Nagyvilág

15 évvel Madeleine McCann eltűnése után végre pont kerülhet az ügy végére

STRINGER / POOL / AFP
STRINGER / POOL / AFP
Másfél évtized után újra van egy gyanúsítottja Portugáliában a Madeleine McCann-ügynek. Christian Brueckner mindent tagad, alibije is van, de a német hatóságok szerint erős bizonyítékok szólnak ellene. Akár elítélik, akár felmentik, a döntéssel minden bizonnyal lezárulhat a világ leghíresebb gyermekeltűnési ügye.

Pontosan 15 éve, 2007. május 3-án tűnt el Madeleine McCann a portugáliai Praia da Luz üdülővárosban, ahol két testvérével és szüleivel nyaralt. A kislány akkor alig négyéves volt, és azóta sem került elő, sem élve, sem holtan. Családja sosem adta fel a reményt, hogy a lányt valaha viszontláthatják, de a világ leghíresebb gyermekeltűnési ügye az elmúlt másfél évtizedben szinte egy helyben toporgott. Mígnem tavaly váratlanul előkerült egy német férfi, akinek személye talán az utolsó utáni szalmaszálat jelenti, hogy végre pontot tegyenek az eset végére.

Az ügy középpontjába a kívülállók számára előzmények nélkül került be Christian Brueckner, aki egy idős nő megerőszakolása miatt jelenleg is börtönbüntetését tölti Németországban. Portugáliában a napokban hivatalosan is gyanúsítottként nevezték meg őt, és egyes sajtóértesülések szerint akár már a nyáron vádat emelhetnek ellene.

A férfi mindent tagad, nemrég egy alibivel is előállt, a német hatóságok viszont biztosak benne, hogy ő áll Madeleine McCann eltűnése mögött. Az ügyészség szerint a lány halott lehet, de a maradványai eddig nem kerültek elő. Ha Bruecknerre sikerül rábizonyítani a bűntényt, akkor 15 év után megoldódhat az eset. Minden más esetben alighanem örökké rejtély marad, hová tűnt azon a bizonyos éjszakán a szállodai szobájából a kislány.

15 év után van új arguido

Madeleine McCann eltűnésének híre azért járta be annak idején futótűzként a világot, mert számtalan rejtély övezte azt, a megválaszolatlan kérdések pedig napról napra csak sokasodtak. Számos mozzanatra a mai napig nincs válasz.

2007. május 3-án este Gerry és Kate McCann a barátaikkal mentek le enni annak a hotelnek az éttermébe, ahol megszálltak. Innen ráláttak az apartmanjaikra, de a felnőttek egymás közt abban állapodtak meg, hogy húszpercenként ránéznek a gyerekekre.

FAMILY HANDOUT / AFP Madeleine McCann édesapjával és testvérével a szálloda medencéjénél 2007. május 3-án, az eltűnésének napján.

Madeleine valamikor 21 és 22 óra között tűnhetett el a beszámolók szerint. Kilenckor az apja még felsétált az apartmanba, és mindent rendben talált. Húsz perccel később a társaság egyik tagja ment ellenőrzésre, de nem nyitott be a szobákba, mert csend volt odabent. 22 órakor Kate ment fel az apartmanba, de amikor bekukucskált a résnyire nyitva hagyott ajtón, a huzat bevágta azt. Benyitott, az ablakot nyitva találta, Madeleine-nek pedig nem volt ott.

Másnap már több tucat újságíró tudósított a helyszínről, miközben hajtóvadászat indult a gyerek ismeretlen elrablója ellen. Több gyanúsítottat is kihallgattak az első időszakban a rendőrök, de mindenki tisztázta magát.

A kislány eltűnésével összefüggésben még a szülőpárt is meggyanúsították. A hatóságok két, speciálisan kiképzett kutyát is bevetettek a nyomozás során. A holttestek szagát és vérnyomokat kiszagolni képes állatok ugyanis jeleztek McCannék apartmanjában, valamint abban az autóban is, amit a lány eltűnése után 25 nappal béreltek a szülők Portugáliában.

Mivel a DNS-minták nem szolgáltattak bizonyítékokat ellenük, felmentették őket. Mostanáig ők voltak az utolsók, akiket arguidónak neveztek meg Portugáliában. Ez egy sajátos jogi formula az országban, ami annyit takar, hogy bár hivatalosan nem vádolják meg az érintettet, mégis több, mint egy gyanúsított.

Carl de Souza / AFP Kate és Gerry McCann a Madeleine című könyv bemutatójának sajtótájékoztatóján Londonban 2011. május 12-én.

Másfél évtized alatt egészen mostanáig senki ellen nem gyűlt össze elegendő bizonyíték ahhoz, hogy ezt a jogi státuszt „kiérdemelje”, és ahogy teltek-múltak a hónapok, majd az évek, egyre kevesebb esély mutatkozott rá, hogy az időközben többször is lezárt és újranyitott ügyben valaha meggyanúsítanak bárkit is.

Bizonyítékok a német férfi ellen

A most gyanúsítottként megnevezett Christian Brueckner 1976-ban született Németországban, de tinédzserkora végén Portugáliába költözött. 1995 és 2007 között élt Portugália legdélebbi részén, Algarve tartományban, ott, ahol Madeleine McCann is eltűnt. A korábban kiszivárogtatott bírósági papírok szerint a férfi ebben az időszakban több szállodát és nyaralót is kifosztott, emellett útleveleket hamisított, egy alkalommal pedig üzemanyagot is lopott egy kikötőből.

Carabinieri Milano / Getty Images Christian Brueckner

Bruecknernek emellett is hosszú a bűnlajstroma. Többször is elítélték gyermekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak miatt, jelenleg pedig egy 72 éves nő megerőszakolásáért tölti a börtönbüntetését.

A német férfit 2020-ban gyanúsították meg a német hatóságok Madeleine McCann eltűnése ügyében. Akkor arról szóltak a hírek, hogy a rendőrségnek soha ilyen erős gyanúja nem volt senkivel szemben. A rendőrök megerősítették, hogy Brueckner Praia da Luzban volt azon az estén, amikor a kislány nyomtalanul eltűnt. 19 óra 32 perckor hívást fogadott a telefonján, a beszélgetés 20 óra 2 percig tartott. Madeleine aznap éjjel 21 óra 10 perc és 22 óra között tűnt el. A rendőrség két évvel ezelőtt kiadta a két érintett telefonszámot is, mondván, a hívó fél kulcsfontosságú információk birtokában lehet. Azóta nem közölték, hogy megtalálták-e a keresett személyt.

A német rendőrség egyébként attól a pillanattól gyilkossági ügyként kezeli a történteket, hogy Bruecknert meggyanúsították. Vádat ugyan azóta sem emeltek ellene, de az ügyészség szerint Madeleine McCann halott.

Kapcsolódó
Madeleine McCann eltűnése: „Ha a nyilvánosság ismerné a bizonyítékokat, ugyanarra a következtetésre jutna”
A német ügyész szerint már jövő év elején vádat emelhetnek a gyanúsított ellen.

Az ügy most újabb fordulatot vett azzal, hogy a portugál hatóságok is arguidóként nevezték meg a német férfit. Ha lesz bírósági tárgyalás az ügyben, vagyis ha hivatalosan is megvádolják, számtalan új fejleményre fény derülhet. Ám ha még sincs köze a kislány eltűnéséhez, akkor a szülők alighanem soha nem tudják meg, mi történt tizenöt évvel ezelőtt.

A kérdés, hogy megáll-e az alibije

A gyanúsításnak ugyan minden bizonnyal van alapja, a portugál ügyészség vélhetően el akarta azt kerülni, hogy végül ne lehessen megvádolni a férfit. Portugáliában ugyanis az emberrablások és a gyilkosságok 15 év után jogi értelemben elévülnek, azaz

hiába is lenne terhelő bizonyíték Brueckner ellen, ha most nem helyezték volna arguido státuszba, az országban le sem csukhatták volna a jövőben.

Ezzel érvelt Friedrich Fulscher, Brueckner ügyvédje is, aki a Bildnek azt mondta, a portugál hatóságok lépését nem szabad túlértékelni, ezt az intézkedést csupán az elévülés határidejének közeledte indokolta.

Időközben ráadásul Brueckner is előállt egy alibivel, ami – ha megállja a helyét – tisztázhatja a nevét. Állítása szerint egy lakókocsiban szexelt egy fiatal nővel Madeleine McCann eltűnésének helyszínétől kilométerekre. A férfi azt is vallja, a nőt másnap Faro repülőterére szállította, amikor megállították őket a rendőrök, és fotókat is készítettek róluk.

Állítólag a reptéren a nő fennakadt a biztonsági ellenőrzésen, mert paprikaspray volt nála. Brueckner úgy véli, minderről a portugál hatóságoknak rendelkezniük kell írásos információval.

Handout / METROPOLITAN POLICE / AFP VW T3 Westfalia lakókocsi, amelyet Madeleine McCann eltűnésének ügyében gyanúsított férfi birtokolt.

Amikor először beszélt az alibijéről, Brueckner nem emlékezett a nő teljes nevére, de azóta sikerült azonosítania őt. Sajtóértesülések szerint előkerült egy fotó is róla, amint a férfi egyik lakókocsijában fekszik. A felvétel abban az időszakban készülhetett, amikor Madeleine McCann eltűnt.

Brueckner vallomásával kapcsolatban Hans Christian Wolters német főügyész azt mondta, ha van valami a férfi birtokában, ami felmentheti őt, azt meg fogja osztani a hatóságokkal, és ellenőrizni fogják. Az alibiről viszont őket egyelőre nem tájékoztatta.

Hogy konkrétan milyen bizonyítékok vannak a német férfi ellen, azt nem tudni, de ennyire talán még sosem voltak magabiztosak az ügyben. Ha igazak a sajtóértesülések, akkor akár már nyáron vádat emelhetnek vele szemben, és bíróság elé is állíthatják.

Kapcsolódó
Felásott egy kertet a német rendőrség Madeleine McCann ügyében
A német nyomozók úgy vélik, hogy a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány már nincsen életben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik