Nagyvilág

„Nincs jogunk felhalmozni oltóanyagokat egyes országokban, amikor a többieknek nem jut”

Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek – jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.

Nincs jogunk felhalmozni oltóanyagokat egyes országokban, amikor a többieknek nem jut. És megdöbbentő hogy időnként elkezdik beoltani a gyerekeket ott, ahol még az idősebbek és a veszélyeztettek nem eléggé átoltottak

– mondta a francia elnök az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívását támogató videójában.

Egy európai kezdeményezés keretében Franciaország legalább 30 millió dózist oszt meg különböző oltóanyagokból az év végéig

– tette hozzá Emmanuel Macron

igent mondva az oltási multilateralizmusra.

A Covax összesítése szerint a legfejlettebb országok lakosságának egyharmada már megkapta legalább az első vakcinadózist, miközben a szegényebb országokban alig 0,2 százalékos ez az arány. A WHO ezért nemzetközi szolidaritásra kéri a fejlett országokat, mielőtt megkezdik a gyerekek és a kamaszkorú fiatalok oltását.

A Covid-19 vírusa elleni vakcinák gyártása továbbra sem megfelelő ütemű a világban, a Covax pedig még messze nem érte el a célját, vagyis azt, hogy az oltóanyagokból a szegény országok is részesüljenek. A Covaxban részt vevő országokban a tervek szerint az év végére el kellene érni a lakosság 20 százalékának beoltottságát, de becslések szerint ehhez 190 millió adag hiányozni fog júniusban.

Eddig az Egyesült Államok 80 millió dózis átadására tett ajánlatot, amelyből 60 millió az AstraZeneca oltóanyaga. Franciaország áprilisban már bejelentette, hogy 100 ezer, június közepéig pedig félmillió AstraZenaca-vakcinadózist ad az afrikai országoknak a Covax keretében. Ezenkívül Svédország is felajánlott egymillió dózist.

A francia elnök azt is megerősítette, hogy kész támogatni az oltóanyagok szellemi tulajdonjogának feloldását, de csak azzal a feltétellel, hogy a WHO és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) csatolt jelentésében azt szükségesnek tartja a gyártás felgyorsításához a világban.

Franciaország az Európai Unióhoz hasonlóan sokáig úgy vélte, hogy nem a szabadalmaknak a civil szervezetek és az Egyesült Államok által is szorgalmazott feloldásának kérdése jelenti a fő akadályt.

A szellemi tulajdonjog kérdésénél nem lehet semmilyen tabu, semmilyen ideológia, egyszerűen világos diagnózison alapuló megoldás kell. Amennyiben a szellemi tulajdonjog jelenti az akadályt a gyártáshoz, megoldást kell találnunk, mint régen az AIDS esetében

– mondta Emmanuel Macron.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik