Nagyvilág

NATO-bővítés: Putyin nem, Erdogan viszont vétózhat, egy kis magyar kavarással

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP
Erdogan török elnök megvétózná Finn- és Svédország belépését a NATO-ba. A felvételi kérelemről döntöttek az északiak, de Szijjártó Péter szerint tekintettel kell lenni a törökökre. Putyin örülhet ennek a török-magyar szolidaritásnak, mert így most nem kell nukleáris fegyverekkel riogatnia a finneket, ahogyan azt egy orosz honatya tette pár napja. Bár Putyin szerint a finn és a svéd NATO-tagság nem fenyegeti Moszkvát, a hét végén azért leállították az orosz áramexportot Finnország felé.

Történelminek nevezte a Financial Times azt a finn és svéd döntést, hogy a két eddig semleges állam kéri a felvételét az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe, azaz a NATO-ba. A finn köztársasági elnök, Sauli Niinistö és a miniszterelnök, Sanna Marin hivatalosan is bejelentették az északi állam belépési szándékát május 15-én vasárnap. Niinistö pedig kedden Stockholmba utazott, hogy egyeztessen svéd partnereivel.

A svéd parlament hétfőn támogatta ugyanis a NATO-csatlakozást. A svéd miniszterelnöknő, Magdalena Andersson előbb kormányfőként, majd pedig a kormánypárt, a szociáldemokraták vezetőjeként jelentette be, hogy a belépést támogatják, és Finnországgal együtt akarnak csatlakozni a NATO-hoz.

Ez valóban történelmi jelentőségű váltás, hiszen a svéd szociáldemokraták hosszú évtizedek óta a semlegesség mellett kardoskodtak. Svédország pedig másfél évszázada követi ezt a politikát. Ann Linde külügyminiszter most ennek vetett véget, amikor kedden aláírta Svédország tagfelvételi kérelmét a NATO-ba.

A finn parlament, az Eduskunta is támogatta 188:8 arányban a NATO-belépést kedden. Ez az arány még a vártnál is jobb lett, mert a korábban itt is hezitáló szociáldemokraták egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Sőt még a Finn Baloldali Szövetség, az exkommunistákat és szélsőbalosokat összefogó tömörülés is 9:6 arányban megszavazta a NATO-csatlakozást. Pedig eddig úgy tűnt, ők inkább ellenzik ezt a lépést. A hat szélsőbalos nemmel szavazóhoz két szélsőjobbos (köztük egy közismerten putyinista honatya) is csatlakozott, így alakult ki a nyolctagú „ellenzők” tábora az Eduskuntában.

Johanna Geron / Reuters / EPA / MTI Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (k), mielőtt átveszi Klaus Korhonen finn (b), valamint Axel Wernhoff svéd NATO-nagykövettől az országuk hivatalos csatlakozási kérelméről szóló dokumentumokat a katonai szövetség brüsszeli székházában tartott ceremónián 2022. május 18-án.

Összeomlott az eddigi oroszbarát politika

A szavazás komoly támogatást jelent a szociáldemokrata kormányfőnek, Sanna Marinnak, hiszen pártja az elmúlt évtizedekben nem túlzottan lelkesedett a NATO-ért, és tradicionálisan az oroszokkal való együttműködés hívei. Ezért is hatott villámcsapásszerűen rájuk Vlagyimir Putyin februári inváziója Ukrajna ellen.

Egy idős szociáldemokrata honatya, Kimmo Kiljunen korábban úgy bízott a Moszkvával kialakítható jó kapcsolatokban, hogy még el is sírta magát 2022. február 24-én, annyira megviselte Putyin agressziója Ukrajna ellen. Ez a sírva fakadás – amit maga az elérzékenyülő honatya idézett fel később – mutatta meg, hogy az oroszokkal való együttműködés politikája zsákutcába jutott Finnországban.

Ezt fejezte ki a szocdem kormányfő is a NATO-ról szóló parlamenti vita hétfői nyitóbeszédében. „Biztonsági környezetünk alapvetően megváltozott” – mondta Marin.

Az egyetlen ország, amely fenyegeti az európai biztonságot, az Oroszország, amely nyíltan folytat „agresszív háborút”.

Nemcsak a politikusokra hatott az orosz invázió: a NATO-tagságot a finnek negyede támogatta korábban, Putyin idei akciója után viszont 70-80 százalékosra ugrott a belépés népszerűsége.

A finn semlegesség és a magyar párhuzamok

Ha belép a NATO-ba, Finnország egy hosszú évtizedek óta képviselt semlegességi politikát ad fel. Igaz, ez a semlegesség már a születésekor is inkább külső kényszer „terméke” volt: a Vörös Hadsereget tartotta távol az országtól 1948 és 1990 között, miközben az északi állam gyakorlatilag garantálta Moszkvának, hogy a területéről nem érheti támadás a Szovjetuniót. Helsinkit az 1948-as finn-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény kötötte biztonságpolitikai szempontból Moszkvához.

 

Fejtő Ferenc író, történész szerint 1948-ig még az a veszély is fennállt, hogy Finnország is népi demokrácia lesz, de végül Helsinki megőrizhette kapitalista társadalmi berendezkedését. Érdekes, hogy a finn-szovjet szerződés moszkvai kiötlői eredetileg a korabeli magyar-szovjet hasonló megállapodást tekintették mintának. Ám az angolszász hatalmak Helsinkiért erőteljesebben kiálltak, mint Budapestért, így a finnek nagyobb mozgásteret kaptak.

 

Mindazonáltal Helsinki tiszteletben tartotta hosszú évtizedekig Moszkva biztonsági igényeit, és ezt a finn kül- és belpolitika fordulatai is igazolták. Ezt a szovjeteknek való megfelelést nevezik – erősen leegyszerűsítve a definíciót – finlandizációnak. Kelet és Nyugat hidegháborúja idején Helsinki igyekezett nem állást foglalni a vitás kérdésekben. Ennek a sok évtizedes hagyománynak, a Kremlnek való megfelelési reflexeknek, a finlandizációnak már 1990-ben vége szakadt ugyan, de a semlegességet Finnország az elmúlt harminc évben sem adta fel – egészen 2022 májusáig.

Geopolitikai játszmák középpontjában a finnek és a svédek

Finnország és Svédország a NATO-ba való belépési szándéka bejelentésével hirtelen a geopolitika játszmák középpontjában találta magát. E játszmát Oroszország „nyitotta meg”: különböző mértékű és „szintű” fenyegetésekkel riogatta a két északi országot. Ám e fenyegetések – az oroszok is rájöttek erre közben – éppen azokat igazolták, akik a finn és a svéd NATO-csatlakozást pártolják.

Elsősorban Finnország érezheti magát ugyanis veszélyben: az oroszok a hét végén leállították az elektromos áram exportját – mondvacsinált okokra (fizetési problémákra) hivatkozva. Előtte viszont az orosz Duma egyik szélsőjobboldali képviselője, a törvényhozás védelmi bizottságának alelnöke, Alekszej Zsuravljov hiperszonikus rakétatámadásokkal fenyegette meg Helsinkit.

A Rogyina (Haza) párt elnökeként Zsuravljov kifejtette azt is: a NATO-csatlakozással Finnország a saját megsemmisülését kockáztatja. Ha Helsinki be akar lépni az Észak-Atlanti Szövetségbe, akkor az oroszok „abszolút legitim célja” lesz, hogy „megkérdőjelezzék ennek az államnak a létét”.

Alessandro RAMPAZZO / AFP Finn katonák a Santahamina katonai bázison Helsinkiben 2022. május 14-én.

Baj van az orosz „soft powerrel”

A Finnországgal szembeni moszkvai fenyegetőzés Oroszország régi problémájára hívja fel a figyelmet. Putyin nyilvánvalóan a szovjet birodalom visszaállítására törekszik, de a posztszovjet térség hagyományos eszközökkel való katonai leigázására – éppen az ukrán háború mutatja ezt eddig – nincs elég emberi és anyagi erőforrása. (Finnország e térségnek nem része, viszont az orosz cár 1917 előtt bő száz évig uralkodója volt a mai államnál nagyobb területet jelentő Finn Nagyhercegségnek.)

Ám ennél is súlyosabb Moszkva helyzete akkor, ha nem tankokról, tüzérségről vagy repülőkről van szó: nincs megfelelő módszere a „soft power” gyakorlására, azaz arra, hogy nem katonai eszközökkel gyakoroljon befolyást egész országcsoportokra. (Kivételek persze vannak, erre még kitérünk.)

Nem véletlen, hogy nem Oroszország az, amelyik egy popegyüttessel „meghódította Európát”, ahogy Zelenszkij elnök fogalmazott az ukrán hip-hoposok euróvíziós győzelme után. A Pink Floyd sem egy orosz, hanem egy ukrán zenész kedvéért állt össze újra – évtizedes szünet után.

Vagy ha valaki Pozsony utcáin járt az elmúlt napokban – mint e sorok írója tette – láthatta, hogy az Ukrajnával szimpatizáló feliratok, erkélyekre és ablakokra kitett ukrán zászlók, ukránokat segítő központok sora fogadja az odaérkezőket.

Az Ukrajna elleni invázió után a finn politikusok jelentős része úgy véli, Moszkva nem nyitna egy újabb frontot északon, így nem várható katonai támadás Helsinki ellen. Bár korábban Putyin arról beszélt, hogy Helsinkit eddig barátnak tartották, a NATO-csatlakozás után pedig ellenségnek fogják tekinteni, a csatlakozás pedig rontaná a finn-orosz viszonyt, úgy tűnik, már mintha enyhítene a hangnemen. Erre mutat rá legalábbis a Financial Times, amely Putyin hétfői – május 16-i – nyilatkozatára utal, amelyben arról beszélt az orosz elnök, hogy nincs baja Finn- és Svédországgal, és

katonai válaszlépések csak akkor várhatók velük szemben, ha területükre új bázisokat és fegyvereket telepít a NATO.

A Financial Times megítélése szerint ezzel Putyin gyakorlatilag azt jelezte: elfogadná a két ország NATO-csatlakozását.

Svédország ugyanis nem akarja, hogy a NATO atomfegyvereket telepítsen az országba, és katonai bázisokat sem látna szívesen. Finnország – bár erről hivatalosan nem beszéltek – ők sem akarja a hírek szerint a külföldi csapatok állomásoztatását, igyekeznek Moszkvát a legkevésbé provokálni.

Henrik MONTGOMERY / AFP Svéd Gripen a Balti-tengeri Gotland fölött 2022. május 11-én.

Putyin megenyhült?

Már ezt az enyhültebb légkört tapasztalhatta meg a hét végén Sauli Niinistö finn elnök, amikor felhívta orosz kollégáját. A finn politikust az lepte meg leginkább, hogy mennyire nyugodt és hűvös volt Putyin, és hogy elmaradt a fenyegetőzés. Persze a Kreml ura kifejtette, hogy Helsinki hibát követ el azzal, hogy csatlakozik a NATO-hoz, mert semmi sem fenyegeti Finnország biztonságát (Putyin nyilván nem tért ki Zsuravljov-féle nyilatkozatokra).

Amikor tehát a CNN riportere megkérdezte Niinistőt a Putyinnal való beszélgetése után, hogy hitt-e az orosz elnöknek, akkor a finn elnök óvatosan fogalmazott. Válaszának lényege az volt, hogy nemcsak arra figyelnek, mit mondanak az oroszok, hanem arra is, hogy a valóságban mi történik.

Ha sikerülne belépniük, nem lenne újdonság a NATO belső szervezete és hadereje Svéd- és Finnország számára. Mindkét ország évtizedek óta részt vesz a NATO partnerségi programjain és katonai beszerzéseiket is összehangolják a szövetséggel. Azaz biztosított az „interoperabilitás”. Ennek jelentőségét Ukrajnában láthatjuk, ahol nem mindegy, milyen fegyvereket szállítanak a nyugati szövetségesek, hiszen nem feltétlenül tudják az ukránok használni a külföldi harceszközöket.

Az utóbbi napokban enyhült tehát a Kreml hangneme, ám épp a Putyin-Niinistö-beszélgetés idején állította le Moszkva az áramszállítást is Helsinkinek. A finn hálózat ettől nem omlik össze (az orosz import 10-14 százalékos a fogyasztáson belül), de jelentősen megdrágulhat az ellátás, mert az északi államok „Nordpool” nevű piacán lesznek kénytelen beszerezni a hiányzó elektromos energia egy részét.

Finn energiafüggőség az oroszoktól

Finnország sokkal jobban függ az orosz gáztól, olajtól, urániumtól, mint a keleti áramimporttól. A Neste finomító olaja és az atomreaktorok fűtőanyaga egyaránt keletről érkezik. A földgázfüggőség enyhítésén már dolgoznak a finnek – az észtekkel együtt. Egy hatalmas „FSRU-hajót” (gáztárolót) állítanának a Finn-öbölbe, s ebből cseppfolyósított földgázzal látnák el mindkét országot.

Megkérdeztünk egy finn újságírót, Matti H. Virtanent, a legnagyobb és legtekintélyesebb finn napilap, a Helsingin Sanomat és a finn közszolgálati média, az YLE korábbi munkatársát, aki a Talouselämä című gazdasági lap kolumnistája jelenleg. Szerinte a finnek jobban aggódnak most az infláció, mint egy esetleges Finnország elleni orosz támadás miatt. Elmondta, hogy bár a Newsweek szerint a finneknél kitört a pánik, és felvásárlási lázban égve készülnek a katonai következményekre, ez egyáltalán nincs így, és a boltokban sincs hiány.

A finn biztonságpolitikai eshetőségek közül leginkább a hibrid megoldásokra számítanak mint reális lehetőségre Virtanen szerint. Így például harmadik országból érkező menekültek tömeges felbukkanása sem zárható ki a keleti (orosz) határukon. Emiatt néhol – de nem a teljes, 1300 kilométer hosszúságú finn-orosz határon – elképzelhetőnek tartja, hogy az illetékesek egy „magyar típusú” határkerítés felállítását határozzák el.

Orosz „soft power” vagy magyar és török nemzeti érdek?

Egyelőre úgy tűnik, hogy Putyin is talán rájött arra, hogy a „soft power”-rel többet érhet el: azokkal az országokkal kell együttműködnie, amelyek hajlandóak elfogadni az oroszoknak legalább a logikáját, még ha tetteiket, a háború megindítását, el is ítélik. Erre pedig kiválóan alkalmasnak látszik Moszkvából nézve Magyarország és Törökország. (Hogy Budapestről is így látják-e a vezetők, az már más kérdés.)

Hogy valódi együttműködés lenne Moszkva, Ankara és Budapest között az EU és a NATO tevékenysége kapcsán, arra semmiféle bizonyíték nincs. Orbán Viktor híres tusványosi beszédében, az illiberalizmus 2014-es meghirdetésekor példának állította ugyan közönsége elé Erdogan és Putyin rendszerét, de a magyar kormányfő és Szijjártó Péter külügyminiszter az Ukrajna ellen indított idei orosz támadás óta nem győzi hangsúlyozni a „magyar emberek” érdekeit. Ezt ismételgetik akkor is, amikor – egyedüliként az EU-n belül – megvétózzák a Moszkvával szemben bevezetendő európai olajembargó terveit. Ennek kapcsán a litván külügyminiszter azt mondta a napokban, hogy egyetlen ország túszul ejtette az Európai Uniót, amivel nyilvánvalóan Magyarországra utalt.

A NATO bővítése katonai szempontból, főleg egy háború idején – bármennyire is ódzkodik Putyin ettől a kifejezéstől – stratégiai fontosságú Moszkva számára. Itt pedig szintén építhet a Kreml az illiberális politikusokra.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a múlt héten bejelentette, hogy megvétózhatja a svéd és a finn NATO-csatlakozást. S hiába igyekezett enyhíteni szóvivője a feszültséget – miszerint „nem zártak be minden kaput” a svédek és a finnek előtt –, Erdogan pár nappal később sokkal határozottabban nyilatkozott.

Komoly feltételeket szabott: a két északi állam ne támogassa többé az ankarai vezetéssel szemben álló kurd aktivistákat, akik részben Svéd- és Finnországból tevékenykednek, másrészt Stockholm és Helsinki oldja fel az Ankarával szemben korábban elrendelt fegyverszállítási korlátozásokat, szankciókat. Erdogan azt is kifogásolta, hogy a svédek és a finnek nem adnak ki a törökök által körözött kurd aktivistákat Ankarának.

Sanna Marin finn miniszterelnök ugyanakkor bízik abban, hogy tárgyalásos úton rendezhetik a vitatott kérdéseket Törökországgal. Erdogan első kijelentései után a svédek is bejelentették: küldöttséget menesztenének Ankarába, hogy a megoldásról tárgyaljanak.

A török elnök azonban erre is elutasítóan reagált, azt mondta: ne küldjenek delegációt az északiak, mert ő még beszélni sem akar velük. Ez egyébként jelzi azt is, hogy Erdogannak elsősorban nem a kurdok ügye vagy a svéd-finn fegyverembargó a fontos (hiszen akkor leülne tárgyalni), hanem a háttérben más érdekek húzódhatnak meg.

Moszkvának jól jönne, ha egy török vétó miatt nem bővülne északon, az orosz határ mentén a NATO. A török ellenkezés másik magyarázata viszont az lehet, hogy pénzt akarnak kicsiholni a két gazdag északi államtól a NATO-csatlakozásuk támogatásáért cserébe – erről finn, nem hivatalos forrásból értesült a 24.hu.

Erdogan vétója egyébként török geostratégiai szempontból is teljesen érthetetlen, hiszen a svéd és a finn hadsereg rendkívül korszerűen van felfegyverezve, és jelentősen erősítené belépésével azt a szövetséget, amelynek Törökország is tagja. Ugyanakkor rendkívül érdekes, hogy Szijjártó Péter ebben az ügyben is megszólalt. Igaz, a lehető leghomályosabban fogalmazott, és hangsúlyozta, hogy támogatják a „nyitott kapuk politikáját” a NATO-bővítésekor, tehát tett egy gesztust a svédeknek és a finneknek.

Stephanie Lecocq / EPA / MTI Recep Tayyip Erdogan

Ugyanakkor hangsúlyozta: tekintettel kell lenni Törökország érzékenységére is. Azaz Magyarország – e kijelentés szerint – nem hagyja egyedül a NATO-ban Törökországot. Ember legyen tehát a talpán, aki a magyar-török szolidaritásból érdemi következtetéseket tud levonni a finn és a svéd NATO-csatlakozásra nézve. Ám az is biztos, hogy egy török vétó, amelyet esetleg Magyarország is támogat, leginkább Vlagyimir Putyin érdeke lenne…

A finn és a svéd csatlakozási kérelem beadásától számítva akár egy év is eltelhet, mire a 30 NATO-tagország jóváhagyja a jelentkezési kérelmet (feltéve, hogy a törökök nem vétóznak). A következő egy év tehát igen veszélyes időszak lehet Finnország és Svédország számára. A nyugati nagyhatalmak (USA, Franciaország, Egyesült Királyság, Németország) ezért sorra biztosítják támogatásukról a két északi országot és csatlakozási terveiket.

S addig, amíg az összes NATO-tag nem ratifikálja a svédek és a finnek belépését a szervezetbe, a nagyobb nyugati NATO-tagok jelentős része biztonsági garanciákat is felkínál Stockholmnak és Helsinkinek, azaz nem hagyják védtelenül a két tagjelöltet. A kérdés tehát most már csak az, hogy ha Oroszország tényleg nem ellenzi a két északi állam belépését az Észak-Atlanti Szövetségbe, akkor Erdogan (Magyarország esetleges asszisztálásával) tényleg megakadályozza-e Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.

Szaunabizottság vagy Gyurcsány-Kövér-szópárbaj?

A finn parlament kedden 188:8 arányban hagyta jóvá a NATO-csatlakozásról szóló előterjesztést. Vagyis Finnország hű maradt önmagához: továbbra is az elitek konszenzusára építve teszi meg az egész nemzet szempontjából kulcsfontosságú lépéseket. A 24.hu-n is elemeztük már a finn konszenzusosan egységes elit jellemzőit, így a pártok közti egyeztetés hivatalos és informális fórumait, például a parlamenti „szaunabizottság” működését. A finn konszenzusos elit egyeztető eljárásai ugyanis gyökeresen eltérnek a magyar politikusok egymás iránti gyűlöletétől. Utóbbira elég talán csak a május 16-i Gyurcsány-Kövér-szópárbajt említenünk, ami a másik oldal teljes tagadására volt példa – ráadásul szimbolikus pillanatban, Orbán Viktor ötödszöri miniszterelnökké választása előtt. Finnországban effajta szópárbajok elképzelhetetlenek a vezető politikai erők között. Ott mindegyik párt elismeri a másik létjogosultságát, és nem háborút folytatnak egymás ellen, hanem kampányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik