Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

1,3 milliárd dollárra perli Rudy Giulianit az amerikai választási rendszert működtető cég

JEFF KOWALSKY / AFP
JEFF KOWALSKY / AFP
Donald Trump ügyvédje többször is választási csalással vádolta a Dominion Voting Systemset.

Jóhírneve megsértése miatt 1,3 milliárd dollárra perelte be a Dominion Voting Systems Rudy Giulianitszámolt be a New York Times. Donald Trump ügyvédje főszerepet játszott abban a rágalomhadjáratban, amely szerint a 2020-as amerikai elnökválasztáson rendszerszintű választási csalás történt. Giuliani és csapata az állításait nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani.

New York egykori polgármesterének egyik célpontja a Dominion volt, amely az Egyesült Államok egyik legnagyobb a szavazógépeket és szavazó szoftvert gyártó vállalata. A 107 oldalas vádirat szerint Giuliani több mint 50 alkalommal tett ilyen tartalmú közlést, többek között a Twitteren, a podcastjában, a konzervatív sajtóban, illetve bírósági meghallgatásokon.

A Dominion egy másik Trump-ügyvéd, Sidney Powell ellent is eljárást indított. John Poulos, a cég vezérigazgatója azt mondta, azért döntöttek a pereskedés mellett, mert helyre szeretnék állítani nem csak a Dominion hírnevét, hanem az amerikai választási rendszerbe vetett bizalmat is.

Giuliani úgy reagált a kártérítési perre, hogy annak segítségével lesz alkalma mélyebben is megvizsgálni a Dominion történetét, működését és pénzügyi hátterét. Hozzátette azt is, hogy szerinte az eljárás a „gyűlölettel fűtött szélsőbaloldal kísérlete a szólásszabadság eltörlésére és cenzúrájára”.

Korábban a témában
Trump sehova nem vezető perekkel próbál változtatni az elnökválasztás eredményén
Az elnök továbbra sem fogadja el vereségét, és érdemi bizonyítékok nélkül állítja, hogy csalás áldozata. A cél valószínűleg nem is ennek bizonyítása, hanem az, hogy kételyeket ébresszenek az emberekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik