Nagyvilág koronavírus

Több tucat dél-afrikai variánssal megfertőződött utas érkezhetett pénteken Hollandiába

effrey Groeneweg / ANP MAG / ANP / AFP
effrey Groeneweg / ANP MAG / ANP / AFP

Több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán – közölték pénteken este a holland egészségügyi hatóságok.

A tájékoztatás szerint most minden pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá, hogy kiderítsék vannak-e közöttük olyanok, akik a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsával fertőződtek meg.

Mintegy hatszáz légiutas érkezett pénteken két KLM-járat fedélzetén Dél-Afrikából. A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatokat a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térséggel, ugyanakkor a már úton lévő repülőgépeket fogadták, az utasokat pedig megérkezésükkor szűrővizsgálatnak vetették alá és karanténba helyezték.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az előzetes bizonyítékok alapján az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál a többi, szintén aggodalomra okot adó variánshoz képest – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik