Nagyvilág
Élő
Természetesen a nemzetközi sajtóban is hatalmas a visszhangja az egyelőre végeredmény nélküli amerikai választásnak. Sok országban az állami sajtóban
Élő
Kedden vette kezdetét az amerikai elnökválasztás, de csütörtök délben még mindig nem tudni, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A
A koronavírus-járvány és a szabályok lazulása miatt az idén a korábbinál több amerikai választó döntött a levélben történő szavazás mellett, így nagy teher hárult több államra is. Nagyrészt olyanokra, ahol amúgy is nagyon szoros a verseny. Ez szinte példátlanul izgalmassá tette és teszi még mindig az elnökválasztást.
Élő
Arizonában azért követelik sokan az összes szavazat megszámlálását, ami egyébként magától értetődő lenne, mert a közösségi médiában elterjedt a hír,
Élő
Az NBC News exit pollja szerint rekord alacsony a Demokrata elnökjelölt támogatása a fekete férfiak körében. Mindössze 80 százalékuk szavazott Joe
Élő
A nemzetközi sajtóban megfigyelhető, hogy hírportálonként más és más a szavazati arány Biden és Trump között. Ez azért van így, mert Arizonát (11
Élő
Az arizonai Maricopa megye egyik szavazatszámláló központjában azon dilemmáznak, hogy félbeszakítsák-e a munkát és bezárjanak, miután Republikánus
Élő
Joe Biden megnyeri a hagyományosan Demokrata fellegvárnak számító Michigant, amit Hillary Clinton elbukott 2016-ban. Georgia államban folytatódik a
Élő
Az Egyesült Államokban mintegy 103 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak szerdán a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint, ami új
Élő
Az AP is kirakta közben, hogy Biden nyert Michiganben. Ez azt jelenti, hogy hat elektori szavazatra van attól, hogy az Egyesült Államok 46. elnöke
Élő
Nagyon úgy néz ki, hogy Joe Biden behúzta Michigan állam 16 elektori szavazatát is. Hivatalos eredmény még nincs, de a Fox News-tól a CNN-ig a
Élő
Arizona: Biden majdnem százezer szavazattal vezet, de még hatszázezer szavazatot meg kell számolni. Ennek háromnegyede magyar idő szerint éjjel fog
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 06:15 Tengernyi hortenzia ékesíti a szigetközi csodakertet
- 06:05 Időjárás: térképen, milyen veszélyes fordulatot hoz a hétvége
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 05:05 Sziklamászóként kezdék a siófoki élményfürdő felújítását
- 04:38 A fontos gólok nagymestere vezényelte a Dortmund fergeteges fordítását
- 03:33 Megunta az időhúzást, ölben vitte le az ellenfelet az Újpest focistája
- 23:16 A Milan 15 éve nem volt ilyen lehengerlő az első félidőben
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 15:35 Meghalt Maggie Smith
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 15:44 Meghalt a 18 éves bringás, aki nagyot bukott a vébén
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 14:35 Török Gábor szerint a kegyelmi ügyhöz hasonlóan a Fidesz politikájának magját kezdi ki Orbán Balázs nyilatkozata
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke