Nagyvilág

Nehéz évek következhetnek Macron életében

Kiran Ridley / Getty Images
Kiran Ridley / Getty Images
Várhatóan többsége lesz a Nemzetgyűlésben a francia elnöknek, de a baloldal jelentősen megerősödhet.

A francia nemzetgyűlési választás első fordulójában fej fej mellett végzett az Emmanuel Macron-féle Együtt (Ensemble, 25,75 százalék) és a Jean-Luc Mélenchon-féle baloldali szövetség (Nupes, 25,66 százalék). A nemzeti szinten összeszámolt eredmény persze csak tájékoztató jellegű, a francia választás ugyanis 577 egyéni választókerületben zajlik, a választók körzetenként egy-egy jelöltre szavazhatnak, pártra nem.

A június 19-i második fordulóban sok helyen a baloldali összefogás és az elnöki többség között kell majd választaniuk a polgároknak. A mandátumbecslések azt sugallják, továbbra is az elnöki szövetség számíthat a legtöbb képviselői helyre. Nemcsak azért van ez így, mert az egyéni kerületi, többségi választási rendszerekben csak egy szavazattal kell a második fordulóban legyőzni az ellenfelet a sikerhez, hanem azért is, mert Macronéknak, ellentétben a baloldallal, van némi tartalékuk a jobboldalról (ha jól mozgósítanak a baloldal ellen, számolhatnak a republikánusok 10,42 százalékával). Ráadásul a jobboldali és centrista szavazók idősebbek, mint a baloldaliak, és ők a fegyelmezettebbek: nagyobb eséllyel voksolnak, mint a fiatalok.

Rossz kampányok, jó kampányok

A vasárnapi első fordulós eredmények ismételten azt sugallják, hogy a politika igazságos műfaj. A végleges számok alapvetően visszatükrözik a fundamentumokat és az egyes kampányok minőségét. Macron és választási szövetsége végig időt húzni, altatni akart, ami ezúttal érezhetően kevésbé működött, mint az elnökválasztás előtt. Az elnöki többség sokat hibázott is, így a lehetőségeihez és a kiinduló helyzetéhez képest gyenge eredményt ért el. De ha úgy nézzük, hogy az Ensemble egy hajszállal mégiscsak megelőzte a Nupest, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez a „siker” inkább szólt az elnök személyének, mint az En Marche/Rennaissance és szövetségesei ötéves beágyazottságának és pártmunkájának.

SYLVAIN LEFEVRE / Hans Lucas / AFP

Eközben a Jean-Luc Mélenchon-féle baloldali összefogás alapvetően fegyelmezett, összeszedett kampányt folytatott, felhasználva a rendelkezésre álló erőforrásait. Jól szerepeltek az erős helyi beágyazottsággal rendelkező republikánusok is (10 százalék feletti eredményt értek el, miközben elnökjelöltjük, Valérie Pécresse 5 százalék alatt végzett áprilisban).

Látványosan alulteljesített viszont a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (18,68 százalék). Le Pen egyébként kezdetben azt találta mondani, hogy Macronék „úgyis nyerni fognak”, mert ez a rendszer, a két választás közelségének a logikája. Ez nem éppen mobilizáló üzenet, ráadásul a radikális jobboldali párt helyi beágyazottsága legendásan gyenge, amit a vasárnapi eredmények megint csak visszatükröznek. Ennek ellenére Le Pen jó eséllyel frakciót alakíthat a Nemzetgyűlésben, ami jelentős siker a Nemzeti Tömörülésnek, tekintve, hogy legutóbb 1986-ban sikerült 35 képviselővel képviselőcsoportot létrehoznia, és azt is azért, mert Francois Mitterrand szocialista köztársasági elnök javaslatára arányossá tették a választási rendszert, hogy a jobboldali megosztottságnak parlamenti képviselete is legyen.

Bizonytalan abszolút többség

Noha várhatóan az elnöki többség továbbra is többség marad, az vasárnap este sem dőlt el, hogy meglesz-e az abszolút többséghez szükséges 289 mandátum, vagy Macronék kénytelenek beérni az egyszerű többséggel.

A vasárnapi eredmények alapján készített mandátumbecslésekkel nem lettünk okosabbak. Hasonló bizonytalanságról tesznek ugyanis tanúbizonyságot, mint a választás előtti modellek. Hogy a baloldali Nupes lesz az ellenzék vezető ereje, és a Nemzetgyűlés baloldalibb lesz, mint az előző ciklusban volt, az viszont már nem kérdés. Arra kicsi az esély, hogy a baloldali összefogás megnyerje a választást, és úgynevezett kohabitációs (társbérleti) formában kormányozzon, de a viták eltérítésére, a politikai napirend meghatározására bőven lehet a majdani ellenzéknek ereje.

Kapcsolódó
Ki ez a Mélenchon, aki a harmadik helyről szeretne francia miniszterelnök lenni?
Az elmúlt hetekben az ő szavazóinak udvarolt mindenki, de ki ez a radikális baloldali, aki most a francia baloldali összefogás motorja kíván lenni? Kik támogatják és mit képvisel? Mekkora esélye van annak, hogy bő egy hónap múlva az is megtanulhatja a nevét, aki eddig nem tette?

Ha nem lesz meg Macronéknak a 289 mandátum, akkor felértékelődhetnek a konzervatív republikánusok is, akik közül voltak, akik az előző ciklusban is nyitottak voltak az együttműködésre – most egy-egy fontos döntés elfogadásában segíthetnek, persze keményen megkérve a támogatásuk árát (gondolva különösen a nyugdíjreformra, ami a jobboldal számára kedves ígéret). Tegyük hozzá, hogy ha rendelkezésre is áll az abszolút többség,

Macron akkor is nehezebb kormányzásra készülhet, mint 2017 és 2022 között:

azok a szövetségesek, akik már 2027 felé néznek, és elnöki ambíciókat dédelgetnek (különösen Édouard Philippe volt kormányfő), kevésbé barátságos szövetségesnek bizonyulhatnak, mint amikor Macron újraindulása és a szükséges nemzetgyűlési választási szövetség miatt kisebb volt a mozgásterük.

Sameer Al-DOUMY / AFP Édouard Philippe leadja szavazatát az észak-franciaországi Le Havre-ban 2022. június 12-én.

Alkotmányos kényszer és atombombák a láthatáron

Vagyis egy szűk abszolút többség éppen annyira nem a nyugalom garanciája az Élysée számára, mint amennyire az abszolút többség esetleges hiánya sem az. Mindazonáltal a francia elnökök rendelkeznek néhány „intézményes nyugtatóval”, amelyeket az ötödik köztársaság alapítói az alkotmányba is beszereltek. A cél az volt, hogy a mindenkori kormányzat kontrollálni tudja a parlamentet: ezt némileg eufemisztikusan racionalizált parlamentarizmusnak nevezték el a francia alkotmányos kultúrában. Igazi alkotmányos atombombának számít például az alaptörvény 49.3-as cikkelye, amelynek használati körét ugyan szűkítették az elmúlt években, de azért a nagyon fontos döntésekre mégiscsak rendelkezésre áll. A cikkely gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a kormány szavazás nélkül verjen át javaslatokat a parlamenten. A képviselők pedig vagy lenyelik a békát, vagy kénytelenek megbuktatni a kormányt, és ezzel akár egy előrehozott választást, azaz a mandátumuk elvesztését kockáztatni.

Mert ha már előrehozott választás: az alkotmány 12. cikkelye alapján a köztársasági elnök gyakorlatilag bármikor feloszlathatja a Nemzetgyűlést, és új választást írhat ki, feltéve, hogy az aktuális Nemzetgyűlés legalább egy éve hivatalban van. Ha tehát úgy alakul a helyzet, hogy a fentiek ellenére sem sikerül stabilan kormányozni, esetleg túl sok a vita, túl sok a „parlamenti akadékoskodás”, akkor számolhatunk azzal, hogy az új választás kiírása is az elnöki megoldási arzenál része lehet. Igaz, ezt az eszközt nagyon óvatosan használják az elnökök, amióta Jacques Chirac 1997-ben élt vele, majd a várt nagy győzelem helyett meglepetésre vereséget szenvedett, és kénytelen volt évekre „díszelnökké” avanzsálni a szocialistákkal folytatott kohabitációban. Hogy aztán éppen ez a szerep segítse majd hozzá a 2002-es nagy győzelméhez. De ez már egy másik történet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik