukásához vezettek a múlt században. Sérelmezte továbbá, hogy sok orosz üzletember érkezett az országba, és meg is gazdagodott Tádzsikisztán természeti erőforrásainak kitermeléséből, de érdemi befektetések nem érkeztek az országba.

Presidency of Tajikistan/Handout / ANADOLU AGENCY / AFP Emomali Rahmon

Élesedő határviták a posztszovjet térségben

Az idén augusztusban és szeptemberben átmenetileg két térségben is régi területi viták éleződtek ki. Azerbajdzsán és Örményország szeptember 12–14. között feszült komolyabban egymásnak, a Tádzsikisztán és Kirgizisztán közötti határvita pedig legutóbb szeptember 14–20. között is fegyveres konfliktust eredményezett, bár idén korábban többször is voltak kisebb összecsapások: január végén, márciusban, júniusban és júliusban is.

Előbbi konfliktus az azeri győzelemmel és orosz-török közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodással véget érő, 2020-as, Hegyi-Karabahban zajló háború egyenes folytatásaként is értelmezhető. Hegyi-Karabah a posztszovjet térség kitüntetett jelentőségű helye. Földrajzi értelemben itt kezdődik Európa, és kis túlzással itt váltak láthatóvá az első repedések a rogyadozó szovjet-orosz birodalmon.

A 2020-as őszi, 44 napig tartó háborút a felek egy moszkvai nyilatkozat aláírásával zárták le, amiben Oroszország vállalta, hogy közel kétezer békefenntartót küld a térségbe. Ennek azonban – mint Sz. Bíró Zoltán mondja – a felét már kivonták, mert szükség volt rájuk Ukrajnában. Mindez már nemcsak a szövetségesi rendszeren belüli bizalomvesztést jelzi, hanem azt is, hogy

Oroszországnak mostanában nemigen futja sem a figyelméből, sem az erejéből, hogy a térség stabilitásának megőrzésében közreműködjön.

A nagyobb baj az, hogy egyelőre nem látszik olyan szereplő, amely ebben a feladatkörben le tudná váltani a gyengülő Oroszországot. Ez még annak ellenére is így van, hogy a térségben Törökország jelentősen megerősítette pozícióit. Ankara azonban még annak látszatát sem próbálja kelteni, hogy elfogulatlan lenne. A törökök Azerbajdzsán erős szövetségesei, míg az oroszok korábban is igyekeztek egyensúlyozni Jereván és Baku között.

November elején orosz meghívásra Szocsiban találkozott Putyinnal Nikol Pasinján örmény miniszterelnök és Ilham Aliyev azeri államfő, ahol közös nyilatkozatot adtak ki. Eszerint Aliyev és Pasinján lemondanak az erő alkalmazásáról, és a konfliktust a szuverenitás elismerése alapján oldják meg. Figyelemre méltó, hogy egy héttel később a két kaukázusi ország külügyminiszterei Washingtonban is tárgyaltak a konfliktusukról. A feleket Antony Blinken amerikai külügyminiszter fogadta; a hírek szerint ezek az egyeztetések azonban egyelőre szintén nem jelentenek béketárgyalást, csak az erre irányuló további találkozókat készítették elő.

Ami Tádzsikisztán és Kirgizisztán határvitáját illeti: a két ország között húzódó határszakasz összesen 984 kilométer hosszú, ám jellemző, hogy ennek a szakértő szerint legfeljebb a fele lett rendesen kijelölve, a többi bő harminc éve vita tárgyát képezi.

Bendarzsevkij Anton történész, a posztszovjet térség specialistája a 24.hu kérdésére emlékeztetett: ezek a konfliktusok legalább a Szovjetunió felbomlása óta léteznek a régióban.

A posztszovjet térségben rendkívül koncentráltan vannak jelen befagyasztott konfliktusok. Nincs még egy olyan hely a világon, ahol ennyi konfliktusos övezet lenne, területi követelésekkel, időről időre fel-fellángoló harcokkal

– fogalmazott a szakértő.

Ezek a feszültségek a 80-as években kezdtek felszínre törni, hiszen korábban, amíg a Szovjetuniónak elég ereje volt, ezeket hatékonyan el tudták fojtani. Hogy a konfliktusok mégis hosszú távon fennmaradtak, az a szakértő szerint mindenképp Moszkva számlájára írható. Az orosz vezetés ugyanis ilyen módon fenn tudta tartani a függőséget a régióban, és afféle békéltetőként léphetett fel.

Oroszország ugyanis egy megosztott térségben könnyebben érvényre tudta juttatni regionális hatalmi törekvéseit.

A területi konfliktusok szeptemberi fellángolása sok civil áldozatot követelt, Putyin számára mégsem ezért váltak kellemetlenné, hanem azért, mert az Ukrajna ellen folytatott küzdelem erősen leköti az erőforrásait. Olyannyira, hogy állítólag – kijevi jelentések szerint – korábban Moszkva az örményországi Gyumri városában lévő 102. katonai bázisáról, amely az egyik legnagyobb orosz külföldi bázis, Ukrajnába is átcsoportosított katonákat.

Kazahsztán esete

A térség stabilitásának kényes egyensúlyát az is jelzi, hogy a volt szovjet tagországok egy részét tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) hat tagállama közül az idén – Belarusz kivételével – tulajdonképpen mindegyik érintett volt valamilyen katonai konfliktusban. A sokszor tévesen keleti NATO-ként hivatkozott KBSZSZ-nek jelenleg hat tagállama van: Oroszország, Belarusz, Örményország, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán, de korábban tag volt Azerbajdzsán, Georgia (korábban Grúzia) és Üzbegisztán is.

Orosz Külügyminisztérium / AFP A KBSZSZ tagjainak külügyminiszterei Jerevánban 2022. június 10-én.

Amikor 2022 januárjában, nem sokkal az invázió megindítása előtt Kazahsztánban zavargások törtek ki a hirtelen és radikálisan megugró üzemagyag-árak miatt, Kaszim-Zsomart Tokajev a KBSZSZ-t – lényegében orosz katonákat – hívta segítségül a konfliktus rendezésére, ami néhány nap alatt sikerült is. Noha azt is lehetne gondolni, hogy ez a nagyjából háromezer orosz katonát mozgósító esemény főpróbája lehetett a februárban kezdődő ukrajnai orosz inváziónak, Bendarzsevkij Anton szerint másról van szó.

Tokajev elnök sokáig a korábban harminc éven át uralkodó diktátor, Nurszultán Nazarbajev árnyékában létezett. Nazarbajev elnök emberei sokáig lényegében minden fontos pozícióban ott voltak, és ebből arra lehetett következtetni, hogy a háttérből még mindig ő mozgatja a szálakat. Tokajev célja a szakértő szerint az oroszok behívásával az lehetett, hogy demonstrálja: Putyin immár őt támogatja a 2019-ben eltávolított korábbi elnökkel szemben. Ezt támasztja alá az is, hogy a januári eseményeket követően Nazarbajev nyilvánosan deklarálta, hogy valóban visszavonult, sőt, idén ősszel a korábban Nurszultánra átnevezett kazah főváros is visszakapta korábbi nevét. Ezzel együtt, ahogy a kínai elnök Kazahsztánt érintő kiszólásából is kitűnik, az ország elleni orosz fellépés lehetőség továbbra is a levegőben lóg, noha az esélye Oroszország gyengülésével csökken.

Ki, ha Oroszország nem?

A válságtünetek ellenére egyelőre nem igazán látszik olyan nagyhatalom, amelyik az orosz–ukrán háború miatt kialakult hatalmi vákuumot betölteni akarná a térségben. A szeptemberi örmény-azeri konfliktus során Washington ugyan jelezte, hogy készen áll új diplomáciai utak megnyitására, de ennek nem sok foganatja volt. A háború következtében kialakult üzemanyaghiány miatt az európaiak keze is meg volt kötve: Ursula von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke júliusban Bakuba látogatott, és új partnerséget ajánlott az Azerbajdzsánból érkező gáz megduplázása érdekében, Európának ugyanis égetően szüksége van alternatív energiaforrásokra. Ebben a helyzetben pedig az Európai Unió nem kockáztathatja, hogy tengelyt akasszon Bakuval.

Örményország a szomszédos Iránnal is próbálkozott, lévén, az iszlamista országnak vannak rendezetlen ügyei Azerbajdzsánnal, elsősorban az azeri irredentizmus miatt. Örményország augusztusban beleegyezett, hogy Irán konzulátust hozzon létre az azeri határ mentén található örmény faluban, Kapanban, az viszont elég valószínűtlen, hogy Irán közvetlenül beavatkozzék a két ország konfliktusába.

A térségnek azok az országai, amelyek Európa felől remélnének támogatást, földrajzilag túl messze esnek a centrumtól. Bendarzsevkij Anton úgy látja, Örményország katonai szempontból azonban csak Oroszországtól számíthat támogatásra. Kína a jelek szerint nem fog csapatokat küldeni a térségbe, éppen úgy, ahogy a NATO sem. Az orosz kapcsolatok fellazulása leginkább azzal jár, hogy Törökország aktívabbá válik a régióban, és közép távon az sem kizárt, hogy Kína nemcsak a gazdasági, de a politikai kapcsolatait is megerősíti a közép-ázsiai térségben.

Sz. Bíró Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a közép-ázsiai régióban a most újra kiéleződött tádzsik-kirgiz konfliktuson túl másfajta fenyegetéssel is szembe kell nézni. Itt sem látszanak ugyanis azok az Oroszországot leváltani képes szereplők, amelyek az Afganisztán felől fölerősödő kábítószer-csempészetet hatékonyan tudnák, ha nem is blokkolni, de legalább korlátozni.

A térség számára az is veszélyt jelenthet, ha a radikális iszlamizmus terjeszkedni kezd Tádzsikisztán és Üzbegisztán irányába, holott ennek az esélye Oroszország belső perifériás befolyásának csökkenésével egyre inkább reális forgatókönyvnek tűnik.

Sz. Bíró szerint Oroszország befolyásának látható csökkenése kedvező abban az értelemben, hogy az elvileg nagyobb szabadságot ad a térség országainak, és nagyobb esélyt arra, hogy saját szuverenitásukat megerősítsék. A kockázat viszont éppen az, hogy ezek az országok még mindig nem elég erősek ahhoz, hogy ezt a szuverenitást hatékonyan tudják védelmezni.

A leghűségesebb szövetségesek

Csecsenföld Oroszországon belül létezik, és úgy tűnik, az egyik leginkább lojális szövetségese Putyinnak. Október elején az ukrán előretörést látva a Putyinhoz a végletekig lojális Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető „középszerűnek” minősítette az orosz Alekszandr Lapin vezérezredest, a nyugati katonai körzet Ukrajnában harcoló főparancsnokát, és azt javasolta, hogy fokozzák le közkatonává, egyúttal fosszák meg a kitüntetéseitől. A jelenet október végén megismétlődött, amikor Kadirov újra keményen bírálta az orosz katonai vezetést.

Alexey NIKOLSKY / Sputnik / AFP Vlagyimir Putyin és Ramzan Kadirov

 

A szakértő szerint ez messze nem a lojalitás fellazulását jelzi. Kadirov egyértelműen a keményvonalas oroszországi vezetők közé tartozik, akárcsak Dmitrij Medvegyev az oroszországi Biztonsági Tanács vezetője, Dmitrij Rogozin, a Roszkozmoz júliusban leváltott igazgatója vagy Viktor Zolotov, az orosz Nemzeti Gárda vezetője. Ezeknek a szereplőknek a kritikus megnyilvánulásai leginkább azt jelzik, hogy sokkal keményebb fellépést várnának Ukrajna ügyében az orosz vezetéstől.

 

Hogy Csecsenföld stabilitása a jelenlegi szinten meddig tartható fenn, az attól függ, hogy mennyire erős az orosz központi hatalom. Kadirov számára a Putyinnal való együttműködés jelenleg előnyös, hiszen a békéért cserébe rendkívül sok forrást kap a régió. „Ha valaki Groznijban jár, akkor felhőkarcolókkal kiépített modern városképet fog látni, miközben a kaukázusi orosz városokban ez a legkevésbé jellemző. Mondhatjuk azt is, hogy az oroszok lefizették a csecseneket, hogy csönd legyen. Amint azonban ezek a kapcsolatok fellazulnak, valószínűleg abban a pillanatban megpróbálnak egy saját államot létrehozni” – vélekedett Bendarzsevkij Anton.

 

A szövetségesi rendszerben jelenleg Belarusz tűnik a legstabilabbnak. 2020 óta látszik, hogy Alekszandr Lukasenka hatalma kizárólag az erőszakszervezeteken alapszik. befolyását vélhetően addig tudja fenntartani, amíg a rendőrség, a különleges alakulatok, a nemzetbiztonság és a hivatásos katonaság támogatását élvezi. Annak, hogy Lukasenka 2020 után is hivatalban tudott maradni, az egyik oka, hogy Oroszország nagyon hamar jelezte, továbbra is benne látja a partnerét. A másik ok pedig, hogy az elnök stabil egzisztenciával, magas fizetésekkel, szolgálati lakásokkal és hasonló juttatásokkal biztosítja az erőszakszervezetek lojalitását.

 

Lukasenka támogatottsága az orosz–ukrán háború következtében azonban valamelyest nőhetett, ami annak köszönhető, hogy el tudta érni: Belarusz a szükségesnél jobban ne vonódjon be a konfliktusba. Bár az ország gyakorlatilag hadviselő fél, hiszen orosz csapatok vannak a területén, orosz rakéták repülnek Ukrajna felé az ország területekről, az ukrajnai konfliktus közvetlenül nem érinti a lakosságot.

Ajánlott videó