A következő élő közvetítés része Gyakorlatilag elvágták Oroszországot a világtól, Blinken szerint totális háborút hozna Európába, ha repüléstilalmi övetezet vezetnének be

Klicsko: Horror lett az élet Kijevben

Dicsőség lenne meghalni a hazáért – mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy pénteken sugárzott interjúban, amelyben kiemelte, hogy az orosz invázióval dacoló ukrán fővárosban „horror” lett az élet. A profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok elmondta, hogy sok-sok katona mellett már nagyjából száz civil is meghalt a több mint egy hete tartó orosz támadásban. Kifejtette, hogy a legnagyobb kihívás a fűtés, az áram és a vízellátás biztosítása, és nagyban nehezíti az önkormányzat dolgát, hogy a szállítási, logisztikai rendszer összeomlott.

Mindeközben a városban orosz rakéták csapódnak be, és védőire orosz mesterlövészek vadásznak. Az egész egy „horror” – mondta a kijevi polgármester.

Elmondta: soha nem gondolta volna, hogy sikeres sportolói és politikusi karriert építve egyszer csak egy háborúban találja magát, de így van ezzel a többi kijevi is. Így például a napokban találkozott egy hegedűművésszel, egy sebésszel és egy színházi szakemberrel, akik szakmájukat feladva beálltak harcolni.

Hangszer, szike vagy szövegkönyv helyett gépkarabély van a kezükben, de nincs más választásunk, meg kell védenünk az otthonunkat, a családunkat

– emelte ki Vitalij Klicsko, hozzátéve, hogy Kijev védői a szabadságért, a demokráciáért és az európai értékekért is harcolnak.

A bokszlegenda kiemelte: ha elesik a harcban, akkor a hazájáért adja az életét, a hazáért meghalni pedig dicsőség.

Az 50 éves polgármester öccse, Volodimir Klicsko – kétszeres nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok – hozzátette, hogy a legrosszabbak az éjszakák, mert akkor a legintenzívebb az orosz ágyúzás. Rámutatott, hogy mindez nem valami távoli térségben, a német nézőktől idegen világban történik, hanem Németországtól alig néhány óra alatt megtehető távolságra.

A 45 éves volt sportoló felidézte, hogy 2018-ban éppen Kijevben tartották a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, 2012-ben pedig Ukrajna Lengyelországgal közösen rendezte meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot, és ezekre az eseményekre is “sok barátunk jött el szerte a világból”.

Az ukránok barátainak most is ki kell állniuk az ország mellett, és meg kell szakítaniuk az együttműködést Oroszországgal, különben nagyon nehéz sorsra jut Ukrajna – mondta Volodimir Klicsko.

(MTI)

Vadim Ghirda / AP / MTI
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik