A neves amerikai lap hosszú oknyomozó cikke (öt újságíró írta) a 2021 nyarától folyó fehér házi eseményeket rakta össze azzal a céllal, hogy magyarázatot találjanak arra a furcsaságra: bár az amerikaiak egyre biztosabban tudták az orosz invázió tényét, erről az utolsó pillanatig képtelenek voltak meggyőzni európai szövetségeseiket és ukrán partnereiket. A Biden-adminisztráció a válság kitörése előtti utolsó pillanatokban már nyíltan is kommunikálta a háború bekövetkeztét, sőt, az amerikai elnök még a háború kitörésének napját is megadta előre. Ebben ugyan tévedett pár napot (és azokban a napokban sokan nevettek rajta), ám később mégiscsak őt igazolták az események.
A cikk arra is kiváló példa, hogy a hírszerzési információk birtoklása önmagában még nem jelenti azt, hogy időben és jól lehet rájuk reagálni. Az ukrán féllel kapcsolatban – ők az utolsó pillanatig kivártak a válaszlépésekkel – jól látszik az oknyomozó anyagból, hogy milyen dilemmákkal kellett szembesülnie a politikai vezetésnek:
Az amerikai hírszerzési bravúr újabb példát szolgáltat arra, hogy a legtöbb háború nem váratlanul kezdődik meg, hanem a szemben álló felek hírszerzése akár egész pontos képpel is rendelkezhet a támadó fél szándékairól, ám ez a tudás a politikai korlátok miatt mégsem fordítható át a tökéletes felkészülésre és a támadás elhárítására.
A cikkből ennek ellenére kimaradt néhány fontos szál. Bár a Washington Post anyaga szerint a NATO-szövetségesek többsége alapvetően szkeptikusan fogadta a hírszerzési információkat, ám arról nem írnak, hogy ez azért nem akadályozta meg a tagállamokat abban, hogy előre megegyezzenek bizonyos katonai lépések előkészítésében, amelyeket a konfliktus kitörése után azonnal meg tudtak lépni. Ezt a közvélemény is csak abból sejthette, hogy amikor a február végén összeültek az állam- és kormányfők, azonnal olyan döntéseket jelentettek be, amelyeknek az előkészítése, kidolgozása és elfogadása nyilvánvalóan hónapokat vett igénybe.
Ugyanilyen példa az ukrán félnél is akad. Bár Kijev a cikk szerint az utolsó pillanatig kétkedve fogadta az orosz invázióról szóló információkat politikai vonalon, ugyanakkor a katonai hírszerzés jobban működhetett. Egy amerikai lap 2021 novemberében az ukrán katonai hírszerzés vezetőjével készített interjút, aki 2022 elejére becsülte az orosz inváziót, és a cikkben egy Power Point diáról készült fotó is szerepelt, amely négy hónappal az invázió előtt azokat az orosz támadási irányokat jelölte be, amelyek mentén aztán be is következett a művelet.
The #Ukraine military’s assessment of a how a potential attack by #Russia would play out shows the country ringed by Russian battalion tactical groups, or BTGs. pic.twitter.com/snir8du0YG
— Giorgi Revishvili (@revishvilig) November 21, 2021
Hogyan térképezte fel az amerikai hírszerzés az orosz szándékokat?
Erről részleteket nyilván keveset árul el a cikk, de megjegyzi, hogy nem csak a műholdképek és az ekkor még ukrán légtérben tartózkodó felderítő repülőgépek/drónok adtak információkat, hanem a hírszerzésnek sikerült behatolnia az orosz politikai vezetésbe, a hírszerzésbe, valamint a hadseregbe is – a felsővezetéstől lefelé egészen a támadásban részt vevő egységek szintjéig. Hogy ez konkrétan ügynököket vagy az ellenséges fél híradóeszközeinek feltörését, lehallgatását jelenti-e (esetleg mindkettőt), azt nem tudjuk, de az események utóbb azt mutatták, hogy ez alkalommal az amerikai hírszerzési közösség alapos és pontos munkát végzett.
A cikkben megszólal Avril Haines, aki a hírszerzési szervezeteket összefogó szervezet vezetője. Állítása szerint 2021 őszére az USA az orosz hadműveleti terveket már rendkívüli részletességgel ismerte. Ekkor már célzottan figyelték az orosz hadmozdulatokat az ukrán határ túloldalán. Érdemes felidézni, hogy az orosz fél úgy „altatta” a nemzetközi közvéleményt, hogy hadgyakorlatok sorozatát tartotta a térségben. És nem csak 2021-ben hanem a megelőző öt-hat évben szinte folyamatosan. Az amerikai hírszerzés persze nem csak azt látta, hogy egyre több orosz zászlóalj érkezik a határ közélébe gyakorlatozás céljából, hanem azt is, hogy eközben az orosz katonai logisztika egyre nagyobb készleteket halmoz fel lőszerből, élelmiszerből és tartalék alkatrészekből.
Az amerikai hírszerzés az orosz hadműveleti tervekkel is tisztában volt. Ezt támasztja alá az is, hogy tudtak előre az oroszok légi deszant tervéről, ami be is következett a háború első napjaiban, amikor Moszkva ejtőernyős és deszant csapatokat küldött a Kijev külvárosa mellett található Hosztomel repülőterének elfoglalására, ám az ukránok már várták őket.
A cikknek van még egy érdekes fejtegetése a hírszerzésről: vajon miért gondolhatta azt Putyin, hogy most jött el az idő a támadásra, hiszen az oroszoknak számolniuk kellett a nemzetközi reakciókkal. Az amerikai hírszerzők véleménye szerint Putyin azt hihette, hogy a nyugati reakció politikailag ugyan hangos lesz, de a tényleges büntetés csak korlátozott (mint a Krím-félsziget és Kelet-Ukrajna elfoglalása idején 2014-ben). A fontosabb nyugati országok mindegyikének megvolt a maga problémája.
- Joe Biden az afgán kivonulással máris elszenvedte első kudarcát,
- és egyébként is Donald Trump és az amerikai közvélemény álláspontját képviselte, miszerint az USA nem akar újabb háborúkat.
- Angela Merkel épp távozott, ám Németországban a politikai átmenet nem érlelt ki erős vezetőt és kormányt.
- Emmanuel Macron az újraválasztására készült,
- Nagy-Britanniát a brexit utáni gazdasági problémák terhelték.
- És akkor a Covid jelentette problémákkal, a gazdasági visszaeséssel még nem is számoltunk.
Az ukrán vezetés kételkedett
A cikkben visszatérő téma, hogy az ukránok kételkedtek az amerikaiak által megszerzett információkban. Bár a közvélemény általában úgy tartja, hogy a két ország együttműködése korábban is rendkívül szoros volt, ám ez így túlzás. Volodimir Zelenszkijt például a megválasztásakor kétes, kiszámíthatatlan identitású figurának tekintették, akinek nem volt politikai előélete, sikereit pedig egy pro-orosz oligarchának köszönhette.
Washington egyébként nem tudott minden információt megosztani Kijevvel. Eleve konkrét hírszerzési adatok átadása rendkívül ritka, az USA csak a legszorosabb szövetségeivel tesz ilyet – kivételes esetekben. Az ukrán hírszerzésről ráadásul jogosan feltételezték, hogy a soraikban az orosz hírszerzésnek is lehetnek ügynökei, akik az információkat azonnal továbbítják Moszkvának. Így a magas szintű találkozókon csak az értékelések eredményeit ismerhették meg az ukrán adminisztráció vezetői, akiket azonban ezek kevéssé győztek meg.
Kijevnek természetesen logikus szempontjai is voltak. Mint Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter megjegyzi a cikkben, minden egyes, háborút jósló amerikai nyilatkozat azonnal megjelent a hrivnya átváltási árfolyamában. Zelenszkij például azzal utasította el a hadsereg teljes mobilizációját és a főváros kiürítését, hogy ezzel egyrészt pánik törne ki az országban, másrészt a nemzetközi befektetők elmenekülnének az országból, ami kétvállra fektetné az amúgy is gyengélkedő ukrán gazdaságot. Zelenszkijék azzal is tisztában voltak, hogy miközben az USA egyre küldte a jelzéseket a támadási tervekről, az európai partnerek többsége sem értett egyet ezzel, és úgy voltak vele, hogy az orosz katonai műveletek nem tűnnek egyértelműnek.
A NATO-partnerek reakciója
A cikkben leírják, hogy Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának parancsnoka Brüsszelbe látogatott, és egyebek mellett arról tárgyalt, hogy az USA miként tudná ezt a konfliktust megvívni az atomfegyverekkel felszerelt Oroszországgal szemben úgy, hogy közben elkerülje a harmadik világháborút. A válasz egyes elemeit talán sokan cinikusnak találják, mégis segíthet megérteni az amerikaiak logikáját. Milley az emlékeztetőjében négy pontot sorolt fel:
- Ne alakuljon ki közvetlen katonai háború az USA/NATO és Oroszország között!
- A háborút Ukrajna földrajzi határai között kell tartani.
- A NATO egységét fent kell tartani és meg kell erősíteni.
- Ukrajnát meg kell erősíteni, és meg kell adni neki az eszközöket a harchoz.
A NATO-tagországok a cikk szerint háromféleképpen reagáltak az amerikai hírszerzési értékelésekre, amelyeket októbertől kaptak meg. Az USA velük sem osztott meg túl sok részletet, konkrét hírszerzési forrásokat, mert a 30 tagú szervezet túl nagy ahhoz, hogy ne szivárogjanak tovább Moszkva felé az információk. A britek és a balti államok egyetértettek az amerikai értékelésekkel, és számítottak a háborúra. A kelet-európai „frontországok” egy korlátozott orosz akciót valószínűsítettek, míg a nyugati-európai országok többsége szkeptikus volt az információkkal kapcsolatban.
Ebben a szkepszisben több dolog játszott szerepet. Egyfelől még mindig élt a bizalmatlanság az amerikai hírszerzéssel szemben, amiért az 2002–2003-ban félrevezette a nemzetközi közösséget, beleértve az európai szövetségeseket. Az USA megítélésének az sem tett jót, hogy a legutóbbi afganisztáni kivonulás utóhatását rosszul mérte fel. Másfelől nyilván az európai országok hírszerzéseinek is megvoltak a maguk értékelései, nem beszélve a politikai elitek saját véleményéről, hitéről. Oroszország – ha igazak voltak az amerikai vélemények – mégiscsak olyasmire készült Európában, amire a második világháború óta, de legalábbis az 1979-es afganisztáni invázió óta nem volt példa. Márpedig az ember hajlamos rá, hogy a régen bekövetkezett dolgok megismétlődését elképzelhetetlennek tartsa.
A cikk alapvetően tehát a NATO-partnerek hitetlenkedését emeli ki, de azt is tudnunk kell, hogy eközben azért a katonai-politikai szervezetben nem állt meg az élet. Washington számára – mint fentebb láttuk – a NATO megerősítése és az egység fenntartása a prioritások között szerepelt. Mivel a szervezetben csak konszenzussal, teljes egyetértéssel születnek döntések, ezért csak a közös minimum volt elfogadható a döntéseknél. Ebbe belefért, hogy frissítsék azokat a terveket a szövetségen belül, amelyek a tagországok katonai erőinek „előremozgatását” biztosította a kelet-európai országokba. Elképzelhető, hogy szóba került az Ukrajnának nyújtott konkrét katonai segítség kérdése is. Erre nem volt közös NATO-döntés, a tagországok nem értettek egyet abban, hogy a szervezeten keresztül adjanak fegyvereket Kijevnek. Így a mai napig a halált okozó fegyverek szállítása nem közösen, hanem szövetségen kívüli keretek között történik.
Az USA egyébként 2021 őszétől folyamatosan erősítette az európai katonai jelenlétét.
- A harcirepülő századok (12–14 gép) számát hétről 12-re emelték,
- a felszíni hadihajók számát ötről 26-ra,
- míg a katonák száma több tízezer fővel nőtt.
A szövetség számára az orosz támadás nem pusztán Ukrajnáról szólt vagy szól, hanem a NATO tagországait érő fenyegetésről is. Az ő védelmük megerősítését ezek a lépések ugyanúgy szolgálták, mint az oroszok elrettentését. Az USA Ukrajna számára is biztosított további katonai segélyeket, de ezt csak óvatosan tette. Az akkori 60 és 200 millió dolláros segély talán komolynak tűnik, de ma – amikor milliárd dolláros tételekben érkeznek fegyverek Ukrajnába – már látszik, hogy az akkori összegek nagyon is korlátozottak voltak.
A Biden-adminisztráció felkészülésének része volt, hogy talán Moszkvát is meggyőzhetik a terveik feladásáról, ha jelzik feléjük: tudnak a háborús szándékokról. A Washington Post beszámolója szerint több találkozóra is sor került, leginkább külügyminiszteri szinten, de egy alkalommal a CIA igazgatója (a korábbi moszkvai nagykövet) is külön ezért utazott az orosz fővárosba. Utóbb nyilvánvalóvá vált, az orosz vezetést nem hatotta meg, hogy az amerikaiak tudtak a támadási terveikről – persze azzal valószínűleg nem voltak tisztában, hogy Washington mennyit és milyen részletességgel ismer. Így 2022. február 23-án éjjel megindították a háborút.
A szerző biztonságpolitikai szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.
