Nagyvilág

Ted Bundyt nem, Lady Gagát annál inkább kedvelhette Amerika egyik legveszélyesebb embere

Bár hivatalos rendőrségi megerősítés még nincs, nagyon úgy tűnik, rájöttek a Zodiákus gyilkos kilétére, aki a hatvanas években egyszerre tartotta rettegésben az Egyesült Államok nyugati partvidékét, és kergette őrületbe a rendőrséget megfejthetetlen üzeneteivel. Úgy néz ki, a sorozatgyilkos a légierő veteránja volt, aki szobafestőként dolgozott a gyilkosságok idején. Miután nyilvánosságra került a neve, rögtön utánanéztek internetes tevékenységének, amiből egészen hajmeresztő dolgok is kiderültek.

Fény derülhetett annak a Zodiákus néven elhíresült sorozatgyilkosnak a személyazonosságára, aki a hatvanas években öt gyilkosságot biztosan elkövetett az Egyesült Államokban, és még több tíz másikhoz is köze lehet. Az ügy feltételezett megoldása egy negyvenfős csapat, a Case Breakers nevéhez köthető, soraiban rendőrökkel és szövetségi ügynökökkel, törvényszéki szakértőkkel, magánnyomozókkal és katonai hírszerzőkkel. A hivatalos tájékoztatás szerint a csapat a gyanúját

  • DNS-mintákra,
  • cipőnyomokra,
  • néhány, a gyanúsított otthonából előkerülő fotóra,
  • valamint egy festékfoltos karórára alapozza.

A legizgalmasabb és leginkább perdöntő bizonyíték egy rendőrségi fantomkép, amelyen az elkövető homlokán lévő ráncok kísérteties hasonlóságot mutatnak azokkal a hegekkel, amelyek a most meggyanúsított férfi homlokán voltak. Mindezek alapján a nyomozócsoport arra jutott, hogy a Zodiákus gyilkos Gary Francis Poste, a légierő veteránja, egykori szobafestő,

aki három éve halott.

A Case Breakers egyik tagja, Tom Colbert a bejelentés után büszkén nyilatkozott a San Fransisco Chronicle-nek: „Nem az egónk mondatja ezt, megoldottuk az ügyet.”

Csaknem negyven esetet magára vállalt

Az első bűntény, amit a Zodiákus gyilkosnak tulajdonítanak, 1968 decemberében történt. Ekkor ölték meg a 17 éves David Arthur Faradayt és a 16 éves Lou Jensent a San Francisco-öbölben található Beniciában. A pár az első randevúján Faraday autójában ült, a középiskolai karácsonyi koncertre tartottak. A gyilkos egy félautomata fegyverrel támadt rájuk, lövéseket adott le a kocsira, kényszerítve a párost arra, hogy kiszálljanak. Amikor megtették, a Zodiákus Faradayt tarkón lőtte, a menekülő Jensenre pedig ötször lőtt rá, mire végzett a lánnyal.

Bő fél évvel később, 1969 júliusában egy pincérnő, a 22 éves Darlene Elizabeth Ferrin esett a Zodiákus áldozatául a Blue Rock Springs Parkban. Egy parkolóban támadtak rá. Vele volt a párja, a 19 éves Renault Mageau is, akinek sikerült elmenekülnie a helyszínről, és a rendőröknek később személyleírást adott támadójukról. 26 és 30 év közötti, zömök testalkatú fehér férfinak írta le a gyilkost rövid barna hajjal, és valamivel magasabbnak, mint 170 centiméter.

Getty Images A San Farnciscó-i rendőrség által közreadott képen a szemtanúk leírása alapján készített rajzok a Zodiákus gyilkosról

A Zodiákus azonban gondoskodott róla, hogy az irányítás az ő kezében maradjon: a támadás után alig egy órával egy névtelen telefonáló azt mondta rendőröknek, hogy ő követte el a gyilkosságot, mi több, az ő lelkén szárad David Faraday és Lou Jensen halála is.

1969 szeptemberében ismét egy párt támadtak meg, ezúttal a kaliforniai Nappában. Először úgy tűnt, a gyilkos talán csak ki akarja rabolni Cecelia Ann Shepardöt és Bryan Calvin Hartnellt, egy ponton azonban megkötözte őket, és késsel esett nekik. Mindketten életben voltak még, amikor rájuk talált egy horgász, aki értesítette a hatóságokat. Hartnell túlélte a támadást, Shepardön viszont nem tudtak segíteni az orvosok. A támadás után nem sokkal a nappai rendőrségre is hívás érkezett: a gyilkos ismét magára vállalta a bűncselekményt, később pedig a helyszínelők észrevették, hogy Hartnellék kocsiján üzenetet hagytak, amiben a többi között egy dátum szerepelt: 1968. december 20-a – az a nap, amikor Faradayt és Jensent meggyilkolták.

Ekkor már az egész nyugati part rettegett a Zodiákus gyilkostól, aki viszont ahelyett, hogy meghúzta volna magát, élvezte a rivaldafényt. Nem érte be annyival, hogy a rendőrségre telefonált a gyilkosságok után, hanem elkezdte nekik – és számos nagy elérésű sajtóterméknek – küldözgetni a többségében mai napig megfejtetlen, kódolt üzeneteit. Ezek tették igazi legendává a Zodiákus gyilkost, és az, hogy néhány sikeresen megfejtett üzenetéből kiderül, hogy előszeretettel gúnyolódott a hatóságokon, amiért képtelenek voltak a nyomára bukkanni.

Egyik üzenetében, amit egy középiskolai tanár és a felesége fejtett meg, azt írta:

Szeretek embereket ölni, mert jó móka, jobb mint az erdőben vadászni, mert az ember a legveszélyesebb állat mind közül.

1969 októberében egy taxisofőrt, Paul Stine-t lőtték le a kocsijában, ez az utolsó olyan gyilkosság, amit a rendőrség minden kétséget kizáróan a Zodiákus gyilkosnak tulajdonít. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ennél sokkal több áldozata, mivel a rendőrséggel való levelezése során a gyilkos azt állította, 37 embert ölt meg. A Case Breakers csoport szintén feltárt néhány összefüggést, amik arra engednek következtetni, hogy a hatvanas évek elején egy 18 éves egyetemista lánnyal, Cheri Jo Batesszel is a Zodiákus végzett. Ezt azonban a rendőrség nem erősítette meg, ahogyan eddig azt sem, hogy a nyomozócsoport következtetései helytállóak-e a gyilkos kilétére vonatkozóan.

Áttörés jöhet a kódfejtésben is

A Zodiákus gyilkos talán a leghírhedtebb és legmisztikusabb szereplője az amerikai kriminalisztikának, az új információk ezért még úgy is lázban tartják az országot, hogy fél évszázaddal ezelőtt követték el a gyilkosságokat. Vannak, akik szomjaznak a kilétére, mások inkább homályban hagynák, hogy a legenda változatlan formában éljen tovább. A Case Breakers nyomozása egyszerre elégíti ki mindkét tábor igényeit, amihez hozzájárul a San Fransiscó-i rendőrség hozzáállása is, ők ugyanis egyelőre nem adnak hitelt a nyomozócsapat eredményeinek. Bates eltűnése kapcsán például olyan nyilatkozatot adtak ki, melyben azt fejtegetik, hogy a csapat közvetett bizonyítékokkal állt csak elő, azokból sem túl sokkal.

Getty Images A Zodiákus gyilkos egyik levele

Ami mégis az új eredmény hitelét támaszthatja alá, hogy a hadsereg egykori elhárító ügynöke, Jen Bucholtz szerint új értelmet nyer az egyik kódolt üzenet, ha kihagyjuk belőle Gary Francis Poste nevének összes betűjét.

Ha az új nyom nemcsak egyedi eset, hanem szisztematikusan használni tudják, az elhozhatja az áttörést, hiszen a Zodiákus üzeneteinek nagy részét a mai napig nem sikerült megfejteni. Pedig a rejtvényeken évek óta dolgoznak a bűnüldöző szervek szakemberei és hobbi kódfejtők. Az utóbbira példa tavalyról egy melbourne-i matematikus, Sam Blake esete, akinek hirtelen rengeteg szabadideje lett a koronavírus miatti karanténban, így volt ideje megfejteni a 340-es üzenetet, amiben többi között azt üzente a Zodiákus, hogy

Nem félek a gázkamrától,

mert hamarosan a Paradicsomba küld,

mert már elég rabszolgám van, akik dolgoznak nekem.

Ennek ellenére a rendőrség továbbra is úgy kezeli az ügyet, hogy ahhoz nem érkezett újabb nyom. Amikor a Case Breakers felajánlotta, hogy bemutatnak pár bizonyítékot Bates halálával kapcsolatban, a helyi rendőrség úgy reagált, biztosak abban, hogy nem Gary Poste volt az elkövető.

Ha mégis ő a gyilkos

Hivatalos megerősítés tehát nincs, az embereket azonban elkezdte érdekelni, hogy ki volt Gary Poste, és el lehet-e őt képzelni vérengző sorozatgyilkosként. Egyre többen jutnak arra, hogy igen, ugyanis Poste-ot a környezete erőszakos és kegyetlen embernek tartotta. Az őt közelebbről ismerők szerint volt benne egyfajta kontrollmánia, és rendre megkörnyékezett olyan fiatalokat, akiknél hiányzott az apafigura, így könnyen a befolyása alá tudta vonni őket. A környezetében többen gyanakodtak rá, hogy kettős életet élhet, azt viszont csak kevesen sejtették, hogy mit csinál, amikor nincs otthon.

A San Fransisco Chronicle-nek nyilatkozott Poste menye, aki szerint a Case Breakers az igazságot derítette ki. Michelle Wynn elmondta, minden kétséget kizáróan Poste volt a Zodiákus gyilkos, az 1969-es rendőrségi fantomkép pedig olyan volt számára, mint egy jelző csengő.

Felfedeztek több olyan bejegyzést is a Facebookon, melyeket Poste egyik ismerőse, Glynn Barnes írt, és melyekben többször leírta, hogy Poste a Zodiákus, de úgy tűnik, senki nem vette komolyan.

Az üzenetek annyira nyilvánvalónak tűnnek, hogy különböző fórumokon máris teóriák születtek arról, hogy Poste az FBI informátora lehetett, ezért nem tartóztatták le soha, és hagyták titokban a kilétét. Ezek persze csak feltételezések, amelyek minden komolyabb alapot nélkülöznek. Az már egy fokkal gyanúsabb, hogy a rivaldafényt egyébként is kedvelő gyilkos szándékosan trollkodott a közösségi médiában, például amikor túlértékeltnek nevezte Amerika másik hírhedt sorozatgyilkosát, Ted Bundyt.

Szörnyű. Ha lehetne, egy csillagot sem adnék rá. Ted Bundy nagyon túlértékelt

– írta állítólag maga Poste az IMDb-n a The Hunt for Ted Bundy című film alá, miközben egy csillagra értékelte.

Poste-ról aztán előtúrtak egy képet is, amin a Minnesota Vikings sapkáját viseli, ebből sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az NFL-csapat szurkolója lehetett. A Vikingstől eddig még senki nem kommentálta a pletykát, ahogy nem szólalt még meg a Zodiákussal kapcsolatban Lady Gaga sem. Úgy tűnik ugyanis, hogy az énekesnő Poste-nak is nagy kedvence volt, ezt pedig nem is rejtette véka alá, egyenesen nemzeti kincsként aposztrofálta – magához hasonlóan.

Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy ezeket a kommenteket, odaszúrásokat valóban az a Gary Poste tette közzé, aki a Case Breakers célkeresztjébe került. Ahogyan azt sem lehet még biztosan kimondani, hogy ő volt a Zodiákus gyilkos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik