Nagyvilág

Dél-Korea Amerikával közös hadgyakorlatba kezdett

Seung-il Ryu/NurPhoto via Getty Images
Seung-il Ryu/NurPhoto via Getty Images

Közös hadgyakorlatba kezdett hétfőn Dél-Korea és az Egyesült Államok haditengerészete az ázsiai ország keleti partjainál, egy nappal az újabb észak-koreai rakétakísérletet követően. A műveletben amerikai nukleáris repülőgép-hordozó és több harci repülőgép is részt vesz, írja az MTI.

A dél-koreai haditengerészet közleményben leszögezte, hogy a négynaposra tervezett gyakorlattal jelezni kívánják Szöul és Washington szövetségét, amely elég erős ahhoz, hogy választ adjon az észak-koreai provokációkra.

A műveletben több mint 20, amerikai és dél-koreai hadihajó vesz részt. A USS Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó pénteken futott be Dél-Korea keleti kikötővárosába, Puszanba, hogy öt év után először vegyen részt közös gyakorlatokon a Koreai-félsziget melletti vizeken.

A hadgyakorlaton emellett amerikai és dél-koreai harci repülőgépek is részt vesznek.

A mostani 2017 óta az első olyan közös hadgyakorlat, amelyen amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz, az utóbbi években ugyanis a szövetségesek csökkentették e műveleteket, a Korea-közi megbeszélések sikerét remélve, valamint a koronavírus-járvány miatt.

Észak-Korea az idei évben gyorsított tempóban látott hozzá a rakétatesztelésekhez: január óta több mint 30, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, valamint – 2017 óta először – interkontinentális fegyvereket is tesztelt.

A vasárnap Phenjan közeléből a Japán-(Keleti)-tenger irányába kilőtt rakéta a japán védelmi minisztérium közlése szerint 600 kilométeres távolságot tett meg és 50 kilométeres magasságot ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik