Élő Nagyvilág

Gyakorlatilag elvágták Oroszországot a világtól, Blinken szerint totális háborút hozna Európába, ha repüléstilalmi övetezet vezetnének be

Chris McGrath / Getty Images
Chris McGrath / Getty Images
  • Hajnalban kigyulladt a Zaporizzsjai atomerőmű, miután az orosz haderő tüzet nyitott Európa legnagyobb atomerőművére.
  • Az üzem kiképző épülete legalább négy órán át égett, miután az orosz csapatok megakadályozták, hogy a mentőcsapatok az épülethez érjenek.
  • Reggelre az orosz csapatok ellenőrzésük alá vonták a megtámadott atomerőművet – közölték az ukrán hatóságok.
  • „Oroszországon kívül egyetlen ország sem lőtt még atomerőművekre. Ez az első alkalom az emberiség történelmében” – kommentálta az eseményeket Zelenszkij ukrán elnök, később televíziós beszédében úgy fogalmazott, hogy szerinte kizárólag repüléstilalmi zóna akadályozhatja meg, hogy az oroszok folytassák az atomerőművek bombázását.
  • Az ENSZ nukleáris felügyelete szerint az atomerőműből nem szabadult ki radioaktív anyag a támadást követően.
  • Az oroszok szerint az ukránok okozták a tüzet az erőműnél, melyet már öt napja az ellenőrzésük alá vontak.
  • Háromszor akarták meggyilkolni az oroszok Zelenszkijt az invázió kezdete óta, amit az ukránok az orosz titkosszolgálat információinak hála tudott elhárítani.
  • Mától ingyen utazhatnak a BKK járatain az ukrán menekültek.
  • Egy zárt körű konferencián Ukrajna budapesti nagykövete arról beszélt, hogy stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz, utalva Orbán Viktor reggeli nyilatkozatára
  • A NATO főtitkára kimondta: Oroszország kazettás bombákat használ
  • Az ukrán külügyminiszter szerint Putyin rémálommá változtatná Európát
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök repüléstilalmi övezet bevezetését követelte a NATO-tól Ukrajna felett
  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint a repüléstilalmi zóna kijelölése totális háborút hozna Európába
  • Az orosz kormány gyakorlatilag elvágta Oroszországot a világtól: egymás után tiltották le a Facebookot, a Twittert, a Youtube-ot
  • Ezek voltak az orosz-ukrán háború tegnapi eseményei.

Rémisztő videó arról, hogy megtámadták a Sky News újságíróit, amikor vissza akartak térni Kijevbe

A lap arról ír, hogy amikor autóval megpróbáltak visszatérni az ukrán fővárosba, megtámadták őket és tüzet nyitottak az autójukra. Itt lehet elolvasni a teljes leírást és megnézni a videót, ami egyébként kifejezetten megrázó. Az autójukat majdnem teljesen szétlőtték, de ki tudtak szállni, és  be tudtak menekülni egy raktárépületbe. Az autóra azután is tüzeltek, hogy kiabáltak a támadóknak, hogy újságírók.

A lapnak az ukrán forrásaik azt írták, egy orosz felderítőcsapat lőhetett rájuk, mert nem hibáztak, minden lövés eltalálta az autójukat.

Antony Blinken szerint totális háborút hozna Európában a repüléstilalmi övezet bevezetése

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint totális háborúhoz vezetne Európában, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei repüléstilalmi övezetet hoznának létre Ukrajnában. Ezzel együtt az USA kormánya jelezte, hogy szövetségeivel együtt továbbra is hajlandó arra, hogy az ukránoknak eszközöket biztosítsanak, az orosz agresszióval szembeni önvédelemre.

Az egyetlen módja a repüléstilalmi zóna megvalósításának, ha a NATO gépeket küldene Ukrajna légterébe, és lelőné az orosz gépeket, ami totális háborúhoz vezethet Európában. Biden elnök világossá tette, hogy nem fogunk háborúba keveredni Oroszországgal

– mondta Blinken pénteken Brüsszelben, ahol európai vezetőkkel találkozott.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arra szólította fel a NATO-t, hogy vezessenek be repülési tilalmat Ukrajna felett, ezt azonban a NATO főtitkára hasonló indokkal elutasította.

Nem vagyunk részesei ennek a konfliktusnak, és felelősséggel tartozunk annak biztosításáért, hogy ne is eszkalálódjon, ne terjedjen túl Ukrajnán

– fogalmazott egy sajtótájékoztatón pénteken Jens Stoltenberg.

És a Youtube-ot is letiltották

A Twitter és a Facebook utána Youtube-ot is betiltotta az orosz cenzor. Az oldalak egyelőre elérhetőek, de időbe telik, mire leszedik őket a hálózatról. Ezzel gyakorlatilag elvágták Oroszországot a világ információitól, ugyanis a Novaja Gazeta, az utolsó nagy független oldal korábban bejelentette, hogy a kormányzati fenyegetés miatt nem tudósít az ukrajnai háborúról. Az új orosz törvények szerint ugyanis már azért is börtön járhat, ha valaki nem különleges hadműveletnek, hanem háborúnak nevezi azt, ami Ukrajnában történik.

A Twittert is letiltották Oroszországban

Nem sokkal a Facebook után a Twitter is elesett. Az országot a kormányzati cenzor, a Roszkomnadzor szép lassan leválasztja a világról.

Pentagon: Az ukránok megakaszthatták a Kijev felé tartó orosz katonai konvojt

Az ukránok „megakasztották” a Kijev felé tartó nagy orosz katonai konvojt – mondta John Kirby, a Pentagon szóvivője pénteken egy videós tájékoztatón.

Vannak olyan jelentéseink, amelyek szerint felrobbantottak egy hidat, ami – úgy gondoljuk – az útvonalukon állt. Vannak arra utaló jelek is, hogy az ukránok máshol is rajtaüthettek a konvojon és a járművein

– mondta Kirby hozzátéve, hogy az ukrán erőknek ezek a lépései megakaszthatták az orosz katonai konvojt, de legalábbis lelassították.

Úgy vélik továbbá, hogy az orosz erők ellátással, logisztikával és üzemanyaggal kapcsolatos gondjai szintén lassíthatták a konvoj mozgását –  tette hozzá a Pentagon szóvivője.

Ursula von der Leyen: Az EU kész újabb szankiciókat kivetni Oroszországra

Az Európai Unió kész újabb szankciókat elfogadni Oroszországgal szemben, ha Vlagyimir Putyin elnök nem állítja le az ukrajnai háborút – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

Tudjuk, hogy ez a konfliktus még korántsem ért véget, és – hogy nagyon világosak legyünk – készek vagyunk további szigorú intézkedéseket hozni, ha Putyin nem hagyja abba, és nem fordul vissza az általa kirobbantott háborúból

– mondta a bizottsági elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszter társaságában Brüsszelben. Mindez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió kifejezte: továbbra is szoros egységben kíván fellépni a Kelet-Európát fenyegető orosz agresszióval szemben.

Von der Leyen hozzátette: az Egyesült Államokkal való együttműködésnek köszönhetően rekordidő alatt tervezték meg, dolgozták ki és vezették be az Oroszországot sújtó büntetőintézkedéseket. A szankciók szerinte bizonyítják az EU és az USA eltökéltségét, hogy Putyin nagy árat fizessen a háborújáért.

Nem könnyű ezeket az intézkedéseket végrehajtani, de nyilvánvaló, hogy cselekednünk kell

– tette hozzá. Von der Leyen emlékeztetett, mostanra több mint 40 ország „részben vagy teljesen” csatlakozott a szankciókhoz, és ez „bizonyítja a globális közösség eltökéltségét az invázió elutasítása mellett”.

Antony Blinken elismerését fejezte ki az Európai Uniónak az Oroszországnak adott válaszáért, mondván:

Az Unió erős, egységes és cselekszik.

„Ha megengedjük, hogy az elveinket büntetlenül megsértsék, azzal megnyitjuk Pandora szelencéjét a világ minden sarkában, és ez újra és újra és újra megtörténhet” – fogalmazott Blinken. Az amerikai külügyminiszter arra is figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háborúnak „nem egyhamar lesz vége”, az Egyesült Államoknak és az európai országoknak pedig határozott nyomást kell gyakorolniuk Oroszországra mindaddig, amíg véget nem ér.

A jövő héten Törökországban tárgyalhatnak Ukrajna és Oroszország  külügyminiszterei

A BBC információi szerint egy orosz ENSZ-nagykövet állítólag üdvözölte az erre irányuló török javaslatokat. Gennagyij Gatilov jónak találta Törökország javaslatát, hogy az ukrán és orosz fél külügyminiszterei egy antalyai diplomáciai fórumon találkozzanak – közölte a RIA orosz állami hírügynökség.

A két ország közötti tárgyalások harmadik fordulóját a hétvégére tervezik, az egyeztetéseken mindeddig azonban nem sikerült áttörést elérni. A második találkozón Oroszország elfogadhatónak tartotta az ideiglenes tűzszünet javaslatát, hogy humanitárius folyosókon a civilek elmenekülhessenek a harcok elől. Ukrajna azonban közölte, hogy nem erre az eredményre számítottak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban személyes találkozót kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől mondván, hogy csak így lehet véget vetni a háborúnak.

Az orosz kormány letiltja a Facebookot

Az egészet. Ezt a RIA Novosztyi jelentette be a Roskomnadzorra, az állami cenzorra hivatkozva. Az oroszok egyre több független hírforrást tiltanak be, mára gyakorlatilag két független újság maradt, miután az egyetlen független tévé is bezárt. Nemrég az összes külföldről Oroszországba sugárzó médiumot is betiltották.

A Microsoft is leállította a termékek eladását Oroszországban

Az amerikai cég bejelentette, hogy felfüggesztik a termékeik és szolgáltatásaik eladását Oroszországban, de ennél többet egyelőre nem mondtak. A Microsoft egyébként a Windowstól az Office-on át az Xbox-ig elég sok mindent árul.

Nemrég az Apple jelentette be, hogy leállítják a termékeik árusítását Oroszországban, de ezek nagy része egyébként is brutálisan megdrágult a szankciók és az összeomló rubel miatt.

NAÜ: A Zaporizzsjai atomerőműben a szokásos műveletek folytatódnak, a „biztosítási és biztonsági rendszerek” nincsenek veszélyben

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megerősítette, hogy a reaktorok közelében semmilyen biztonsági vagy biztosítási rendszer nem került veszélybe az ukrajnai Zaporizhzhia atomerőműben.

„Úgy gondoljuk, hogy technikai szempontból a műveletek normális mederben folytatódnak, bár amint azt a NAÜ kormányzói testületének hangsúlyoztam, a helyzet természetesen nem normális, ha katonai erők irányítják a helyszínt”

– közölte Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

Mint mondta, továbbra is tartja a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal, köztük a zaporizzzsjai létesítményeket üzemeltető céggel. Grossi jelezte azt is, készen áll a lehető leghamarabb Csernobilba utazni, hogy konzultáljon ukrán kollégáival, de „szükség esetén” konzultálni fog a „felelős erőkkel annak érdekében, hogy stabil keretet alakítsanak ki az alapelvek betartása végett”.

(CNN)

Japán újabb szankciókkal fenyeget, ha nem lesz tűzszünet

A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport külügyminiszterei pénteken megállapodtak abban, hogy további szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, ha Moszkva nem hagy fel Ukrajna megtámadásával – közölte Hajasi Josimasza japán külügyminiszter.

A politikus újságíróknak azt mondta:

felszólítottuk Oroszországot, hogy azonnal hagyja abba az Ukrajna elleni támadást, amely még az egyszerű polgárokat sem kíméli, és vonja vissza erőit.

Hozzátette:

Megállapodtunk abban, hogy a G7-ek tagjai további, súlyos szankciókat fognak bevezetni, ha Oroszország nem hagyja abba a támadást.

Hajasi, aki virtuálisan csatlakozott a G7-ek csúcsdiplomatáihoz, arról is beszélt, hogy felszólították Oroszországot, hagyjon fel Európa legnagyobb, dél-ukrajnai atomerőműve elleni támadásával.

A G7-ek külügyminiszterei pénteken Brüsszelben kezdték meg tanácskozásukat, amelynek középpontjában az orosz erők által támadott Ukrajnában kialakult helyzet állt.

A miniszterek megvitatják, hogyan lehetne a legjobban segíteni a kelet-európai országot az Oroszország elleni harcban, különösen annak fényében, hogy Moszkva megtámadta a zaporizzsjai atomerőművet, és azt ellenőrzése alá vonta.

Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió vezető diplomatái az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) külügyminiszteri ülése alkalmával találkoznak a belga fővárosban.

A G7-ek mostani döntése azután született, hogy a G7-ek csoportja és más európai országok gazdasági szankciókat vezettek be Oroszországgal és Fehéroroszországgal szemben, amely támogatja Moszkva ukrajnai katonai akcióját.

A szankciók között szerepel az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök vagyonának befagyasztása.

A nyugati országok megállapodtak abban is, hogy több orosz bankot kizárnak a nemzetközi pénzátutalásokhoz kapcsolódó SWIFT kommunikációs rendszerből annak érdekében, hogy megzavarják az orosz kereskedelmet és pénzátutalásokat.

Az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt mondta, hogy a zaporizzsjai atomerőmű elleni orosz támadás „csak azt mutatja, hogy milyen vakmerő ez a háború, és mennyire fontos, hogy véget vessünk neki”.

(MTI)

Mariupolban nincs víz, fűtés és áram

És fogy az élelmiszer is, miután öt napja ostromolják a várost az oroszok, közölte Vadim Bojcsenko polgármester. Azt kérte, hadd kapjanak humanitárius korridort, hogy elhagyhassák a várost.

Egyszerűen elpusztítanak minket.

– mondta.

Ivan Rodionov / Sputnik / Sputnik via AFP Vízért sorban álló emberek Mariupolban március elsején

Ukrán külügyminiszter: Putyin rémálommá változtatná Európát

Oroszország Szíriát akar csinálni Ukrajnából – mondta péntek délutáni videóüzenetében Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki szerint az orosz támadások nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyeket az oroszok Szíriában hajtottak végre.

De mi nem engedhetjük meg nekik, hogy Szíriát csináljanak Európában

– tette hozzá. A NATO-szövetségesekhez fordulva arra szólótat fel őket, hogy segítsék intenzívebben Ukrajnát a harcukban.

Ha ezt nem teszik meg, attól tartok, osztozni fognak a felelősségben mindazokért az ukrán civilekért, akik a rájuk bombákat dobáló, kegyetlen orosz pilóták miatt haltak meg és szenvednek

– mondta a láthatóan elgyötört miniszter hozzátéve, rengetegen ajánlottak fel fegyvereket és harci eszközöket az elmúlt időszakban, ám ez nem lesz elég.

Kuleba kijelentette, meg van győződve arról, hogy a háborúban eljön a pillanat, amikor Európa „szó szerint bármit hajlandó lesz megadni” nekik, hogy megakadályozzák: Putyin „rémálommá” változtassa Európát.

Az egyetlen reményem, hogy még nem lesz túl késő

– fűzte hozzá.

Huszonöt millió dolláros támogatást jelentett be az ukrán demokrácia védelmére Soros György alapítványa

25 millió dolláros (több mint 8,5 milliárd forint) alapot hoz létre a Soros György által alapított Open Society Foundations az ukrán demokrácia megvédése érdekében. A támogatás tényét pénteken jelentette be Mark Malloch Brown, az alapítványok elnöke.

Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy Putyin éppen azért támadja meg az országot, mert Ukrajna szabad és virágzik

– közölte Brown az erről szóló Twitter posztjában.

Tortával és énekléssel lepték meg a hét éves Arinát a román menekülttábor önkéntesei a születésnapján

Meglepetésbulit szerveztek egy születésnapos ukrán kislánynak a romániai Szeretvásár menekülttáborának önkéntesei csütörtökön este, írja az rtl.hu a Sky News alapján.

A hétéves Arina arra jött ki a sátorból, hogy lufikkal és énekelve köszöntötték a születésnapján. Egy rózsaszín csákót és ajándékokat is kapott, egy tűzoltó pedig felkapta, hogy el tudja fújni a gyertyát a tortáján, amit az édesanyja az önkéntesek segítségével készített.

Salvini belengette, hogy eljön a román vagy magyar határhoz

Matteo Salvini, a Liga vezetője készen áll arra, hogy az Ukrajna és Románia vagy Magyarország közötti határnál „jelen legyen” jelentette be pénteken.

Matteo Salvini a kormánypárt Liga vezetője azt közölte, hogy készen áll elmenni Románia vagy Magyarország határaira, ahol az olasz polgári védelem szállítmányai átjutnak Ukrajna területére.

A Liga vezetője újságírók kíséretében a milánói Szent Miklós ortodox templomot vezető Avondios Bica érsekkel találkozott, aki a következő órákban elindul Ukrajna felé a tizenöt kamionból álló, élelmiszert és gyógyszert szállító konvojjal. Matteo Salvini felajánlotta segítségét annak érdekében, hogy a szállítmány át tudjon jutni Ukrajnába.

Kifejtette, hogy fizikailag jelen akar lenni a román vagy a magyar határon.

Nem elég a békéért tüntetni a távolból, jelenlétre van szükség

– mondta.

Nem azért megyek, hogy sétát tegyek, hanem mert hasznos akarok lenni

– tette hozzá.

Az ENSZ szerint 331 civil halt meg az orosz offenzíva során

Az ENSZ emberi jogi szervezete (OHCHR) megerősítette, hogy 331 civilt, köztük 19 gyermeket öltek meg Ukrajnában az orosz invázió február 24-i kezdete óta.

Az Ukrajnában megfigyelőkkel rendelkező OHCHR hozzátette, hogy csütörtök éjfélig még 675-en megsebesültek, és arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus valós áldozatainak száma valószínűleg sokkal magasabb.

Emilio Morenatti / AP / MTI

Az áldozatok többségét robbanófegyverek, például nehéztüzérségi lövedékek, több kilövésű rakétarendszerek, valamint rakéta- és légitámadások ölték meg.

A német kancellár telefonon sürgette Putyint az invázió leállítására

Olaf Scholz német kancellár egy órán át beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és felszólította, hogy haladéktalanul állítsa le a katonai akciókat – közölte a német kormányszóvivő pénteken délután.

A BBC azt írja, Scholz arra is felszólította Putyint, hogy tegye lehetővé a humanitárius segélyek bejutását azokra a területekre, ahol harcok dúlnak.

A telefonhívás során a két vezető megállapodott abban, hogy hamarosan további tárgyalásokat folytatnak – tette hozzá a szóvivő.

Az 1848-as forradalom évfordulója jön, és rezsicsökkentésről beszélnek? Nem szégyellik magukat? - mondta a budapesti ukrán nagykövet

Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz

– mondta péntek délután egy konferencián a magyar nép felé Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete egy zárt körű konferencián Budapesten, írja a 444.hu. Ezzel arra utalt, amit Orbán Viktor mondott a reggeli rádióinterjújában, hogy szerinte háború idején csak megfontoltan szabad reagálni, ezért stratégiai nyugalomba vonult az ügyben.

Nepop megindultan beszélt a lap szerint arról, hogy a Nyugat nagyon elkésett a szankciókkal, pedig már a háború előtt kérték, hogy büntessék meg Oroszországot, hátha meg lehet előzni a legnagyobb bajt.

Nektek fontosabb a rezsicsökkentés, mint az emberi életek?

– mondta Nepop, hozzátéve:

Az 1848-as forradalom évfordulója jön, és rezsicsökkentésről beszélnek? Nem szégyellik magukat? Nem az emberi élet a fontos? Van joguk március 15-én ünnepelni azoknak, akiknek a szabadságnál a rezsicsökkentés fontosabb? Kérem, idén csak azok menjenek ki az utcára ünnepelni, akikben van bátorság kiállni a szabadság mellett!

Később azt is elmondta, hogy azért kell most segíteni Ukrajnának, mert

Ti lesztek a következők, Putyin nem fog megállni!

Azt megköszönte a magyar kormánynak, hogy segítenek a menekülteknek, és hogy támogatták az EU-s szankciókat.

Hozzátette, ha fegyvert nem is ad Magyarország, egyéb felszerelésekre nagyon nagy szükség lenne a túléléshez: generátorokra, hálózsákokra például.

Bár jobb a magyaroknak, ha az ukránok harcolnak most azokkal a fegyverekkel, mintha majd nekik kell ezekkel védeni a határaikat.

Arra emlékeztette még a magyarokat, hogy kárpátaljai magyarok is harcolnak is az oroszok ellen.

Legyenek részesei a győzelmeknek, ez a magyar nemzet háborúja is az agresszor ellen.

A NATO elutasította Ukrajna repülési tilalmi övezetekre vonatkozó követelését

A NATO-szövetségesek pénteken elutasították Ukrajna repülési tilalmi övezetekre vonatkozó követelését. Mint közölték, növelik ugyan a támogatásukat, de a közvetlen beavatkozás egy szélesebb körű, és még brutálisabb európai háborúhoz vezetne.

Nem vagyunk részesei ennek a konfliktusnak, és felelősséggel tartozunk annak biztosításáért, hogy ez ne eszkaláljon és ne terjedjen túl Ukrajnán

– mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az erről szóló sajtótájékoztatón.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arra szólította fel a nyugati hatalmakat, hogy vezessenek be repülési tilalmi övezetet az orosz harci repülőgépek mozgásának korlátozása érdekében.

“Megértjük a kétségbeesést, de azt gondoljuk, hogy ha ezt megtennénk, az olyasmit jelentene, ami totális háborúhoz vezethet Európában, amelyben sokkal több ország venne részt és sokkal több szenvedést okozna” –  mondta Stoltenberg.

(Reuters)

„Nagyszerűek vagytok!” – így mondott köszönetet a világ adományaiért a kijevi polgármester testvére

Frissítünk!

Posztunk korábbi verziójában azt írtuk, hogy Vitalij Klicsko kijevi polgármester mondott köszönetet az adományokért, valójában azonban a testvére, az ugyancsak ökölvívóként ismertté vált Volodimir Klicsko szerepel a videón. Kedves olvasóinktól elnézést kérünk.

A Twitteren köszönte meg Vitalij Klicsko kijevi polgármester testvére, Volodimir Klicsko a világnak a Kijevbe érkezett adományok tömegét. A videón az egykori nezézsúlyú ökölvivó egy hatalmas raktárban látható, ahol a világ minden tájáról érkező adományokkal megrakott raklapok hosszú sora előtt sétál el, és mond köszönetet a felajánlásokért.

Ez a sok támogatás mind tőletek érkezett, a barátainktól, a partnereinktől. Nagyon szépen köszönjük. Kaptunk, csomagokat, élelmiszert, gyógyszereket. Nagyszerűek vagytok! Köszönjük, köszönjük, köszönjük, köszönjük, nem lehet elégszer elmondani, hogy köszönjük.

– mondja a videóban a bokszoló, aki a posztjában a támogatás folytatására biztatott.

Olvasói sztorik