Nagyvilág

Házomlás Aleppóban: 11 halott

Összeomlott egy emeletes ház szerdán este a szíriai Aleppóban. Legkevesebb tizenegy ember, köztük három gyerek vesztette életét a romok alatt – írja az MTI a szíriai állami televízióra hivatkozva.

A szabálytalanul épített ötemeletes lakóház a város déli kerületében, Fardúszban állt. A halálos áldozatokon kívül még két ember megsérült, s hét környező épületet ki kellett üríteni, mert félő, hogy azok is összedőlnek.

A mentési munkálatok éjszaka folytatódtak, a hatóságok korábban azt mondták, lehetnek még emberek a törmelék alatt.

A SANA állami hírügynökség Muid Madladzsira, az aleppói városi tanács vezetőjére hivatkozva arról számolt be, hogy az épület engedély nélkül épült, és gyenge alapjai voltak. A térség a 2011 óta tartó polgárháború alatt kiterjedt károkat szenvedett.

Aleppó egykor Szíria kereskedelmi központja volt. Fardúsz városrészt négy éven át egészen 2016 decemberéig Bassár el-Aszad szíriai elnök fegyveres ellenzéke tartotta ellenőrzése alatt, de a kormányerők orosz és iráni katonai támogatással visszaszerezték. A polgárháború eddig az országban százezrek halálát okozta, és az ország háború előtti, 23 milliós lakosságának felét menekülésre kényszerítette – írta az AP Hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik