Nagyvilág koronavírus

Kevésbé ütötte meg a magyar gazdaságot a járvány, mint várták

Tavaly az utolsó negyedévben még nőtt is a magyar gazdaság teljesítménye az előző, tehát a harmadik negyedévhez képest, pedig november közepén vezette be a kormány a lezárásokat – ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adatából. A GDP 1,1 százalékkal haladta meg az előző negyedévit, pedig a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők 0,4 százalékos visszaesésre számítottak.

Persze a 2019-eshez képest így is visszaesett a magyar gazdaság teljesítménye, de ezen a járávny miatt nincs mit csodálkozni. A negyedik negyedévben 4,3 százalékos volt a csökkenés 2019 hasonló időszakához viszonyítva.

A teljes évet nézve 5,1 százalékos zsugorodást szenvedett el a magyar gazdaság.

A mai adat igazolja azokat az előzetes várakozásokat, amelyek szerint a koronavírus-járvány második hulláma (pontosabban az erre reagáló korlátozó lépések) kevésbé fogták vissza a magyar gazdaságot, mint tavasszal. Ezt egyrészt már a nemzetközi adatokból is lehetett sejteni, másrészt az egyes gazdasági területek havi részadatai is azt mutatták, hogy a gazdaságot nem érte akkora sokk, mint az első hullám idején. Növekedési pályán maradt például az ipar és az építőipar is – értékelte az adatot a Portfolio.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik