Nagyvilág koronavírus

Nagyon gyanús, hogy megérkezett az omikron variáns Németországba és Csehországba is

Egy német tartományi miniszter a közösségi oldalán figyelmeztetett, hogy az elsőként Dél-Afrikában azonosított omikron variáns nagy valószínűséggel megérkezett Németországba, írja a Guardian.

Kai Klose, Hesse tartomány szociális ügyekért és integrációért felelős minisztere a Twitteren azt írta,

tegnap este egy Dél-Afrikából hazaérkező fertőzött utas mintáiban az omikron tipikus mutációit fedezték fel.

A teljes szekvenálást ugyan még nem hajtották végre, de az egészségügyi hatóságoknak nagyon erős a gyanúja, hogy az érintett személy az új koronavírus variációval fertőződött meg.

Kapcsolódó
Dél-Afrika szerint nem megbüntetni, hanem megtapsolni kellene őket az omikron variáns felfedezéséért
A dél-afrikai külügy szerint azért büntetik most őket, mert fejlett a genom szekvenálásuk.

Közölte azt is, hogy az utast otthonában van karanténban.

Arról viszont nem adott tájékoztatást, hogy mit lehet tudni a fertőzött személyről, ahogy arról sem, melyik repülőtéren landolt.

Ha megerősítik, ez lesz az első bizonyított esete az omikron variánsnak Németországban.

Mindeközben Csehországban is esélyes, hogy az új variánssal fertőződött meg egy nő, aki Namíbiában járt és Dél-Afrikát érintve repült haza. A laboratóriumi vizsgálatok még zajlanak.

Nagy-Britanniában pedig már azonosították is a mutánst.

Kapcsolódó

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik